Nyírő Józseffel erről-arról. XIII. rész

Nyírő József nyilatkozik Ligeti Ernőnek a transzszilvánizmusról, az új írói nemzedékről, az írás és újságírás kapcsolatairól – és egy sereg kérdésről, amiről nem nyilatkozik

Nyírő József, a kiváló író két hetet töltött városunkban. Úgy volt, hogy Szász Endre, a Keleti Újság felelős szerkesztője szabadságra ment, és Nyírő Józsefet kérte meg, hogy jöjjön be Székelyudvarhelyről és helyettesítse. Nyírő, aki hosszúéveket töltött el a Keleti Újságnál, mint szerkesztő, minden rendkívüli írói sikere ellenére is szerelmese az újságírásnak, és ő is valósággal „szabadság” számba vette, hogy újra beleszagolhat a szerkesztőség napi életébe. Itt tartózkodását használtuk fel arra, hogy megkérjük barátunkat egy sereg kérdés megválaszolására. Nyírő magához vette a kérdéseket, és a következő levélben ad meleg hangú választ reájuk. Barátunk ügyesen egy sereg kérdést óvatosan megkerült, de amit el akartunk érni, sikerült és válaszból kialakult Nyírő József bensőséges írói figurája.

Nyírő József egyébként elutazott Brassóba, hogy részt vegyen darabjának, a Jézusfaragó embernek szabadtéri bemutatóján. Onnan a „helkoni találkozóra” megy, ahol mint ismeretes, a transzszilván magyar írók évről évre Kemény János vendégszerető hajlékának szépségeit élvezik.

 

Kedves Ligeti Ernő!

Nem szeretem, ha irodalmi intimitásokról faggatnak. Hogy a közönség kíváncsi? Tudom, hogy szereti az effélét, de mit szólna hozzá akárki is, ha azt kérdezném tőle, asszonyom, hogy van-e és ki a szeretője? Mennyi az adóssága? Ha nincs adóssága, kiknek hitelez és milyen kamatra? Mi a kedvenc bűne? Meg van-e győződve arról, hogy ön jó ember, rossz ember, s több efféle.

Pontosan ilyen jellegűek a nekem feltett kérdések is irodalmi vonatkozásban:

-  „Mit tartasz legnagyobb írói sikerednek? Hogyan formálódik benned a cselekmény? (Hogyan lettél szerelmes abba a szép fehérnépbe, és mit éreztél?) Hogyan született meg az Uz Bence? (Miért csak az Uz Bence?) Melyik könyvedet szereted legjobban? (Melyik gyermekedet szereted legjobban?) Létező figurák-e alakjaid? (Törvényesek-e gyermekeid?) stb.

Van azonban néhány kérdésed, amelyekre szívesen felelek, vagy őszintén vagy nem őszintén. Miért legyen csak a nagyközönségnek meg az a joga és előnye, hogy vagy elhiszi, vagy nem hiszi el, amit mondok?

Tehát vegyük sorra kérdéseidet. Mindjárt igyekszem is rájuk tőlem telhetőleg felelni.

-  Miben látod a „transzszilván” kérdést e pillanatban? – kérdezed.

-  Abban a fölöslegesen lefolytatott vitában, amely legfőképpen a vitázókat érdekli, és megnyilatkozásai alkalom azok számára is, kik nem tudnak irodalmat nyújtani. Vagy „transzszilván” belül, lényegileg valaki, vagy nem. Ha az, van traszszilvánizmus, ha nem az, nem is fog transzszilvánizmust nyújtani semmiféle téren, s ha mégis megpróbálja, hamisít, vagy önmagához se őszinte. Igazi érték csak a belső, átélt valóság. Hogy én „mint a transzszilván eszmekör legmarkánsabb kifejezője” hogyan „fogalmazom meg a kérdést?”

-  Sehogy se, kedves Ernőm! Mihelyt meg tudom „fogalmazni”, akkor baj van. Isten őrizzen, hogy meg tudjam fogalmazni, mert ez azt jelentené, hogy kívül vagyok rajta. Kívülről tudom látni, már csak intellektuális szempont. Őszintén szólva – amíg annyi felől nem hallottam, nem olvastam – nem is tudtam, hogy „transzszilván” vagyok. Tükörbe néztem, és aszontam: – No ilyen egy öreg transzszilván! Ha kimegy divatból a transzszilvánizmus, akkor ismét tükör elé fogok állani, és szembe kacagok képmásommal: – a fityfenét vagy „transzszilván” öregem. Megállapították rólad! Jó lett volna, úgy-e transzszilvánnak lenni?… Tréfán kívül, Ernő – transzszilvánizmus (ha már így nevezik) mindig van és lesz, amíg Transzszilvánia lesz, függetlenül attól, hogy a „napi” irodalomban lesznek-e képviselői vagy nem.

Más kérdéseid:

-  Mikor született meg Uz Bence?

-  Pityókakapáláskor, de hogy melyik esztendőben, azt ő se tudta megmondani.

-  Hogyan dolgozol?

-  Ülve.

-  Melyik a legkedvesebb munkaidőd?

-  Mikor nem kell dolgozni.

-  Mit jelentenek élményeid?

-  Hogy lehet a feleségem előtt ilyent kérdezni?

-  Mit vársz a Jézusfaragó brassói szabadtéri előadástól?

-  Egy kis kenyérrevalót.

-  Mit szeretnél megírni?

-  Amit sohasem fogok megírni.

-  Mint hívő ember, vetted-e hasznát az irodalomban teológiai felkészültségednek?

-  Ernő, Ernő!… Hát nem olvastad a könyveimet?

-  Mit jelent neked a Biblia irodalmilag?

-  Az utolérhetetlent.

-  Min dolgozol mostanában?

-  Erre fölösleges felelnem, mert a következő kérdésed az hogy:

-  Mi a „Madéfalvi veszedelem” vezető eszméje?

-  Nem mondom meg, hogy kénytelen légy elolvasni a könyvet, ha megjelenik.

-  Szereted-e még a redakciót?

-  Roosevelt fiának esküvőjére előbb kellett változtatni az esküminta szövegét, mert a menyasszony nem akart arra a kérdésre esküt tenni, hogy férjének engedelmes lesz mindhalálig, de azért – hozzáment a legényhez.

-  Használ-e az írónak, ha újságíró akar lenni?

-  Eleinte igen, mert a legtöbb szerkesztőségben tanul meg írni. Később szintén használ, mert valamiből mégiscsak meg kell élni. A betű világában olyan az újságírás, mint az első szerető. Én még alig olvastam olyan kiváló politikusról, aki ne büszkélkedett volna vele, hogy újságíró volt. Sikert elért írótól azonban ilyent ne kérdezz Ernő, mert könnyen effélével fog visszavágni: – „Láttál-e olyan püspököt, ki sekrestyés akar lenni?”

Következő kérdéseidre nem igyekszem szellemes feleleteket kiizzadni, mert ezek igen komolyak, súlyosan a sorsunkba vágnak. Vegyük csak a legfőbbet:

-  Hogyan látod az ifjú írói nemzedék ügyét?

-  Hát erre, Ernőm, nem merek válaszolni. Pedig hidd el, hogy talán senki sincs ezen a földön, aki bízóbb, ujjongóbb választ szeretne adni. A legtöbb ember, mikor az élet-halál elkerülhetetlen válaszútjára kerül és egyetlen reménysége csak Isten marad, mert már senkije és semmije, kihez fordulhatna, vagy amibe kapaszkodjék, egész lelki, szellemi és testi ereje végső megfeszítésével csak azt rebegi: – „Hiszek, hiszek, hiszek, hiszek!”

Különben magad is érzed, hogy ez a kérdés mennyire közel áll hozzám, mert nem véletlen, hogy mindjárt Csaba fiamra, a gyermekemre gondolsz kapcsolatosan, aki a legdrágább, hogy az ő sorsában kapd meg fenti súlyos gondunkra is a feleletet, mikor arra vagy kíváncsi, hogy – Csaba is író lesz-e vagy áttér „reálisabb”, „komolyabb” pályára?

-  Ha én erre felelni tudnék!… Pedig könnyű volna és igaz is volna, ha azt mondanám, hogy: – Ha író „akar” lenni, sohasem lesz író. Nem elég azt csak akarni! Hiába hisszük magunkról, hogy a bimbó titkát előre látjuk az isteni elrendelés örök törvényeképpen, mert ki tudja, hogy már a következő percben mi éri a virágbimbót…

Ne kérdezz többet Ernőm! Úgyse tudnék már semmiről felelni, mert eszembe juttattad gyermekeink sorsát…

Független Újság (Kolozsvár), 1938. június 25–július 9. (V. évf. 21. szám), 3. oldal

szozattv


szozat a tiszta hang nagylaszlo hajóút csillagokutjan palocviltal kurultaj magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf