Zsabka Kálmán: Hiszek egy Istenben

                Szeretett kis öcsémnek: Bérci Olikának ajánlom

Egy kis árva gyermek könyörög most hozzád
Ég és föld királya. Fordítsd felém orcád,
Panaszát lelkemnek hallgasd meg nagy Isten,
Hiszen rajtad kívül jaj! már senkim sincsen…

Szülőfalucskámat, ahol bölcsőm ringott
S imádkozni hozzád anyuskám tanított,
Ahol harangszóval borult rám az este
S még Bodri is az én mozdulatom leste –
Kis szülőfalumat tűz rombolta széjjel
S koldussá tett mindet egy kegyetlen éjjel,
Nem maradt meg semmink, csak szomorú sorsunk
S a romok, melyekre sírva leborultunk.
De soká a romok közt sem bujdoshattunk,
Mert hozzád magyarul könyörgött az ajkunk,
Bilincseket vertek apám két kezére
S úgy dobták egy sötét tömlöc fenekére.
Anyuskám a börtön kapujáig ment el
És búcsút sem mondva ott halt meg egy reggel.
Hiába csókoltam, hiába öleltem,
Nem ébredt fel többé – szegény árva lettem.
Azóta bolyongok elhagyatva, árván,
A hűséges Bodri, már csak az vigyáz rám.

– Te jóságos Isten, fordítsd felém orcád
S ne hagyd, hogy hiába könyörögjek hozzád. –
Óh! add vissza nékem, kiket elraboltak
S akik az én drága szeretteim voltak.
Add vissza anyámat: a szép Felvidéket
És apámat: Erdélyt! – Bűnt egyik sem vétett…
Add vissza a falut, hol templomod állott,
A szülőföldemet: – Nagy-Magyarországot!

S akik megbántották… Te tudod legjobban,
Kik azok, hol vannak, lábuk merre dobban.
Büntesd úgy meg őket, ahogy e világon…
Jaj, nem!… Rossz kívánság ne fakadjon számon.
Imádkozni fogok esténkint az ágyban:
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában, Ámen!

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf