Könyv jelent meg az eltitkolt pozsonyligetfalui népirtásról

Udvardy Zoltán író, újságíró, a 2020-ban megjelent Népirtás Pozsonyligetfalun című dokumentumfilm társszerzője legújabb könyvében a magyar és német polgári lakossággal szemben 1945 nyarán Pozsony környékén elkövetett tömeggyilkosságokat tárja fel. A Nemzeti Összetartozás Alapítvány megbízásából a Magyar Napló gondozásában megjelent kötetet alapítványunk honlapján kedvezményesen meg lehet vásárolni.

Hosszú ideg tiltott tabunak számított, de ma már egyre többen bátorkodnak arról a népirtásról beszélni, amelyet 1945 júniusában és júliusában követtek el Pozsonyligetfalun és környékén a magyar és német civil lakosság ellen. A témában az áttörést Géczy Dávid és Udvardy Zoltán közös alkotása, a 2019-ben megjelent Népirtás Pozsonyligetfalun című dokumentumfilm hozta el, amely két évvel később a Magyar Mozgókép Fesztiválon fődíjas lett. Most ennek a filmnek az alapján Udvardy Zoltán író, újságíró hiánypótló könyvet írt Sóval hintették be címmel, amely a Pozsony környéki tömeggyilkosságok történetét tárja fel.

Pozsonyból és környékéről 1945 tavaszán, már a második világháború befejezése előtt megkezdték a magyar és német családok kitelepítését. Az erőszakos deportálások közben haláltábort is létrehoztak, és amint erre a mű rámutat, a Pozsonyligetfalunál történtek és a csehországi Přerov mellett elkövetett, több száz ember halálát okozó tömegmészárlás között komoly összefüggés fedezhető fel. Udvardy Zoltán könyve az oknyomozó szociográfia módszerével dolgozik, és megrázó erővel tárja fel a magyar és német civil lakosság elleni genocídium eltitkolt körülményeit.

A kötet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával, a Nemzeti Összetartozás Alapítvány megbízásából, a Magyar Napló kiadó gondozásában jelent meg

 

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf