Tűz Tamás: Műved vagyok
Műved vagyok. Te rajzolod
szelíd arcélemet.
Pillám fölött igéd ragyog,
ajkamra égeted.
Mint egykoron a Kert ölén
a hatodik napon,
szememben is kigyúlt a fény,
csuklómat forgatom.
Öt ujjamat esetlenül
szívemhez emelem,
forrósodik, lüktet belül
a buzgó kegyelem.
Imáim repdesnek feléd,
nevedet hirdetik,
szám szögletén kedvedre mért
mosoly kerekedik.
Nemcsak teremtesz: újra gyúrsz,
forgat mesterkezed,
ha kell, szívem mélyére nyúlsz,
hogy egy legyek veled.
Leheleted vagyok s talán
halvány hasonlatod.
Tükröd, minek árnyas taván
magadat láthatod.