Nyirő Józseffel erről-arról. XII. rész
Az író németországi útjáról, a kolozsvári filmgyár tervéről és a Táray-ügyről beszélget György Lászlóval
A német irodalmi egyesületek meghívására Nyírő József hosszabb előadóúton szerepelt Németországban. Erről az útról a napokban érkezett vissza Budapestre. Nyírő bátyánk olyan barna, mint egy szigeti strandbeli bennszülött. És nem látszik meg rajta a több mint kéthetes utazás pora sem. Jókedvű, vidám, és szívesen hajlandó kötélnek állni az újságíró számára is.
Az első téma természetesen a németországi kirándulás.
- Bevallom – mondja –, nem tudok bizonyos kis elfogult meghatottság nélkül visszaemlékezni erre az útra. Berlinben, Drezdában, Lipcsében, Jénában jártam, és mindenütt meg kellett éreznem, hogy a rendkívül meleg baráti fogadtatás, csaknem áradó szeretet nem is annyira az én szerény személyemnek szólt, mint inkább Erdélynek, annak a világnak, annak a levegőnek, amelyet németre lefordított könyveimből ismernek. Ennek örülök a legjobban. Tudod, hogy minden írónak jólesik, ha munkáit méltányolják, olvassák, szeretik. Ez a szeretet valósággal agyonzuhanyozott náluk. A Kopjafák német fordításának elfogyott kiadásai után 57 000 példányos utánrendelést tettek a kiadónál. Az eddigi négy, németre lefordított könyvem, az Uz Bence – Der Uz, a Havasok könyve – Die Schneeberge, Az én népem – Denn keiner trägt das Leben allein, és az Isten igájában – Im Gottesjoch gyönyörű példányszámban keltek el. Jólesik ez a siker, de a legmelegítőbb érzés mégis az bennem, hogy sikerült ezt a tőlünk igen távol álló közönséget Erdély levegője, alakjai számára kicsit meghódítani. Mondom: az én kinti fogadásomban, mindig Erdélyt láttam magam előtt. Nem Nyírő József – teszi hozzá jókedvűen –, hanem az Uz Bence kapta meg a nekem szóló ünnepléseket a németektől. Odakinn nagyrészt írásaimból olvastam fel, de számos helyen módom volt a német-magyar irodalmi kapcsolatok érdekében megvitatására is. A bécsi Donausender adó a mikrofon előtt interjút közvetített ezekről a problémákról velem.
- Milyen az irodalmi élet Németországban?
- Íróbarátaim, könyvkiadó ismerőseim szerint valóságos olvasási láz dühöng egész Németországban. A kiadásra kerülő új könyveket szétkapkodják. Ennek a betűkonjunktúrának örülhetnek a magyarok is. Minden magyar könyvet különös érdeklődéssel fogadnak. A színházak ugyancsak boldogan látják a színpadon a magyar szerzőket. Bókay János darabjai nagyon tetszenek a német közönségnek, s ugyancsak nagy sikere van Márainak is. A háborús Németország dolgozik minden megfeszítet erejével, de ugyanekkor színházba is jár és rengeteget olvas. A német írók között sok jóbarátom van. Kinn találkoztam Bruno Brehmmel, aki nemrég nálunk is járt, valamint Hans Carossával, a nagyszerű költővel. Mindketten lelkes támogatói minden magyar ügynek, és ők is örömmel látják a német közönség érdeklődését a magyar irodalom iránt.
Az itthoni tervekre terelődik a szó.
- Tele vagyok tervekkel – sóhajtja Nyírő –, de hogy mennyit tudok megvalósítani belőlük, ezt csak a jó ég tudja. Rengeteg szaladgálni-, intéznivalóm között mégis szeretném őszre megírni új darabomat, új regényemet. Egyelőre az a film foglalkoztat, melyet a tehetséges Szőts Istvánnal csináltam Erdélyben. Emberek a havason a film címe. Együtt írtuk a forgatókönyvet, a felvételek hetven százaléka külső felvétel volt. A Gyilkos-tó, a Háromszéki-havasok a főszereplői a filmnek. A színészek maga az erdélyi nép, a havasi pásztorok, favágók serege. Azt hiszem, úttörő lesz ez a film a magyar filmgyártásban.
Ha már a filmnél tartunk, megkérdezem, mi a véleménye a Kolozsvárott építendő filmgyár tervéről.
- Az, hogy ha ez a filmgyár megszületik, ne legyen függvénye a pesti filmgyárnak. A kolozsvári filmgyárnak Erdély örök szellemét, ősi magyarságából eredő művészi hitvallását kell visszatükröznie.
Most egy érdekes kérdés következik:
- Hallottál Nyírő bátyám a hírről, amely szerint Táray Ferenc távozna a kolozsvári Nemzeti Színház éléről?
Őszinte meglepetés tükröződik arcán.
- Ilyen formában most hallok róla először. Írd meg nyugodtan, hogy végtelenül sajnálom, ha a hír igaznak bizonyulna. Kitűnő művésznek tartom őt, aki rövid egy esztendei munkája alatt is nagyon szép eredményeket ért el a színháznál. Ám egy év nem elegendő arra, hogy egy teljesen kiforrott színház- vagy játékstílust teremtsünk. Ezt senki nem tudná huszonkétévi elnyomatás után elérni. Aztán nézzük csak őszinte szemmel a kolozsvári színház ügyét. Pesten az operabarátoknak itt van az Operaház, az operettkedvelőknek is van színházuk, van Vígszínház, van Nemzeti Színház: – odalenn Táraynak operát, drámát, vígjátékot népszínművet, operettet kellett adnia egyetlenegy színházban, aztán szemére vetették, hogy nem ad elő erdélyi íróktól darabot. Hát, Istenem, nem írtunk darabot sem én, sem már? Miért nem? Semmi különösebb oka nincs ennek. Nagy lélegzeteket vettünk a szabadság levegőjéből, örültünk, éltünk, kényelmeskedtünk kicsit. Ismétlem, nagyon sajnálnám, ha Táray elmenne. Szerintem Kolozsvár csak veszítene vele.
Elnyomja cigarettája parazsát a kávéházi hamutartóba.
- Hajnalban utazom haza Erdélybe. Remélhetőleg minél hamarább neki tudok ülni a munkának otthon.
Kézfogása kemény, őszinte, optimista. Jó lenne ebből a kézfogásból többet kapni Budapesten is. Frissebb lenne egyszerre színházaink, filmvilágunk, pesti irodalmunk levegője.
Délibáb, 1942. június 21. XVI. évf. 25. szám), 4-5. oldal
