Reményik Sándor: Tépelődés a Sinai-hegyen

Jaj, nyomorult és esett nép vagyunk,
Már gyermekünkben gyötört nemzedék.
Nyelvünket hóhérkéz szakítja ki,
Az tépi fel frigyládánk fedelét.
Mégis valljuk: a bosszú Istené.

Minden más táján a világnak
Fegyver dörren és bomba robban,
Csak mi nem bántjuk bántóinkat vissza
S éltükben, se haló poraikban.
Van, aki megfizet.

A vén föld minden vértrágyás porondján
A más bőréért, mint pelyva, hulltunk.
De önmagunkért orgyilkos kezet
Emelni ellenségre nem tanultunk.
Tűrés a fegyverünk.

Ím, húsz évvel a vérözön után
Csak golyó röpköd: sötét gúny-galamb,
A villámlásnak villámlás felel
S riad a rádióban rémharang.
Csak mi járunk a Sinai-hegyén.

És olvassuk a parancsok parancsát:
Nincs cél, amely a gyilkot szentesítse,
Nincs érdek, eszmény, mennyei magas,
Amely a két szócskát közömbösítse:
Ne ölj!

                                                              1934. VII. 26.