Herczeg Ferenc: „Könnyű az uraknak!”

Könnyű az uraknak a szerkesztőségben revíziót és igazságot követelni, de volnának csak a romániai kisebbségek bőrében! Akkor talán fölvetnék a kérdést: szabad-e a revízió, azaz vágyak és remények fejében, a magyarság kézzelfogható, reális értékeit veszélyeztetni?”

    Ezt a kérdést ugyan még senki sem intézte hozzánk, de föltételezhető, hogy akad ember, akinek ilyesmi jár a fejében. Aki, választ keresve, nem akar üres fecsegésbe tévelyegni, annak mindenekelőtt tisztába kell jönnie a következőkkel:

    1. Nem a revíziós mozgalom eredményezte a romániai kisebbség elnyomását, hanem fordítva: a magyar kisebbség elnyomása kényszerítette rá a magyarországi társadalmat a revízió útjára. A „revízió” szót a trianoni szerződéssel kapcsolatban először 1927-ben ejtették ki, de abban az időpontban Erdély új urai anyagi és kulturális téren már a világtörténelemben példa nélkül álló károkat okoztak a magyar őslakosságnak. Minden józaneszű embernek már akkor, mielőtt még elhangzott volna a revízió szó, meg kellett értenie, hogy a román nemzeti politika változhatatlan alaptétele: a magyarság kiirtása.

    2. A román politikusok felfogása a magyar kérdésben csak annyiban tér el egymástól, hogy egyikük talán tíz, a másik talán húsz esztendőre kalkulálja a népgyilkosság munkájának betetőzését; de abban mindannyian egyetértenek, hogy Románia létérdeke megköveteli a nyelvében egységes nemzeti állam kierőszakolását. És mivel ez a román politika tengelye, a belső bajaik levezetését mindig a magyarság elleni uszítással fogják megkísérelni és akár van revíziós mozgalom, akár nincs: ők irredentát fognak kiáltani mindaddig, míg egyetlen magyarul beszélő ember él Erdélyben. A revízió nekik nem ok, hanem ürügy, amellyel „erkölcsi alapot” kívánnak adni népirtó politikájuknak.

    3. A román sovinizmus újabb keletű tombolását nem valamely magyarországi politikai mozgalom, hanem a nyugat-európai politikusok körében érvényesülő revíziós áramlat szította. Amíg csak mi magyarok követeltük a határmódosítást, addig Bukarest nevetett és gúnyolódott. A nevetés akkor fagyott a szájukra, mikor az angol alsóházban megalakult a revíziós csoport, a pánik pedig lángoló gyűlöletté változott át, mikor Mussolini miniszterelnök Milánó templomterén revíziós programot adott. Mit akarnak a Magyar Revíziós Ligától? Évek óta nem tartott egyetlen népgyűlést, megszállott területen egyáltalán nem tart fenn összeköttetést, sőt érthető okokból gondosan kerüli az erdélyi magyarokkal való érintkezést. Kevésbé kihívóan nem viselkedhetnék ez a szervezet.

    4. A revíziós mozgalom leszerelésének a kisebbségi magyarok csak az esetben láthatnák pillanatnyi hasznát, ha leszerelnének a nyugat-európai revizionisták is. De van-e magyar ember, aki ilyen kívánsággal merészelne olasz vagy angol államférfihoz közeledni? Ha akadna, akkor alkalmasint azt a furcsa tapasztalást szerezné, hogy a külföldiek nem a mi szép szemeink kedvéért, hanem a saját nemzetük érdekében óhajtják a békeszerződések igazságtalanságainak és ostobaságainak orvoslását, mert úgy vélekednek, az állandó békét csak a nemzetek egyenlősége és testvérisége adhatná meg Európának. Aki ezzel a felfogással szembe helyezkedik, az az elnyomók orgazdája, még ha magyar politikus is.

    5. Föltéve, de meg nem engedve, hogy az egész vonalon el akarnók és le is tudnók szerelni a revíziós mozgalmat, mi történnék akkor? Lehetséges, hogy Erdélyben pillanatnyilag enyhülne szerencsétlen testvéreink helyzete, pillanatnyilag mondom, de a románok arra a – reánk nézve katasztrofális hatású – meggyőződésre jutnának, hogy a magyarságot fenyegetésekkel és erőszakkal mindenre rá lehet szorítani. Hogy azután az ő balkáni logikájuk miféle következtetéseket vonna le a jövőre nézve, azt európai fantázia el sem tudja képzelni. – A másik következmény kétségtelenül az lenne, hogy Nyugat-Európában, ahol az a bátor és egységes fellépés, amellyel a magyarság a jogait követelte, igen hatalmas és nagyszámú barátokat szerzett nemzetünknek, megsemmisítő vereséget szenvedne Magyarország tekintélye. Megerősítést nyernének azok a szavak, melyeket Gibbon írt le egykor a várnai csata magyarjairól: félelem nélkül támadnak és szemérem nélkül futnak meg!

    6. Egy pillanatra sem szabad róla megfeledkeznünk, hogy a világháború óta a mai napig állandó ellenséges propaganda dolgozik ellenünk. Ez a propaganda, amely mindig támadóan lép fel, akár követeljük a revíziót, akár nem, – igen nagy anyagi, nem kicsinylendő szellemi eszközökkel és mérgezett fegyverekkel rendelkezik.

    Románia komoly, sőt „tudományos” ábrázattal akarja elhitetni a világgal, hogy Erdély kétezer év óta román föld, a magyar bitorlás ott csak múló epizód volt, a székelyek pedig tisztavérű oláhok, akiket annak idején erőszakkal magyarosítottak meg és akiknek visszarománosítása az igazság és a kultúra követelménye.

    Prága pedig, amely kétségkívül Európa legnagyobb szabású hazugsággyárát tartja ütemben, már el is tudta hitetni a világ egyik felével, hogy Csehszlovákia a demokratikus gondolat kelet-európai letéteményese, és ma már mindenütt Európában akadnak emberek, akiket örömmel tölt el a tudat, hogy a német, lengyel és magyar diktatúrák és féldiktatúrák között rendületlenül áll a szabadságszerető cseh nép, mely fennen lengeti az emberi haladás zászlaját. Akikkel a cseh propaganda ezt el tudta hitetni, azok megnyugvással veszik tudomásul, hogy a felvidéki magyarok, ha el is szakadtak hazájuktól, legalább megismerik az igazi szabadság áldásait.

    7. Bizonyos, hogy ha a cseh és román propaganda zavartalanul és ellenmondás nélkül dolgozhat, akkor olyan hazug kulisszákkal építi körül Magyarországot, hogy annak nemcsak mai képe, de még a történelmi múltja is teljesen eltorzul, eltűnik és feledésbe merül. Akik nálunk még ma sem akarják megérteni, hogy mire képes az ügyesen és lelkiismeretlenül vezetett propaganda, emlékezzenek vissza, hogy Magyarországot százezrek elfolyt vére sem tudta megóvni a bukástól. Csehszlovákiát pedig a semmiből alkotta meg két pedagógus, akik elszántan és pirulás nélkül használták fel a propaganda legvalószínűtlenebb eszközeit.

    8. A tapasztalatok, melyeket a világháború előtt és utána saját kárunkra tettünk, meggyőzhettek minket, hogy a világszerte tervszerűen elszórt rágalmak elleni védekezés a magyarságra nézve élet és halál kérdése. Ha ennyit sem tanultunk volna a múltból, akkor ugyan hiába folyt el a harctereken annyi vitéz magyar baka vére. A mérgezett propaganda ellen való védekezés feladatával Magyarországon ma jóformán csak a revíziós mozgalom társadalmi és hírlapi szervei foglalkoznak. A magyar revíziós mozgalom munkája abban merül ki, hogy szembe állítja az igazságot a hazugsággal. Aki azt kívánja, hogy szereljük le a revíziót, az azt követeli, hogy tagadjuk meg az igazságot és mondjunk le önmagunkról.

*

    Az erdélyi magyarság sorsa megrendítő és kétségbeejtő. Ők, szegény testvéreink, a maradék értékekért küzdenek, amelyeket a világháború még meghagyott nekik. Az erdélyi földet elvesztették, a magyar vagyont is el, most a magyar lelkekért folyik a harc. Ők azonban nem a revízió, hanem a világtörténelmi bűntett mártírjai.

    A román kisebbségi politikával kapcsolatban magyar részről is történtek mulasztások. Másfél évtized óta elmulasztottunk száz alkalmat, hogy a magyarság vérző sebeit felmutassuk Genfben, a világ népeinek nagy nyilvánossága előtt. Alapos orvoslást ugyan nem nyertek volna a kisebbségek, de ha olyan időben, mikor még kozmikus katasztrófák nem rázták meg napról-napra Európa talaját, a Népszövetség kénytelen lett volna állandóan foglalkozni az erdélyi világbotránnyal, akkor a kultúremberiség legtunyább tagjaiba is beszűrődött és beidegződött volna a tudat, hogy a romániai állapotok mégis csak tarthatatlanok. Sajnos, mi irtóztunk a feltűnéstől. Jónevelésűek és tartózkodók voltunk, mikor a testvéreink kínpadon vonaglottak.

    Századszor is igaza van tehát Bethlen István gróf karácsonyi cikkének: le kell magunkról ráznunk ezt a részvétlenséget, amelyről nem tudjuk hamarjában, vajon a nagy előkelőségünkre, vagy a keleti eredetünkre vezethető-e vissza – és cselekednünk kell. A nagy nyilvánosság, melyet Genf és Hága felkínál, nekünk csak hasznunkra lehet. A nyilvánosság olyan, mint a napfény: elpusztít bizonyos betegségi mikrobákat. Ha az erdélyi szörnyűségek nem ébresztik fel Genf lelkiismeretét, akkor Bethlen gróf szerint ki kell lépnünk a Népszövetségből. Ha csakugyan gutaütött az az intézmény, akkor nincs is értelme, hogy a védelmében bizakodjunk. Magyarország kilépése talán némileg siettetné feloszlását és útját egyengetné egy új, egészséges, munkaképes és kötelességtudó nemzetközi szervezet alakulásának.

1937. január    

szozattv


szozat a tiszta hang Rátkai 10 11 TriaNON harangja EST attila1017 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf