Nyirő Józseffel, erről-arról. IX. rész

nyiro jozsefkepOrsy Gábor: „A fiatal írógeneráció körül valami nagy mulasztás történt”

Nyírő József a könyv hatalmáról, a fiatal tehetségekről és saját terveiről

Suttogó hűvösvölgyi fák árnyékában beszélgetünk a nyári természetről, távoli kis székely falvakról, politikáról, háborúról, a magyar testvértelenségről, a könyv s az írás hatalmáról s jövendőről. Nyírő Józsefnek külön „erdélyi” elmélete van a politikáról, és egyetlen politikai hitvallása a veszélybe került magyarság megtartására minden tagjának bármily áldozattal való erősítésére irányuló akarat. Pontosan körvonalazott szemléletet alkotott magának az írói hivatásról is; ez abban áll, hogy ébressze, öntudatosítsa nemzetét, erősítse értékei megismertetésével és gondjai oldozgatásával…

    Az írás azt mondja:

    - Valamikor talán szép feladat lehetett az önmagáért való gyönyörködtetés. De ma bűn lenne csak köznapi locsogással, tingli-tangli szerelmi történetekkel teleírni a papírost: ma problémákba ütközik minden lépésénél minden ember, az író sem zárkózhatik el ezek elől. Bele kell rágnia magát népe gondjaiba: a problémákról kell írnia. Szerintem ez a hivatása ma az írónak, de különösen a magyar írónak.

    Mintha saját magával vitatkozna, megáll, nekiindul, s láthatatlan kérdezőnek felel:

    - Miért? Mert gigászi világküzdelmek közben a kis népek csak szellemi, minőségi értékei megőrzésével és kiterebélyesítésével védekezhetnek a viharok elsöprő ereje ellen. Az írónak nincs dolga a napi politikával: neki népe örök emberi értékét kell számon tartania, azzal kell gazdálkodnia és azt kell gyarapítania. Ha ezen az úton maradandót tud alkotni, azzal nemcsak fajtájának, de az egyetemes emberi kultúrának is adott valamit… Egy kis nép is lehet világtényező: olyan mértékben számít igazán, amennyire képes gazdagítani a közös emberi kultúrát…

    Az a Nyírő József mondja ezt, akinek könyveit már nyolc nyelvre lefordították, aki tehát az erdélyi gondolkodás, a erdélyi magyar lélek művészi megörökítésével nemcsak a magyar irodalmat gazdagította már, hanem a világnak is adott valamit: nem kis gyöngyszemeket az emberi kultúra kincstárába…

    - Hatalma van a betűnek, a könyvnek – mondja szinte áhítattal. – Nem szabad visszaélni ezzel a hatalommal, hanem kötelességet kell teljesíteni vele. A mi kötelességünk pedig: minőségileg naggyá lenni. Az északi népek értenek már ehhez: most, amikor a nagy világvajúdásban minden nép értéke megméretik, szerintem van olyan világpolitikai tényező a finn Kalevala, mint a finnek bámulatos háborús erőfeszítése…

    - Igen, de tudják-e, érzik-e ezt a feladatot, ezt az irányt a magyar írók valamennyien? Kivált a fiatalok, az úgynevezett utánpótlás?

    - Nem mind… Sőt… De ezen csak mélységesen sajnálkozatom… Ami a fiatalokat illeti, ők lélekben talán közelebb vannak már ahhoz a gondolathoz, hogy nincs az a beláthatatlan mező, amelyen egy feltűnő színű virág ne kapná meg az arra járók figyelmét… Hanem ez a sejtés még nagyon kevés. A fiatal írógeneráció sorsa körül, valahol, valami nagy mulasztás történt.

    S ahogy erre a problémára rábukkanunk, Nyírő József őszinte, nyílt beszéddel fejti ki, hogy az erdélyi írókat ezen a téren nagy csalódás érte, mikor hazatértek. Az úgy volt, hogy odalent, a kisebbségi sorsban mindenki támogatta az induló tehetséget. Igaz, hogy ott más volt az öröm mértéke is: ott egy magyarul jól megírt, egyszerű levélnek is megtanultak örülni, hát még egy jól sikerült írói szárnypróbálgatásnak. Itt Pesten az irodalmat a kellemes időtöltés, a szórakoztatás kiszolgálójának tekintették, s nem a nemzeti élet tekintélyének egyik eszközeként. Talán ennek a következménye, hogy az írók itt nem is kapnak semmi olyan támogatást, sem hivatalos helyről, sem a közönség köréből, ami az írói hivatás teljesítésének külső feltételeit biztosíthatta volna. A kezdő író a maga erejére, szerencséjére és – a protekcióra volt utalva, ha sikert akart elérni. Különben úgy boldogult, ahogy tudott. Nem lehet csodálkozni, ha az írói, a művészi belső kialakulásért, meg az érvényesülésért folytatott küzdelemben nem futott mindenkinek az erejéből mind a két harcra…

    - Emiatt Magyarországon ma sokkal több tehetség vész el, mint amennyi értékes erő révbe jut.

    - Hogyan lehetne ezen segíteni?

    - A most nemrég megindult tehetségkutatás az első lépés a segítés útján – mondja kicsit elgondolkozva Nyírő, aztán egyszerre tartózkodóvá válik a hangja is, a pillantása is, mintha nem is nagyon merné kimondani azt, amit gondolt. Csendesen, szinte bizalmasan fűzi hozzá: – Az igazi gyógyszer az lenne, ha az ország jobban megbecsülné a magyar írókat. De hogy ezt hogyan lehet elérni, az talán maga is súlyos probléma.

    Amikor a regényírásra terelődik a szó, megkérdezzük kicsit óvatosan (mert az ilyen kérdésre Nyírő sohasem válaszol szívesen), mi készül most Nyírő József művészi műhelyében?

    Megrebben a kérdésre. Aztán mégis felel.

    - Azért mondom el csak, mert különben is a magyar problémákról beszéltünk, hát ide tartozik. Az egyik nagy magyar problémát, az erdélyi szórványkérdést megírtam már a Néma küzdelemben. Most a székely probléma regénye foglalkoztat. De egyelőre még csak az anyagot gyűjtöm, olvasok a témáról, a magam tapasztalatait rendezgetem, hiszen benne éltem évtizedekig ebben a világban, magam is székely vagyok. Úgy érzem, hogy ez a legnehezebb téma, ami eddig foglalkoztatott, mégis ezt tartom most leginkább „kötelességemnek”. Szeretnék megbirkózni vele… Persze, hogy mikor lesz meg a regény, azt nem tudom. Nekem nincs előre kitervelt programom: ha úgy érzem, hogy eljött az ideje az érett téma megírásának, akkor majd nekifogok…

    - Egyéb tervek?…

    - Annyi bizonyos, hogy most sem film, sem színdarab gondolata nem foglalkoztat. Ez a nagy, nehéz és gyönyörűnek ígérkező probléma köti le minden érdeklődésemet… – Aztán hirtelen ravaszkás „uzbencei” fenyegetéssel teszi hozzá: – De lehet ám, hogy az egészből nem lesz semmi, mert ha én valamiről előre kotyogok, azt ritkán csinálom meg…

    Hát nehogy ez a veszély csakugyan fenyegessen, inkább elbúcsúzunk.

    Még belenézünk együtt a lenyugvó Nap aranykoszorújába, amint rápihenteti sugarait a suttogó hűvösvölyi fák hűs koronájára… És a kézfogásnál az az érzésünk: nem volt komoly a „fenyegetés”… Az új téma sokkal inkább belevésődött már Nyírő József lelkébe, hogysem egy múló interjú kiebrudalhatná onnan…

    Tehát: várjuk az új, hatalmas Nyírő-regényt – Székelyországról…

 

Magyar Játékszín, 1944. augusztus 17-23. (I: évf. 4. szám), 15. oldal
Keleti Magyar Újság (Kolozsvár), 1944. augusztus 18. (XXVII. évf. 186. szám), 5. oldal

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf