Czipott György: Kórisme

„Hadak útján vurstli van” – nyitja legújabb kötetét Czipott György. Sejthető, hogy a költő saját világváltozata szerint fogja feltárni a világ helyzetét, ez lesz annak egyik központi gondolata. E versek hangvétele újszerű, a sámánokra, énekmondókra, dünnyögőkre jellemző, a köztudatból ma már szinte teljesen kiveszett intonációt alkalmaz.
„Muszáj megtörjön gonosz!” – száll szembe Czipott György az áldozatként kiszemelt, a sötét erők által elpusztításra szánt emberiség egy részének védelmében, talán megelőzendő, hogy bárki pesszimizmussal vádolhassa. Pedig, mondhatni, arra mindnyájunknak meg van minden okunk, hiszen világkorszakunkban, e vaskorban, ebben a „bér térben, pokolmalomban”, minden pusztulásra érett. Pusztulásra érett, és nem csak földi viszonylatban. „Minden dimenzió beteg” – olvashatjuk létünk diagnózisának következő fejezeteiben. Hiszek a költőnek, hiszek az igaznak, amit nem szükséges semmifajta tudományoskodó hazudozással alátámasztani. Amit valóságnak hiszünk, az illúzió, az nagyépítőmesteri hókuszpókusz csupán. Káli pusztít minket, ahol ér, legfőképpen kézzel foghatatlan bajokkal, mély depresszióval, neurózissal. Ez maga a legsötétebb vaskor lényege. De a „bádogbánat felhők” fölött mindennél erősebben ott ragyog Mária Királysága, a Napba öltözött boldogságos nagyasszonyunk védőereje. Úgy gondolom, ez a kötet másik központi gondolata, mely köré kristályosodnak a versekké nemesült gondolatok.
Czipott kórmeghatározásában górcső alá veszi lelkünk anyagtalan anyagát, „világokat dünnyög” el nekünk újkori sámánénekében. „Minden dimenzió beteg, itt minden cifra és vesztésre áll”, fűzöm össze két czipotti vers egybehangzását. Mégis, „Hazám magam vagyok” vallja a költő, akárha ezer sebből vérzünk is, elpusztíthatatlan az örökség, a közös kincs, ősi hitünk, melyet annyira irigyelnek tőlünk. „Keleten már dereng SAS behívó”, valami készül, de sejteti azt is, hogy a „pontos ütésű Ősten” helyreállítja a világ egyensúlyát, és eljő az aranykor, amikor annak lesz ideje. A költő alteregója, az egykori úszómester talányos túlélést villant fel, a „nyákon hintázó habokon” lebegést, de ez talán csak amolyan, semmit sem gyógyító orvosi javaslat. Hiszen „új század régi álarcokat terít”, írja. Czipott György költészetében így válik végeérhetetlenné az Őstennel folytatott párbeszéd.

Varga Rudolf

HAJDU-VINPRESS Kiadó, 2017