Nyirő Józseffel erről-arról. XV. rész

        Beszélgetés Erdélyről és Nyirő József új filmjéről

 

    A képviselőház padsoraiban az utóbbi időben komoly tekintetű székely férfi hallgatja a beszédeket: Nyírő József a nagynevű erdélyi író, akit legutóbb hívtak be képviselőnek. Nyírő a napokban Budapesten tartózkodott, ideje egy részét a parlamentben, a többi részét pedig a Hunnia Filmgyárban töltötte.

    A parlament folyosóján találkozom vele, megkérdezem, milyen filmjét pergetik. Mosolyogva feleli:

    - Meglepetés lesz. Nagy meglepetés. A film címe: Emberek a havason. Úgy hiszem, egészen új lépést jelent a magyar film területén nemcsak feldolgozásban, hanem témában is. Ha lehet ezt a szót használni: a film a havasi székelyek éposza, a székely pásztorok életét tárja elénk. Mintegy nyolcvan százalékban Erdélyben, a helyszínen készültek a felvételek, a háromszéki Komandón, a Gyilkos-tónál és a Békás-szorosnál. Mindössze néhány színész játszik benne. Egyetlen női szereplő van, ez sem színésznő, hanem társaságbeli úrasszony, Spolarich Józsefné. Ezenkívül játszik benne három színész, Görbe János, Bihari József, Borovszky Oszkár. Nem sztárokat kerestünk, hanem figuratípusokat. Fiatal színészek játszanak a filmben, fiatal a rendezője is, ami nekem külön öröm. A néhány színészen kívül játszik sok favágó, székely pásztor. Meg kell mondjam azt is, hogy nem estek hanyatt a felvevőgép előtt ezek az egyszerű emberek, számba se vették a gépet, olyan természetesen csináltak mindent, mintha rendes napi életüket élték volna. Ezek között az emberek között sok eredeti, megkapó figura van. Gorkij-szerű alakok, különösen a favágók között, akik mogorva tekintetű, erős fizikai munkát végző emberek. A film teljesen művészi síkon mozog, megalkuvás nincs, és nincs hepiend-keresés sem. A film elénk hozza a havasokat, az erdőket, barlangokat, azokat a helyeket, ahova a nép a török-tatár időkben menekült. Ezek a helyek tartották meg őket, mint ahogy a mai modern idők veszedelme elől is ide menekül. Hálás vagyok Wlassics Gyulának, Balogh Lászlónka, Bingerth Jánosnak, akik minden áldozatot meghoztak a filmért.

    Aztán Erdélyről beszélgetünk. Megkérdezem, milyennek látja a mai Erdélyt most, másfél évvel a felszabadulás után. Így válaszol:

    - Erdély lelkisége töretlenül megmaradt áldozatosnak és példaadónak. Erről az erdélyi áldozatos lélekről sokat beszélhetnék, de csak pár apró esetet ragadok ki. A Székelyföldön most katonai rekviráló bizottságok járnak. Amit mondok, annak a hitelességét jegyzőkönyvek is igazolják. A rekvirálás alkalmával előfordult, hogy egyszerű székely család, amelynek mindössze két mázsa gabonája volt (tehát nem is jöhetett számba a rekvirálásnál) nem nyugodott bele abba, hogy nem hozhat áldozatot. Elmentek a katonai parancsnokhoz, és kijelentették, hogy legalább ötven kiló gabonát vigyenek el tőlük, mert ők is segíteni akarnak adni.

    - Természetesen nem lehet másfél év alatt reparálni a huszonkét év bajait. Erdélyben mindenki tudatában van annak, hogy a kormány sokat tesz a háborús viszonyok ellenére is. Az igazi magyarok nem zúgolódnak, de különben is a kisebb feladatok, a kisebb sérelmek nem okoznak nekünk gondot, hatalmas, más problémánk van: ez pedig Erdély biztosítása történelmileg. Ezzel az öntudattal dolgozik mindenki odalent. Magam is ezért dolgozom szívesen minden olyan munkaterülten, ahol ennek a nagy célnak a szolgálatába állhatok. Ez a szellemi öntudat általános Erdélyben, ez a nagy közösségi összefogás, amely az Erdélyi Pártnak is a legnagyobb programpontja. Mi, erdélyiek arra gondoltunk: minden munkatöbbletet azért teljesítünk, hogy a világ más helyén, idegenben élő magyarságért is tegyünk, hogy a világban szétszórtan élő magyarok ismét hazajöhessenek, és velük együtt ismét közösen dolgozhassunk.

    Szóba hozom, hogy az utolsó huszonkét év alatt milyen csodálatosan kivirágzott az erdélyi irodalom, és megkérdezem, milyennek látja az erdélyi irodalom jövőjét a mai helyzetben?

    - Ami lényege az erdélyi irodalomnak – feleli –, az változatlan marad továbbra is, mert az erdélyi irodalom sose jelentett regionális jelleget, sohasem különült el az egységes magyar irodalomtól. Az egész annyi, hogy egy országrész külön teljesítménye. Nem lehet irodalompolitikát csinálni olyan értelemben, hogy „én erdélyi irodalmat írok”, viszont aki ír Erdélyben, az csak természetes, hogy a maga világát, erdélyi élményeit írja. Bűn és vétek volna külön irodalompolitikát csinálni. Az bizonyos, hogy a román uralom idején hivatás volt Erdélyben magyar írónak lenni. Szerintem a nem kisebbségi sorsban sem változhat a helyzet, hiszen mindig volt külön erdélyi irodalom, emlékezzünk csak Kemény Zsigmondra, Jósikára és a székely népköltészetre. Azért az erdélyi irodalom mindig integrált része volt az egységes magyar irodalomnak. Gondolunk arra, hogy Mikszáth Kálmán megírta a palócföldet, Móricz Zsigmond a Nyírséget, Tömörkény István Szeged vidékét, azért ezek az egységes magyar irodalmat jelentik, és nem az elkülönülést. Egy fának nem lehet olyan hajtása, ága, rügye, amely ne ahhoz az egy fához tartozna.

    - Hogyan látja az erdélyi fiatalság szerepét? Azokét, akik a román uralom alatt nőttek föl.

    Megélénkül Nyírő József arca:

    - Nagyon jó, hogy ezt kérdezte, mert ennél a pontnál, úgy érzem, fontos mondanivalóm van. Valóban megható volt, ahogy a székely gyermekeket az anyaország iparostanoncoknak elvitte, mint ahogy gyönyörű volt Militay István szép akciója is, amellyel rengeteg szegény székely gyermeknek indította el boldogulása útját. De itt két momentumra kell rámutatni. Az egyik az, hogy az erdélyi fiatalok közül sokan, akik a román uralom idején kényszerűségből kénytelenek voltak ipari és kereskedelmi pályára menni, most a felszabaduláskor kinevezést, hivatalt, szóval íróasztalt kerestek maguknak. Én ezeket az íróasztal áldozatainak hívom. Ami már most a székely iparostanoncok helyzetét illeti, egyre kell nagyon ügyelni, éspedig arra, hogy a Székelyföldet csak úgy lehet megmenteni, ha ott megindul az iparosodás úgy, ahogy az anyaországban. kiképzett székely iparostanoncok valóban vissza is kerüljenek Székelyföldre s ott dolgozzanak. Mert ha kiemelik őket a Székelyföldről és szétszóródnak, akkor ez a Székelyföld szellemi elszegényedését jelenti. Ügyelni kell tehát, nehogy a város elnyelje ezeket a tehetséges székely fiúkat, ha majd megnőttek, menjenek vissza a Székelyföldre s ott dolgozzanak.

    A beszélgetést ezzel fejezi be:

    - Most utazom Kolozsvárra. Ott a színház felújítja a Jézusfaragó embert, amelyet majd a művészi heteken is többször játszanak.

Diószeghy Miklós, Új Magyarország, 1942. május 3.

(IX. évf. 100. szám), 9. oldal

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf