Sajó Sándor: Örök bánat

Siralomvölgyben keserült a szám,
Ajkamra buggyan két szó: nincs hazám,
És belesírom a nagy semmibe;
Ez égi törvény, – így kell lennie…
Siralomvölgyben hangos nép tolong,
Száz új reménység csordul, mint a méz,
Rám, bús kobzosra, szánakozva néz:
Hát nem halt meg ez a vén bolond?

Még nem haltam meg, – meg se halhatok:
Én magyar fájdalom vagyok;
És ez a bú már föl se lobban,
Csak önmagában elmerengve
Homályzik rá a síri csendre,
Mint örökmécs a kriptaboltban;
Az én szívemben emlékek jajongnak,
S a bús tegnapnál még búsabb a holnap;
Én láttam Koppányt, – vére rámkiált,
Láttam Mátyást, mint bús öreg királyt,
Jártam Mohácsot bűnbánó-kesergőn,
Sirattam Zrínyi eldőltét az erdőn;
Mely itt vajúdott ezer éve,
Rajtam betelt a végzet átka,
Én láttam bukni nemzetet:
Hős fegyverét hogy eldobálta,
Az Isten ezzel írta égre
A rettentő szót: elvégeztetett…
Én zuhantam a zuhanással
Fuldokló, fájó zokogással,
S mikor a föld is megcsonkult alattam,
Az őrületben, oh jaj, hogy kacagtam!
Én magyar fájdalom vagyok:
Én meg nem halhatok…

Most ormon állok és csodára várok…
Valaki jöjjön s mondjon valamit…
Zárt kriptamélyből gyúlj föl, csodahit:
Hogy terem még új Csaba-írja
A Tisza táján, Duna mentén
És van még jobb sors is megírva
A magyar égbolt gyűrött pergamentjén,
És van madár, mely lendítgetve szárnyát
Csak szállton-száll és addig nem pihen,
Míg bánatunknak nagymély tengerárját
Csöppenként el nem hordja csőriben…

Én romon állok s várom a csodát:
Megbúsult lelkünk elszánt mámorát;
Vezér, vagy jós, – tán költő kellene:
Egy nép lelkéből fölviharzó
Szilajon zengő szép magyar szó,
Szentharsogású induló-zene!

Zengő vezér, vagy parittyás apostol,
Ki népeféltő döbbentés legyen,
S végigsuhogjon, mint a tüzes ostor,
A megmohácsolt magyar lelkeken!
Mert fölfordult itt a világ, az élet,
Itt csak a búsak és a holtak élnek,
Itt a remény is sírok közt bolyong,
Mint megdúlt égen sápadt holdkorong,
És nagy csaló itt minden magyar álom,
Szivárványszín a rothadó mocsáron…

Én ormon állok s várom a csodát,
Mely forró árként hömpölyögjön
És földetrázón mennydörögjön
E megbilincselt szűk határon át;
S lelkembe sír a rabbilincs,
Hogy senki sincs, jaj, senki sincs
Az elhányt fegyvert újra kézbe venni,
És nem zeng szó: még egyszer azt üzenni,
S nem akar senki új Döblingbe menni…
Jaj, minket már az ég se szánhat:
Van bűn, amelyre nincs bocsánat,
S én ilyen bűnből fogant bú vagyok,
Én el nem múlhatok!

Majd egyszer… majd ha csodamadár
A nagymély tengert mind kiitta már
Nem, nem, – akkor se hal meg ez a bánat,
Ha itt új élet napja támad
És új nép kél ez ősi ég alatt,
Csak, mintha bús szél csendesülne,
A mindenségbe semmisülve,
A végtelenbe oszlik hallgatag…
De ott is, kint a végtelenben,
Míg csillagokról csillagokra lebben,
Mint örök árnyék leng tova…

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf