Nyirő Józseffel erről, arról. XI. rész

Hokky Károly írása

Budapest – Nyírő József, a nagy magyar író a közelmúltban országgyűlési képviselő lett. Ez ad alkalmat ahhoz, hogy elbeszélgessünk vele az irodalomról, családjáról és az időszerű kérdésekről:

-  Nem titkolom – mondja Nyírő József – a székelyeket magyarabb magyarnak tartom, mint az anyaországbelieket. Helytelenítem azonban azt a kasztosodást, amelyet némelyek művelnek. Egyesülnie kell minden magyarnak, akár székely, akár dunántúli, akár felvidéki.

-  Mire a legbüszkébb képviselő úr, amit eddig életpályáján elért?

-  Először is – mondja nevetve – nem tűröm, hogy képviselő úrnak szólítson. Sajnos felül vagyok már a félszázon, s így elég öreg vagyok ahhoz, hogy mindenki, kivétel nélkül minden magyar Jóska bátyámnak szólíthasson. Ezt írja meg. Aztán: mire vagyok büszke? Csak arra, hogy az Erdélyi Párt kolozsvári tagozatát átvettem mintegy kétezer taggal, s mióta én vagyok az elnök, közel húszezer tagunk van. Hát erre nagyon büszke vagyok.

Bemutatom a népet a parlamentnek

-  Milyen politikai programja van?

-  Legelőször Paál György dr., az Erdélyi Párt főtitkárra gratulált a képviselőségemhez. Azzal válaszoltam neki, hogy idéztem a pápaválasztás jelmondatát: Servus servorum Dei. De – mondtam –, én ebből a mondatból csak a Servus-t választom ki. Ebben a szóban benne érzem a magyar testvériséget, és ez egyben minden politikai programom is. Örülök, hogy nem politikai kortesbeszédek révén lettem képviselő, hanem csak úgy egyik napról a másikra. „Udvarhely megye terhére” vagyok behíva a képviselőházba, s a politikai programom az, hogy hazamegyek, faluról falura járok, meghallgatom a székely sorsokat, tájékozódom, s fordítva valósítom meg a mikszáthi gondolatot. Mikszáth ugyanis bemutatta a parlamentet a népnek, én pedig a népet akarom bemutatni a parlamentnek. Mert mindazt, amit a falvakban látok majd, megírom könyvben, s azt hiszem, ez lesz legjobb munkám. Itt kezdődik az igazi magyar politika, amely maga az élet. Magam is Udvarhelyt nőttem fel, bár Székelyzsomborban születtem. Anyám csíki, apám udvarhelyi. Talán még annyit mondhatok politikai elgondolásomról, hogy nekem, mint íróembernek, az is fáj, hogy a parlamentben a pártok külön-külön ülnek. Csak egy gondolatot látok magam előtt: a nagy magyar összefogást, pártkülönbség nélkül. Tudom, sokan azt mondják majd, ez nem reálpolitika. Pedig higgyék el: ez az igazi reálpolitika.

-  A székelyek adnak-e ügyes-bajos elintéznivalót, ha Budapestre jön?

-  Rengeteget. De van egy bevált módszerem. A magam ügyével fárasztom valamelyik képviselőtársamat, megkérem, intézze le, a székelyeim ügyét azonban személyesen hozom egyenesbe mindig.

-  Érintkezésben van a fiatal székely írókkal?

-  Természetesen. De sajnos, kevesen vannak. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy holnap nem lesnek sokan. Magam örülnék a legjobban, ha nálam különbet alkotnának, lelkesedésemben végighordoznám könyveiket az egész országban.

Legfőbb kritikusom a fiam

-  Hogyan dolgozik? Pesten, otthon, magánosan vagy családja előtt?

-  Csak otthon tudok írni. Magamat rendkívül lenézem, de amit írtam, az mind valóság. Könyveimet sohasem olvasom el a megjelenés után, félek, hogy ez előidézné azt, hogy ismétlésekbe bocsátkoznék. Szakaszonként megmutogatom a munkámat feleségemnek, fiamnak és két leányomnak. De legfőbb kritikusom a fiam, aki huszonkét éves, száznyolcvanhét centi magas és orvostanhallgató. Soha életében nem írt le még egy sort sem, de az ítélőkészsége bámulatra méltó. Kétszer annyit dolgozom most, mint egyébként. Nem azért írok, hogy írjak. Amíg meg nem ért bennem a gondolat és a kifejezési formája, nem nyúlok tollhoz. Bármennyire is szeretem a közönséget, mégsem vagyok tekintettel reá. Ha a fiam azt mondja: apám ez nem egészen így van –, menten összetépem a papírhalmazt, de ha azt mondja: jól van öreg, akkor biztos vagyok benne, hogy igaza van. Lélekkel nézi családom a munkámat, s ez az, amit az olvasótól is kérek. Kis munkás vagyok, névtelen senki, a nevemet ne emlegessék, csak olvassák el, amit írok. Sokat szenvedtem életért és kenyérért, és ennek köszönhetem, hogy vagyok, aki vagyok.

-  Hány nyelvre fordították le műveit eddig?

-  Nem tudom pontosan. Sok európai nyelvre. Nincsenek idegen nyelvű példányaim. Bejártam a fél világot már, s megtanultam a kellő értékükre leszállítani a dolgokat.

-  Meséljen valamit otthonról.

Fényképeket vesz elő. Hozzá magyaráz: Ez a kicsi feleségem. Ez Csaba, a fiam. Erős, szálas székely. Ezek a kislányaim, Réka nyolcadikos gimnazista, Ildikó hetedikes. Miattuk élek és a székely népemért. Nagy cél, szeretném jól szolgálni.

-  Szófiai útjával kapcsolatban^* kérdezzük, hogy ismeri-e a bolgár írókat?

-  Fordításból ismerem minden jelentősebb író művét, s szeretettel szoktam olvasni költőik verseit. Meglepő az a formai és gondolathasonlóság, ami a magyar és a bolgár nemzet költőinek műveit között van.

Telefonhoz hívják a nagy írót. Az egyik székely egyesület jelentkezik. Hogyne, megyek már – mondja – mert Nyírő József Budapesten sem szakadhat el egy óránál hosszabb időre székely testvéreitől.

* Nyírő József 1942. március 13-ától Csuka Zoltán, Szabó Lőrinc, Zilahy Lajos és Hankiss János irodalomtörténész társaságában részt vett a magyar írók egyhetes bulgáriai előadói körútján. Meghívó: a Bolgár Írók Szövetsége

Magyar Hírlap, a szlovákiai magyarság lapja (Pozsony), 1942. április 16. (II. évfolyam, 102. szám), 6. oldal.
Lapvezér: Esterházy János