Czipott György: ÁRNYÉKCSÚSZDA

Czipott György kivételes intuitív képességével sejti, az emberi agyat emberi aggyal megérteni lehetetlen, ezért hát félretesz minden hókuszpókuszt, hamis logikát, és a mindenségben, azaz önnön koponyájának homályában tapogatózik. Nem keresi a végső választ, csak kérdez, azt viszont pengeélességgel. Tudja, a végső választ keresni meddő vállalkozás, és tudja az egyszerű igazat, ami a koponyacsonton innen és túl van, az megfejthetetlen.
    Nem akar megfelelni semmiféle elvárásnak, úgy, mint a verskalmárok, a bennfentes kucséberek, akik sárga epét hánynak, ha összevetik saját talmi holmijaikat – előregyúrt, keltetett utángyártásaikat, főleg ha azok a posztmodernnek nevezett, turmixolt moslékok –, az Árnyékcsúszda opusaival.
    Czipott nem akar megfelelni a páholyok homályában ármánykodó kánongyártók egyetlen feltételének sem. Nem hallgat a trendi szirének, sem a szelíd szamár bőrébe bújtatva ábrázolt vörös szemű fenevad hangjára. Hagyja, hogy Ősten vezesse a tollát.
    Aki belevág, hogy elolvassa Czipott György új munkáit, nem mindennapi szellemi kalandra vállalkozik. Én magam félve ugyan, de miközben a könyvet olvastam, arra gondoltam, hogy a mindent felmorzsoló idő talán mégiscsak legyőzhető. Meg azt, amit a Közútmérnökség című versben olvastam: „Lajos fölnézett, és látta, hogy jó ez.”

Varga Rudolf