Horváth Béla: A bencések balladája
Egy őrült asszony tántorog a lápon, tárt karokkal, eszelősen,
Kibukkan oldalán a borda, homlokán a téboly tündököl
Utána jár a dögmadár, de csontjaiban nincsen már velő sem,
A vére csökken, csak a téboly tombol benne, csak a bűn gyötör,
Amerre lép, a boldog csillagok lehullanak hideglelősen,
A sarka nyomán sír a föld, a sarkán fölserken a sírgödör.
Így bolygunk mink is, Benedek, a bőrünkön kibukkan a csupasz csont,
Sajognak sűrű sebeink, szólongatunk egy bencés Remetét,
Hogy megjavítson minket, mint a barlang is meggyógyított egy asszonyt;
A téboly minket megivott, csonka kezünkben csak a fegyver ép,
Bénák vagyunk, a bamba fegyverek emelnek, törvényt a gonosz mond,
Hát nyisd ki nékünk, Benedek, a béke boldog menhelyét!
Vagy mint egy sárga proletárt megbotozott a zsarnok áriánus,
A nyomorultat nyúzta, hogy bocsásson néki vért és aranyat,
De a szegénynek vére van csak, olcsó vért eresztett a sovány hús:
Úgy vergődünk a kötelekben s minket ütni bárkinek szabad!
A Sátán marka fojtogat, konok tüzébe pokoli fonál húz:
Bencések, értünk szóljanak a reggeli rigónál hamarabb!
S tekintsetek a csúfos kötelekre oly keményen, mint Atyátok,
Hogy minket ki ne fosszanak a banditák, a koszorús nagyok,
A szegényekért minden tájakon misézzetek, szegény Barátok,
Mert Benedek a béklyót látta és a zsarnok menten kushadott,
Lefoszlottak a kötelek a ronda rabról, leszakadt az átok,
S így szólt az édes Szent Atya: „Eredj fiam, dolgozz, ne búslakodj!”
Nem búsulok, csak elfogadj, mutass nekem egy sűrű tüskebokrot,
Hogy belevessem szörnyű bűneim, bennem ne bőgjön több öröm!
Az életemet öltem én, a töredelem partjain kuporgok
És mint a régi remeték, a homlokom tüskébe törölöm.
Vadásztam a világon: hátul a pokol habos kutyája morgott,
De jobb a tüske, mint a Sátán bal-patája, pokoli köröm!
Benedek, égess engem, dőlj szívembe lángoló tökéletesség,
A bencés Regulában állok én, kalandjaim lerombolom,
Kiszórom a világot ujjaimból, rámborul a remek egység,
Mert halni kell, hogy élni tudjak, szoktass állni tüskebokrodon!
Szabályaid szorítsanak, a Császár is szerinted cselekedjék
S a Napnyugati Szépség megvirul megint a korhadó koron!