Falu Tamás: Nyugdíjasok

És összejönnek minden elsején,
Mozgásuk lassú, a hangjuk szerény.

Vonásuk oly lágy, nincsen benne gőg,
A város csöndes emberei ők.

Kinn álldogálnak a déli verőn,
És köszöntgetnek egymást-ismerőn.

És szívvel szólnak és nem álnokul,
És örülnek, hogy jó a tárnok úr.

Összeadnak, azután osztanak,
Egy hónapban oly sok, oly sok a nap.

Egy-egy közülük néha elmarad,
Hiába vár rá kinn az ócska pad.

Halk szavukat többé nem hallani,
Ők már az Isten nyugdíjasai.

1925