Tűz Tamás: Amoris via Dolorosa

1

Pilátus módjára mossa kezét
a láthatatlan álmos ítélőszék
ketten vagyunk tetőtől talpig pőrék
dél van ezer aranyszilánk az ég
tegnap este parázsba hullt elem
testünk kristály szimmetriába olvad
kerekre álmodtuk a sárga holdat
sovány arcodba hullt hosszú selyem
hajad melled is kissé eltakarva
édeni Éva az angyal előtt
bebújtál lázasan a hűs avarba
remegsz most is csak nem az ítélettől?
     véred zúgása már vérembe nőtt
     a haláltól se félj szólítlak kelj föl

2

beteljesíti sorsunkat kereszttel
a húsban bujdosó vágy eleven
lángcsóva húz át bágyadt szemeden
íme a vérben szült kereszt emeld fel
egyik felét a kőnél súlyosabbat
vállamra tedd a másikat te vidd
hordozzuk egymás terhét vétkeit
míg szenvedélyeink vállunkba marnak
ismerem alvajáró ösztönöd
lidérces tájon mint a fény haladsz át
hiába hunyt szemed sötét ködök
eszméleted bódultan is ragyog
     meggyújtanám még hűlő cigarettád
     s ha lankadsz szólok ébredj itt vagyok

3

akit szeretünk többé nem ereszt el
szívem fölé hajolsz ha már esem
szomorú arccal csurom véresen
virágként nyíló kehely-mély sebekkel
esel velem tüskébe sárba bűnbe
ha sistereg a démoni öröm
átlábolunk lápon pokolkörön
fogom kezed hogy végképp ne merülj le
fehér bőröd mint a gyöngyvirág
torkodban éjjel három fürj kiált
nem megmondtam hagyjuk el ezt a tájat
vérszomjas vércsík sólymok és sasok
     iszonyú szárnyuk aratásba fog
     ilyenkor még a puszta szó is fájhat

4

arcukon érezzük leheletét
imától könnyes tőrrel vert anyánknak
ott sírt a sarkon zokogott ha láttad
haján zihált a baljós messzeség
ha láttad mondom hiszen anya vagy
te is kit a szeretet bekerített
szívedbe szúrt a tűhegyű tekintet
láttad te is a zajló tavakat
érezted belül hogyan háborognak
féken tartott ős szenvedélyeid
s hogy szárnyat adj fennöltebb mámorodnak
hozzám szegődtél titkon visszaloptad
     eltékozolt szép istenségeid
     tavasza nyílt bukásnak irgalomnak

5

lábujjhegyen jön izzik gyöngyfoga
szellővel illanó Persephonének
Zeusz csak ásít nem segítenének
ha földre ver a villámok sora
tenyered melegén körbe szalad
szám hallgatásra ítélt csendes íve
lavinaszerű ár zúg völgyeinkre
a futótűz zilált hajunkba kap
hittél mindig mondákban mítoszokban
abban is hogy gyötrelmünk egyszer írt lel
hogy átjutunk a megváltó hídon
ha mécsvilágunk végülis kilobban
     hiszem s remélem én is gyorsan írd fel
     útban van már Cirénei Simon

6

már levegőben remeg nádszál teste
Veronikának is arcodra hull
a könnyű keszkenő hangtalanul
hogy vívódásodat egemre fesse
veled vagyok én minden változásban
lehunyt szemed egy-egy fehéredő
kis ránc a szád körül néhány redő
homlokodon verejték meg mi más van
igen a hangod mint a szűkülő
hiúzé nyesté mintha sírna-rína
eszelősen kacag elbűvölő
az izmok tánca mágnes-hajlatú
     öled mintha egyre mélyebbre hína
     gerincemet átkulcsoló satu

7

siratja jöttét váraink eleste
a láznak ellenállni nem lehet
se szem se fül se nyelv se lehelet
nem torpan meg ha jő a lázak estje
hányszor fogadtuk mégis ismét újra
hallod hogy jön a pusztító vihar
tűzben fogant pihés szárnyaival
s ígéretünket hét határba fújja
így hát esünk másodszor is talán
esem homokra langymeleg bozótba
megnyugszol bordáim acél falán
megnyugszom én is boldog is vagyok
     kemencéd lángján lassan olvadozva
     hiszem hogy egyszer beléd olvadok

8

körülsuhog a könnyek ostora
mindig csak ők a széparcú najádok
szemük körül az éjtakarta árok
menekülnék de kérdezem hova
ne nézz ily árván ilyen morcosan
hisz nálad van az egyetlen búvóhely
hová mehetnék bal lator vén korhely
hisz sírnak mind és nézd milyen sokan
és nem cédák nem is veszett paráznák
szemükben könny szívükben liliom
Vénusz-hegyük szeplőtelen Sion
mi lenne ha ketten itt fényben áznánk
     hanyatló életem beléd meríteném
     s te szólnál álmosan van még remény

9

számlálgatjuk hányadik esés ez már
a harmadik vagy harmincharmadik
mert a bukás máris újabbra hív
hátunk mögött a ködbe vesző Kert áll
nincs már szelíd oroszlán csak vadállat
a bárány is megijedt elszaladt
vadakká változunk egy perc alatt
remegve súrolom szentélyi vállad
eggyé válunk a földdel mily sötét
ágyékod öble csillagtűzben ég
szemérmed lombja fölsusog a fáradt
füvek között élő meleg sziget
     már süllyedünk ne mondd meg senkinek
     a fároszok titokban mélyre szállnak

10

s ha jön a végső nagy vetkőztetés
elszednek tőlünk mindent mit szereztünk
világossá lesz milyen mélyre estünk
alattunk űr fejünk felett a kés
de addig kedves játék az egész
ahogy ruhád lehull belépsz a vízbe
állsz szótlanul hajad kis kontyba tűzve
átfut rajtad a szűzi remegés
most látszik meg hogy milyen bűvös árnyak
rejteznek benned hívnak fuvoláznak
s én nem tudom hogy mitévő legyek
kagylóban állsz s ha Sandro Botticelli
     meglátna szólna ECCO fejedelmi
     aztán a víz elönti öledet

11

bőröd tükrén a kereszt jele felszáll
elsötétül glóriás homlokod
szemed mélyén a mécs alig lobog
pedig nem halt meg senkid nem is sírtál
csak egymás csontjaira szegeztettünk
lábra a láb kézre a kéz s a vér
enyém tied miénk egymásba ér
fölcsapó máglya lett egyszerre testünk
érzed a fa hallod a kalapácsok
bordánk közén mély halálos seb tátog
inunkba fúrnak vágyunk szögei
feszítettünk a vérben és gyönyörben
     halálra és mi másra még gyötörten
     a légió már kardját csörteti


12

majd meghalunk egymás szívébe térve
hol nem lesz többé zörej és dobbanás
akkor befordulunk valami más
körül nem írható homályos térbe
emlékszel eddig is a kis halálok
mikor már majdnem elakadt a szív
mikor már roppant s mélybe hullt az ív
azt suttogtad hogy várok egyre várok
fehéren szikrázik kőálmú tested
asszír dombormű ógörög szobor
az antik dolgokat mindig szeretted
megfagy a hús az agy meghal a mámor
     ezen most kissé elcsodálkozol
     kihull a nap szemed kék ablakából

13

levétetünk hajad az éjbe vész
ölembe roskadó halott arámnak
csönd lesz a szél suhogtatja a fákat
lezárult pillád árnya is nehéz
öledbe veszel engem is merev
testem miből a lélek már kipergett
holtomban is csak éretted didergek
minden porcikám régtől ismered
egymásnak leszünk márvány pietája
néma rajongás süt az arcodon
mintha csak élnél még viaskodom
szóljak-e hozzád drága kire vár a
     leskelődő földöntúli tavasz
     amire vágytál ó bizonnyal az

14

sírba tesznek mély éjen túli éjbe
báb-testemben szunnyad a mozdulat
a lázra szomjas kéz már nem kutat
dermedten simul álmod tenyerébe
megtisztulunk a halál kővedrében
fekszünk egymás mellett nem zúg az ár
hol van az édes ősz a kurta nyár
ajkad se rebben fekszel hófehéren
melled két halma ezüst kupola
tüdőd két szárnya néma fuvola
Hóreb hegyére rásuhan a csillag-
horgolta aranyszálú szemfedő
     a csipkebokor árnya egyre nő
     alszunk a kő zenéje egyberingat

15
mesterszonett

PILÁTUS MÓDJÁRA MOSSA KEZÉT
BETELJESÍTI SORSUNKAT KERESZTTEL
AKIT SZERETÜNK TÖBBÉ NEM ERESZT EL
ARCUNKON ÉREZZÜK LEHELETÉT
LÁBUJJHEGYEN JÖN IZZIK GYÖNGYFOGA
MÁR LEVEGŐBEN REMEG NÁDSZÁL TESTE
SIRATJA JÖTTÉT VÁRAINK ELESTE
KÖRÜLSUHOG A KÖNNYEK OSTORA
SZÁMLÁLGATJUK HÁNYADIK ESÉS EZ MÁR
S HA JÖN A VÉGSŐ NAGY VETKŐZTETÉS
BŐRÖD TÜKRÉN A KERESZT JELE FELSZÁLL
MAJD MEGHALUNK EGYMÁSSZÍVÉBE TÉRVE
     LEVÉTETÜNK HAJAD AZ ÉJBE VÉSZ
     SÍRBA TESZNEK MÉLY ÉJEN TÚLI ÉJBE

szozattv


szozat a tiszta hang Rátkai 10 11 TriaNON harangja EST attila1017 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf