Somogyvári Gyula: A fiú

Be furcsa! Most egy lélegzéssel több,
mely itt muzsikál holdas éjszakába.
Tegnap még nem volt s ma már itt piheg
atyafisággal, nyugalomban, bátran,
mint hogyha mindig itt susogott volna…

Tegnap még nem volt. Ma már itt piheg
s úgy hozzásimul halkan a miénkhez.
Csak hallgatom e furcsa kis zenét
s a lelkem most egy parányit megérez
a végtelennek nagy titkaiból.

Tegnap még nem volt, ma már itt piheg
egy új, egy apró, drága emberélet –
hallod, szívem, én életemnek párja?
Hallod? A vágyunk, íme, emberré lett.
Dicsérjük Istent boldog áhítattal!

Hallga… hallod? Egy lélegzéssel több,
mely itt muzsikál a mi kis szobánkba…
édes, kis vendég… mily nyugodtan alszik!
Te anyja vagy: tudnod kell, mi az álma
e végtelenből jött kis idegennek?

Hallga… hallod? Egy lélegzéssel több
s e pihegés mily óriás titok!
Milyen csoda, hogy ím, elért ide,
akit az Isten hozzánk indított,
e kis szobába, a mi életünkbe…

A végtelennek rejtelmes futárja…
Hallod? – Piheg. Az álma tiszta, mély.
S e lélegzésnek halkszavú neszéből
egész világok éneke zenél:
csillagok, holdak és az örök-élet.

Kulcsoljuk össze reszkető kezünk,
– most holdsugáros Istenhez az út –
köszönjük meg e hazaért kis vándort,
e csöndben alvó, drága csöpp fiút,
s kérjük meg őt, hogy tartsa meg minékünk!