Nyirő Józseffel, erről-arról. III. rész

    Dsida Jenő: Nyírő József, a székely néplélek nagyerejű megszólaltatója

    Öt kiadásban kelt el az „Isten igájában”, az „Uz Bence” volt az idei könyvnap nagy sikere, és most jelent meg Nyírő új novelláskötete: a „Székelyek” – Beszélgetés Nyírő eddigi pályafutásáról

    Vallomás a székely író hivatásáról

    Különös és kivételes pillanatnak érezzük, amikor transzszilvánián irodalmi arcképeink során most Nyírő Józsefről emlékezünk meg. Nyírő József régi munkatársa lapunknak, elbeszéléseinek jelentős része a Keleti Újság hasábjain jelent meg, s így róla írott sorainkban, hiába szeretnők elkerülni, akaratlanul is benne bujkál öndicséretünk halvány színezete. De főként azért kivételes pillanat ez, mert arról a transzszilván magyar íróról rajzolunk hevenyészett arcképet, aki – merjük állítani – teljesen új, meglepő hangot hozott az egyetemes magyar irodalomba és írásaival páratlan népszerűséget szerzett nemcsak saját magának, hanem a transzszilván írásnak is.

    E sorok írója visszaemlékezik arra az időre, mikor először került kezébe Nyírő József első elbeszélés kötete, a Jézusfaragó ember. Milyen új lenyűgöző hang zúgott elő, milyen csípős, éles, egészséges és vad havasi levegő csapott lelkünkbe ennek a könyvnek lapjairól. Ami lebilincselő és vérpezsdítő szenzációként hatott, az a székely néplélek első, igazán irodalmi megnyilatkozása volt: nem a tréfa, agyafúrt góbé megnyilatkozása, hanem egy végzetes elrendeltségű, hatalmas lelkű nép csodálatos, felhőkig növő mítosza, a komor egyszerűség és szűkszavúság idillje és hőskölteménye, a nagyvonalú hősiség és tragédia levegője. A zordon havasi természet viszontagságaival való küzdelem, a sziklák, bozótok, rengetegek, hulló fenyőtobozok és hófúvások keretében bontakozik ki az egyszerű, elnagyolt, gránitkőből durván kifaragott, de megbabonázóan hatalmas s legendásan ragyogó lélek. S mindezt az azelőtt sosem olvasott, ízes, erős székely nyelv, a népi zamatok irodalmivá finomodása, a lélegzetállító hallgatást és sodró szónokiságot egyesítő nyírői irány, a sziklákat mozgató, elemi áradással hömpölygő szóművészet öleli magába, mint drágakövet az aranyfoglalat.

    Ez az első benyomás azóta sem vesztett élményszerű erejéből: akár a Jézusfaragó ember novelláit olvassuk újra, akár pedig az új Nyírő-könyveket vesszük kezünkbe, ugyanez az erő és újszerű szépség kerít hatalmába. Az új Nyírő-írások talán egyszerűbbek, kevésbé tobzódóak a szavak csillagos pompájában, de meghittebbek, melegebbek, és ha lehet, még emberibbek. A mítikus csodaelem helyét mindinkább a józan lélekelemzés foglalja el, a nagyszabású, fenséges díszletek helyett mindinkább előtérbe lép a székely falu és a székely város élete, a humor is megcsillan itt-ott: ífgy gazdagodik Nyírő meséje új elemekkel és új színekkel. Mintha lassúbb volna a víz folyása, de lehetetlen meg nem látni, hogy ez azért van, mert közben mély és szélesen hömpölygő folyam lett az egykori tomboló havasi zuhogóból.

    Az Isten igájában ötödik kiadása, az Uz Bence könyvnapi sikere és a Székelyek

    Olvasóink számára bizonyára fölösleges felsorolnunk Nyírő József műveit, ott vannak azok minden magyar ház asztalán. Ha mégis megtesszük, az inkább a megemlékezés teljességért és a magunk gyönyörűségére történik. A Jézusfaragó ember után nemsokára következett az első nagy kétkötetes regény, a híres Wesselényi regénye, A sibói bölény. Ez volt talán egyike az első oly arányú transzszilván könyvsikereknek, melyeket össze lehet hasonlítani a magyarországi könyvsikerekkel. Az olvasók, mikor már minden példány elfogyott, egymás kezéből kapkodták a könyvet, s a kölcsönkönyvtárak egy-egy előfizetője hónapokig várhatott, amíg hozzájuthatott a várva várt olvasmányhoz. A mai időkre célzó, dübörgő hangú, izzó magyarságú történelmi regény döntő sikert aratott.

    Rövidesen megjött a második nagy regény, az egyéni múlttal való leszámolás könyve, az Isten igájában. A lélek mélységeibe leszálló önvallomás ráduplázott a sikerre. ez a regény nálunk és a határon túl azóta már öt kiadást ért meg. Sohasem végeznők be a felsorolást, ha mindegyik könyvet külön és hosszasan méltatnók, említsük fel hát egyszerűen a címeket. A Kopjafák és az Uz Bence: ismét elbeszélés-kötetek. A Keleti Újság vasárnapi számaiban jelentek meg annak idején Uz Bence jóízű és nagyszerű históriái, azután könyvben összegyűjtve is napvilágot láttak, most pedig a pesti könyvnapra jelentek meg nyolcezer példányban. Az Uz Bence volt miden résztvevő tanúsága szerint az idei magyarországi könyvnap „slágere”. Sajnos keveset írhatunk a Révai kiadásában megjelent Az én népem című Nyírő-könyvről, mert ezt indokolatlanul szigorú intézkedések vonták meg a transzszilvániai magyar olvasóktól.

    Végül most, alig pár héttel ezelőtt került piacra a Szépmíves Céh kiadásában a legújabb novelláskötet, a Székelyek! Úgy érezzük, hogy ez a könyv a legbefejezettebb, legmélyebb és legtisztábban csillogó Nyírő minden eddigi alkotásai között.

    Ha mindehhez hozzászámítjuk, hogy a kiváló és népszerű írónak már jelentős színpadi sikere is volt a Júlia szép leány című népballada összefoglalással és átdolgozással, látjuk, hogy Nyírő olyan gazdag irodalmi munkásságra tekinthet vissza, amilyenért egy termékeny írónak még nyolcvanéves korában sem kellene szégyenkeznie.

     

    „Mikor a delta a forrásra gondol…”    

    Ennek a Reményik-versnek a címe jut eszünkbe, amint szembe ülünk Nyírő Józseffel s hallgatjuk a „beérkezett” író múltról való emlékezéseit. Mikor a delta a forrásra gondol…

    - Nem itthon, nem Transzszilvániában indultam el az írói pályán – meséli kérésünkre. – Másod-, harmadéves teológus koromban a budapesti Élet közölte első írásaimat. Andor József nagyon bíztatott, és lelkemre kötötte, hogy mindig maradja meg saját világomban, a székely népi témáknál. 1909-ben, 1910-ben a budapesti Katholikus Szemle hasábjain jelent meg több novellám1.

    - Mégis, mikor jelent meg első novellája – kérdezzük –, hátha ki tudnánk sütni valami – jubileumot…

    Nyírő József legyint:

    - Nem emlékeszem rá!… Az ördög törődik vele!

    Tovább folytatja emlékezéseit:

    - Jelentős fordulatot adott pályámnak néhány irodalmi pályázat. 1920-ban a Keleti Újság pályázatát nyertem meg, nem sokkal utóbb Tompa Lászlóval együtt nyertük meg az Osvát, Berde és Molter által szerkesztett Zord Idő hirdette vers- és novellapályázat első két díját. Ugyancsak első díjat nyertem az azóta megszűnt Napkelet című irodalmi folyóirat pályázatán. Az itthoni közfigyelmet az Ellenzék pályázatán első díjat nyert történelmi elbeszélésem, a Rapsóé rózsája terelte felém teljes mértékben: az írók és történészek parázs vitát kezdtek az írás körül. Ha vita során megjelent cikkeket és tanulmányokat összefoglalnók, ugyancsak vaskos kötetet tennének ki. Még ennél is nagyobb vitát keltett az Erdély Szemlében megjelent nagy elbeszélésem, az Aranykehely.

