Sajó Sándor: Magyarnak születtem

Magyarnak születtem. Bölcsőm puha fája,
Édes anyám keble azzá ringatott;
Érzés ez: hatalmas, mint a tenger árja,
S mint gyöngyöző vízcsöpp, oly tisztán ragyog.
Napfényben a vízcsöpp szivárványszínt játszik,
Épp úgy ez az érzés szívem rejtekén;
Lelkes büszkeségtől könnyhullató gyászig
Ezer változatját mind átérzem én.

Magyarnak születtem. Kebelembe’ hordom
Tűnt századainknak fájó örökét;
Kedvembe’, ha víg is, van valami zordon,
Mint sorsunkba’ mindig valami sötét…
Tűnő reményinket úgy siratjuk egyre,
Mint a megcsalt szív a hűtlen szeretőt,
s mintha jövendőnkön mindig gyász lebegne,
Melyet egy bús végzet titkos keze szőtt…

Magyarnak születtem. Szeretem e földet
Büszke szegénységnek bús gyönyörivel;
Más nemzet gyermeke gúnyos nyelvet ölthet,
Nem cserélnék sorsot soha senkivel!
Boldogabb nép sarja kicsinyelve szánhat,
Ezt a csodás érzést hogy is értené!
Oh de honszerelmem gyűlöletre lázad,
Ha rút áraulás tör idegen felé…

Magyarnak születtem. Gyűlölt ellenségem,
Aki köztünk él bár, mégsem él velünk;
Idegen bolygóként jár a magyar égen
S fennen vigad, míg mi némán szenvedünk;
Gúny neki érzésink tiszta szentegyháza,
Lelkén szennyes érdek, bűnös vágy hevül,
S féltett eszményinket gyáván meggyalázva
Él magyar kenyéren s ah! büntetlenül…

Magyarnak születtem. Áldom ezt a sorsot:
Dicsőség, szegénység égi végzetét;
De jött-mentnél jobban megvetem a korcsot,
Aki megtagadja magyar nemzetét!
Honát pazarolva bolyong a világon,
Itthon léha gőg van szívén és szaván, –
Bús harangom üszkét a szemébe vágom:
Félre innen hitvány, ez az én hazám!

Magyarnak születtem. Szeretve, gyűlölve
Virrasztom a nemzet jogos álmait,
Érte buzdulok föl búra vagy örömre,
Érte gyúl szívemben a kétség s a hit;
Érte száll fohászom az Ég trónusához:
Adjon a magyarnak lelkes nagy erőt,
Hitvallása légyen: hűség a hazához
És szeresse bölcsen, férfitettel őt!

Magyarnak születtem! Ünnepnapon szőtted
Számomra e sorsot népek Istene!
Honszerelmem lángját fölgyújtom előtted,
Ítéld meg: hiúság nem gyúl-e vele.
És ha van még árnyék ezen a szerelmen,
Oh világosítsd meg vágyó lelkemet;
Taníts meg, én Uram, milyennek kell lennem,
Hogy igazabb, hívebb, jobb magyar legyek!