Ölbey Irén: Magyarságom

Magyarságom, te szent, te áldott,
te tiszta, fénylő öntudat,
úgy mutatlak fel, mint a zászlót
a vártorony, úgy hordalak,

mint büszke, szép, aranyló érmet,
mint nagy és nyugtalan sebet,
örök sebet, mit mindig érzek,
a földön bárhova megyek.

Talán a nyelv vagy te, a nyelvek
közt a sajátos, idegen,
a varázsos, a bűvös, melynek
minden mély titkát ismerem:

jelző, ige, főnév, hasonlat.
Vagy tán a hegy, a rónaság
vagy te, hol lusta szelek dongnak.
Talán a füvek és a fák,

a színek forró keveréke,
ha lágy és párás nap tüzel,
az arcokon az érces béke,
 a szülőtáj, az anyatej,

a ház, a kert gyerekkoromban,
vén Bodrogköz, Latorca-völgy,
szőke Szabolcs. S hol sohse voltam:
Erdély, a szűz erdélyi föld.

Vagy együtt a test s éhes lélek
s ez a nyers, kurtanemesi
vér bennem, melyben csodák égnek…
Nem is tudom megérteni,

csak leborulni, le, a porba,
lehullni a véráztatott,
erős, termő földre zokogva
s örülni, hogy magyar vagyok.
 
                                                     1940

szozattv


szozat a tiszta hang Balassi MH2018 2 1 doni MH2018 1 1 Százgyökerű szív2 1 karpattradedia Kitörés túra előadás lelkisegély1 lelkisegély2 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf