Farcádi Sándor: Székely szántó
Szánts, ekém, szánts a földbe mélyen.
A nagy világvihar után
Te lettél egyetlen reményem.
Te – és e tarlott föld csupán!
De így se baj, – él még az Isten
S lát mindent csillagtrónusán.
Lát; s tudja, mik történtek itt lenn
S tiprott vetésünk újra kél
E vérzáprozta ősi szikben.
S ha újra kél, meglásd: megél
S a voltnál szebb, aranyba málóbb
Kalász lesz munkánkért a bér.
Mert százszorszent a rög, hová folyt
Vérünk s most arcunk gyöngye hull –
Szánts, szánts, ekém, hasítson ásód.
Mindent lát csillagtrónusán az Úr!