Szedő Dénes: Hartyáni feszület
Kezed-lábad szabadon:
sróf tart a derekadon,
temetői Krisztusom.
Sovány tested öntöttvas;
ezüstszínre mázoltak
együgyűen, gyöngyalak.
Fád keríti kerítés,
hasztalan: vadvirág és
gyom töri át, szelíd nép.
Ölelgeti bús fádat,
csókolgatja vaslábad
igazlelkű áhítat.
Rossz szolgád is rádköszön;
szava, mint a rács-közön
átkúszó virágözön:
körülfonja derekad
s – ahol a sróf belemart –
mint a repkény, rátapad.