Nyirő Józseffel erről-arról. II. rész

    O. Nagy Gábor: Erdély szelleme beszél…

    Nyírő József nyilatkozik a Debreceni Újság – Hajduföldnek irodalmi terveiről, új könyveiről és munkásságáról

    Nyírő József, az erdélyi kisebbségi irodalom egyik csillaga, ez a szerény, imádságoshangú író, akinek zsolozsmává válik az ajkán a szó, itt ül velem szemben, és kifejezhetetlen jóságos székely szívének bánatát, tervbe vett munkáját önti friss, üdén hangzó szavakba, formálja karcsú, hajlékony mondatokká. Beszél családjáról, elmondja munkásságát, ismerteti sajtó alatt lévő könyvét, és minden szavából kicseng, kiharsog az a határtalan nagy szeretet, mely szívében él népe iránt, azok iránt, akik elküldték soraikból, hogy dicsőséges pályafutás legyen az élete. A kicsinyke, szűk szállodai szobából kiröppen a lelke. Hazaszáll Erdélybe, az óriási kőemberhez, akinek hatalmas kőszikla homlokán ott él a saxifraga: a kőtörővirág, ahogyan ő nevezi az erélyi kisebbségi irodalmat, melynek megteremtésében neki is oroszlánrész jutott.

    Kérdéseimre a legnagyobb készséggel adja meg a feleleteket, és minden szavában ott cseng valami bájos, zsolozsmázó szín, valami Erdély bérceinek komorságából, valami a patakocskák sejtelmes susogásából, valami a nép lelkéből, valami a székelység nagy, örök fájdalmából.

    Megjelenik Az én népem

    - Milyen munkája jelenik meg legközelebb? – kérdezzük.

    - Még november végén Budapesten jön a könyvpiacra Az én népem című kötetem. E munkám hű kép szeretne lenni a mai székely faluról. Vezető gondolata az erdélyi népeknek egymás megértését hangsúlyozza. Mert csak akkor érthetik meg és becsülhetik meg egymást a népek, ha megismerik egymást külső és belső tulajdonságaikkal egyetemben. A belső megértésnek pedig legelső útja a lelki egyensúly. Ezért akarom én a székelységet úgy bemutatni, ahogyan jelenleg él. Az életet a maga valóságában.

    - Kifejezésre jut a munkában az az örök gondolat, hogy a székelység mindig Kelet ütközőpontjában élt és él ma is. Keresem és bizonyítom annak okát, hogy miként volt az lehetséges, hogy ebben az ütközőpontban a székelység mindig megállott és áll ma is. Ennek az oknak egyetlen magyarázata a történelmi tényezőkön felül csak maga Erdély lehet. Erdély fűje, fája, virága, patakja, háza, földje lehet csak az, amely kisarjasztja a székelység jellemvonásait nemzedékről nemzedékre. Ennek a népnek történelmi jelentőségét és történelmi életét csak ezek a tényezők alkothatják minden történelmen felül. A székelység eme sorvaszthatatlan titkának megoldása csak egyedül ez lehet, ahogyan én is látom.

    Székely paraszt-drámát akar írni Nyírő

    - Melyik könyve érte el a közönség körében a legnagyobb sikert, és jelenleg milyen munkán dolgozik? Mik a tervei?

    -Sikerekről nem szeretek beszélni, munkásságomat az bizonyítja legjobban, hogy karácsonyra már a negyedik kiadásban jelenik meg életem főműve, az Isten igájában című regényem. Ezenkívül tavasszal második kiadásban jön a közönség el az Uz Bence című munkám, amely csak Erdélyben jelent meg, és a határon túl élő magyarság még eddig nem is igen ismeri. Ez a könyvem tulajdonképpen a havasi székelyvilág életének könyve.

    - A másik kérdésre csak azt mondhatom, hogy jelenleg a kolozsvári Nemzeti Színház felkérésére régi népszínművek átdolgozásán fáradozom, melyeket egy ciklus keretében akar bemutatni a színház. Így azután meglehetősen sok dolgom van.

    - Mik a terveim? Hát erről legjobb nem szólani, mert ha elárulom, bizonyosra veszem, hogy nem valósíthatom meg. Egyébként nem szeretek ilyesmiről nyilatkozni. Egyetlen tervem a jelenben az, hogy egy szép székely drámát szeretnék írni, melyben a székely parasztot igyekeznék színpadra vinni úgy a maga valóságában, ahogy él és dolgozik. Hamisítatlan székely parasztot, hogy világos, tiszta fogalmat alkothassanak róla azok is, akik nem ismerik.

    Imádom az én székely népemet

    Irodalmi problémákat letárgyalva, életviszonyairól kérdezzük. Arról a munkáról, melyet a közéletben végez.

    - Huszonöt nehéz esztendő után végre visszaköltözhettem Székelyudvarhelyre, ahol fiatalabb éveimet töltöttem, és ahonnan elindultam az élet felé. Azelőtt Alsórákoson gazdálkodtam, csakúgy, mint a többi székely paraszt. Kérges tenyérrel dúrtam a földet, mely kenyeret szült nekem. Ezekben az években született meg a Kopjafák című elbeszéléskötetem, melynek megírásához szükséges közvetlen levegőt gazdálkodás közben szívtam magamba a földből és népem jóságos lelkéből. Székely népemet imádom, és hálát adok az Istennek, hogy közéjük vezérelt. Ragaszkodom hozzájuk, és ők is szeretnek engem. (Megjegyezzük, hogy amikor a háború alatt Nyírő József még mind plébános működött egy kis székely faluban, együtt szántott és vetett az otthon maradt asszonyokkal, maga segített nekik az erdőirásban, miközben erősítgette bennük az Istenbe vetett hitet, és emberfeletti erővel igyekezett vigaszt nyújtani az özvegyeknek és árváknak.)

    - Székelyudvarhelyre költözve ősi, székely stílusú, kopjafás hajlékot építettem magamnak és családomnak. Feleségem ősi kálvinista család sarja, hithű, imádságos asszony, akivel sokat dolgozom társadalmi és kulturális megmozdulások sikerének érdekében. Van három gyermekem, Csaba, Réka és Ildikó, akik beragyogják életemet. Sorsom nehéz, mint minden kisebbségben élő emberé. Mesterségem az írás, mely szűkös kenyér, de annál édesebb.

    - Nem szabad megfeledkeznem kedves barátomról, Haáz F. Rezső festőművészről, aki ma egyike a székelység legkitűnőbb etnográfusainak. Vele együtt teremtettük meg a székelyudvarhelyi kollégiumban a székely népi múzeumot, ami életünk munkájának egyik legértékesebb hajtása, és amit féltő gonddal, szeretettel őrzünk és gyarapítunk.

    Kifogyva a beszélgetésből, Nyírő lelke sasszárnyakon Debrecenből hazaszáll Erdélybe, Székelyudvarhelyre övéihez, kikért oly sokat dolgozott és szenvedett másfél évtized óta. Az idő bronz ekékkel vésett homlokráncaira rátelepszik a gond, mely mögött ott csillog és ég fajtája minden szeretete, kiválósága. Azé a népé, melyet annyiszor megénekelt már, és amely kifogyhatatlan bőséggel hordozza eléje alkotásainak gyöngyszem csillogású témáit, hogy kezében az ébredő népies, nemzeti irodalom gyémántköveivé csiszolódjanak.

Debreceni Újság, 1935. november 17.
39. évf. 262. szám, 1-2. oldal