    - Mindezek után, ha jól emlékszem, 1922-ben léptem Reményik Sándor és Áprily Lajos ajánlására a Keleti Újság kötelékébe2.

     

    Készül a székely „dzsungel-könyv”    

    Az író jelenleg Székelyudvarhelyen, a kis székely városkában él feleségével és három gyermekével: Rékával, Csabával és Ildikóval. Onnan küldi új novelláit és cikkeit. Véletlen alkalom, hogy most néhány percig szemben ülhetünk vele a szerkesztőségi asztalnál.

    - Hogyan él ott a kis székely városkában? – kérdezzük.

    - Nem szeretek magándolgaimról beszélni – feleli. – Tavalyelőtt alsórákosi földecskémen fogtam az ekeszarvát, most foglalatoskodom a ház körül, kerítést csinálok, kertészkedem, fákat ültetek. Nemrég készült el Toroczkai Wigand Ede stílusában új családi házikónk, kertemben száz gyümölcsfa van… együtt élek a népemmel… és szép az élet.

    - Min dolgozik most?

    - A Keleti Újságban megjelenő novella-sorozatot írom Havasok címmel. Amint Rudyard Kipling megírta a dzsungel életét, én a székely havasok ellesett, titkos és csodálatos életét akarom megírni. Olyan székely „dzsungel-könyv” lesz, ha elkészül.

    - Megemlíthetem még, hogy a Júlia szép leányból opera készül. Ottó Ferenc fiatal és tehetséges zeneszerző írja most, és ősszel lesz az operaházi bemutatójha.

     

    „Ez minden küzdelmet megér…”    

    Végezetül megkérjük Nyírő Józsefet, hogy ő maga foglalja össze néhány szóban azt az irodalmi célkitűzést, melyet magáénak vall és vállal. Pillanatnyi gondolkozás nélkül ezeket mondja:

    - Fontos, hogy a székely népet, mint új színt és új tényezőt, bevigyük az egyetemes magyar irodalomba. Eddig csak a székely népmesék és népballadák játszottak szerepet a magyar irodalomban, ezek is többnyire kissé meghamisítva, átírva „irodalmi” nyelvre. A székely néplélek és népnyelv értékeit, különálló sajátosságait kell irodalmivá tenni, nagy gazdagodásul beolvasztani a magyar irodalom sokszínű lelkébe és nyelvébe. Fel kell emelni a székely nép szellemi kincseit a tiszta irodalmi igények szintjére. Nagy feladat ez, de minden küzdelmet, szenvedést, megér, s a megvalósulás önmagában hordja jutalmát.

    Ezt a nagy célt Nyírő máris elérte. A magyarországi irodalmi kritikák máris megállapítják, hogy amint Mikszáth a „tót atyafiakat” és a „jó palócokat”, Gárdonyi az egervidéki, Tömörkény a szegedi magyart állította az irodalmi fényébe, Nyírő József a székely lelket és nyelvet tette a magyar irodalom szerves részévé és fontos tényezőjévé.

    Beszélgetésünk végeztével igazán nehezünkre esik elbúcsúzni Nyírőtől, a póz nélküli embertől, az aranyoskedélyű baráttól és legjobb pajtástól, aki most visszaindul a székely kisvárosba, hogy tovább szőlője meséit, a „székely dzsungelek” álmát.

/1/ A Katholikus Szemle 1912-es évfolyamában jelent meg Arénába űzve című novellája.

/2/ 1921. január 1-étől a Keleti Újság belső munkatársa.

Keleti Újság (Kolozsvár), 1936. június 29.

/XIX. évf. 147. szám/, 11. oldal

szozattv


szozat a tiszta hang Sepsikorospatak Gardonyi meghivo Határterületen szolgálnak 2017. 07. 28-29. SZENT LÁSZLÓ arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo