Sík Sándor: Te Deum

Téged Isten dicsérlek
és hálát adok mindenért.

Hogy megvolt mindig a mindennapim
és nem gyűjtöttem másnapra valót,
    hála legyen.

Hogy mindig jutott két garasom adni,
és magamnak nem kellett kéregetnem,
    hála legyen.

Hogy értenem adatott másokat,
és nem kellett sírnom, hogy megértsenek,
    hála legyen.

Hogy a sírókkal sírni jól esett,
és nem nevettem minden nevetővel,
    hála legyen.

Hogy megmutattál mindent, ami szép,
és megmutattál mindent, ami rút,
    hála legyen.

Hogy boldoggá tett minden, ami szép,
és ami rút, nem tett boldogtalanná,
    hála legyen.

Hogy sohasem féltem a szeretettől
és szerethettem, akik nem szerettek,
    hála legyen.

Hogy akik szerettek, szépen szerettek,
és hogy nem kellett nem szépen szeretnem,
    hála legyen.

Hogy amim nem volt, nem kívántam,
és sohasem volt elég, aki voltam,
    hála legyen.

Hogy ember lehettem akkor is,
mikor az emberek nem akartak emberek lenni,
    hála legyen.

Hogy megtarthattam a hitet,
és megfuthattam a kicsik futását,
és futva futhatok az Érkező elé,
s tán nem kell a városba mennem
a lámpásomba olajért,
    hála legyen!

Hogy tegnap azt mondhattam: úgy legyen!
és ma is kiálthatom: úgy legyen!
és holnap és holnapután és azután is
akarom énekelni: úgy legyen! –
    hála legyen, Uram!
    hála legyen!