Bözödi György: Válogatott versek

Bözödi György: Bálogatott versek

 

Épp a napokban olvastam Kemény István Lúdbőr című kötetében, Fekete István kapcsán a múlt század harmincas éveiről: „Ekkoriban épp megtört a modernség lendülete. Kifulladt a húszas évek, gazdasági válság tört ki, szörnyetegek másztak elő a sötétségből, rossz előérzet szállta meg a szellemi életet. A művészetek visszaklasszicizálódtak. A modern civilizáció pár évre visszahőkölt, hogy aztán pár év múlva felvegye a pokolba vezető irányt. A harmincas évek az irodalomban is újklasszi-cista korszak volt a századelő modernizmusai, avantgárdjai után. Egészen különböző írók, egy széles nemzedék próbálta meg a világ jobbik, tisztábbik oldalát felmutatni. Vagy kivonulni, saját világot alkotni. Vagy éppenséggel elbújni a tiszta irodalomban. Vágy a rendre, pásztoridill, bukolikus hangulatok, őstörténet. József Attila, Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Várkonyi Nándor, Szentkuthy Miklós, Szerb Antal. A harmincas évek irodalmára és az akkor pályát kezdő írókra jellemző egyfajta csakazértis idealizmus, vagy ha tetszik, naivitás.”
Ezek a gondolatok találtak rám, vagy ezekre a gondolatokra találtam én, szinte véletlen egybeesésként, amikor épp Bözödi György Válogatott verseivel foglalkozva azon gondolkodtam, hogy mit is írjak erről a költőként (még Erdélyben is) szinte teljesen ismeretlen, ám fontos lírikusról.
Teljesen eltér ez a költészet a múlt század harmincas-negyvenes éveiben uralkodó, kiművelt, kicsiszolt, elegáns formakultúrájú, klasszicizáló vagy vissza¬klasszicizált, újklasszicista, kiváló formaérzékkel prezentált, esztétizáló lírájától. De ez a dísztelenség, a „másfajta zene”, a szinte tüntetően leegyszerűsített, „fogyatékos” költőiség, ez a fajta (és szándékosan nem írok népit) líra távol áll az akkoriban, a húszas évek elejétől divatossá lett, Erdélyi József nevével fémjelzett népies lírájától is. Még ha rokonságot is mutat Erdélyiék, Illyés Gyuláék, Bartalisék  népiességével, mégsem onnan eredeztethető, és nem is oda köthető leginkább, hanem valahová a Székely bánja szociográfiai formáihoz. Azt mondanám, hogy együtt, illetve párhuzamosan kellene olvasni a kettőt.
Semmi idill, semmi idilli, semmi megszépült paraszti-népi mézesmáz, inkább nyomasztó, komor, sőt, drámaivá váló realitások és tehetetlenség, távlattalanság, keserűség inkább.
Egy hely, ahol a hegyek és a végzet egyszerre végzi munkáját, a székely hegyek között a kibontakozni nem tudó egyéni sorsok, a bezártság, elnyomottság, kisemmizettség képei látszanak, és a vágyak hallatszanak csak, a sóhajok az elveszített lehetőségek, az eszmények tűnte láttán. (Tűnte láttán!) Szomorú, bezárt világ ez. Vaskos, dallamtalan, nem szép, nem idillikus. Mint amilyenek a versek is. Főleg a kezdeti korszak versei: prózaira, sokszor novellisztikusra hangszerelt, dísz- és dallamtalan, ha úgy tetszik, formátlan költemények. Amelyeknek – akkor még – a versségük, a költészetségük/voltuk is megkérdőjelezhető. Nem is szabadversek inkább, hanem prózaversek. Eredetien kialakított műformák, amelyek a vers és a próza határán állnak, de inkább a prózára hajaznak. Leíró, elbeszélő jellegűek, visszafogott szubjektivitással előadott, saját laborban kikísérletezett műformák. Elemi erővel tör fel Bözödiből ez a mai szemmel nézve abszolút korszerű, (többnyire) szabad/prózaversekben írt költészet, szinte ösztönösen áramlik egy olyan történelmi korban, a múlt század harmincas-negyvenes éveiben, amikor még teljes valójában, „pompájában” ott lélegzett, pulzált mögötte az akkor még létező és még Egész falusi, paraszti világ, ami az éltetője, ihletője volt. Nem kiszínezve, nem megszépítve, nem retusálva, hanem a maga valóságában. És szeretettel, a benne élő, a belülről beszélő szeretetével.
Ha ma születik ez a költészet – engedtessék meg a képzavar –: Oravecz Imre lesz belőle. De addig még el kellett telnie több mint fél évszázadnak, hogy ez a fajta líra létjogosultságot leljen az irodalomban. És nem egykönnyen sikerült még ekkor sem neki.
A visszhangtalanság pedig, a vissza¬jelzések, visszakapcsolások hiánya beléje fojtja a szót. Elkezd a divat után menni, úgy írni, ahogyan divatos, elkezd rímelni: nem megy, illetve nem jól megy. Szigorú formába zárja költeményeit, nem jól sikerülnek, mert ez nem ő. Aforizmaszerű, bökversekre hajazó, szentenciára építő verseket ír. Mint akibe végképp belészorult a szó.  De a kezdeti tíz év lírája – merem remélni – jelentős.
Bözödi György, családi nevén Jakab (Bözöd, 1913. március 9. – Budakeszi, 1989. november 25.) magyar író, szociográfus, történész. A kolozsvári unitárius kollégiumban érettségizett, két évig teológiát, majd a kolozsvári egyetemen jogot és bölcsészetet hallgatott. Újságíró az Ellenzék és a Keleti Újság lapoknál, később a marosvásárhelyi Székely Szó felelős szerkesztője, a kolozsvári Hitel főmunkatársa (1935), majd a kolozsvári Egyetemi Könyvtár tisztviselője. A második világháború alatt egyik alapítója és szerkesztője a Termés kolozsvári folyóiratnak (1942–44). A háború után az 1848–49-es Történelmi Ereklye Múzeum őre, majd egy ideig könyvelőként dolgozott szövetkezetnél, állami vállalatnál, 1957-től nyugdíjazásáig (1975) marosvásárhelyi akadémiai kutató, majd főkutató volt.  Első versei, novellái 1932-ben jelentek meg a kolozsvári Keleti Újságban. Főművében, a Székely bánja (Kolozsvár, 1938) történeti és szociográfiai munkájában tudományos alapossággal tárta fel Székelyföld múltját, jelenét. A falukutató anyaggyűjtéssel elmélyül, gazdagabbá válik írói szemlélete: első verseiben, novelláiban és regényeiben (Nyugtalan pásztorok, Romlás) a kisebbségi sorban tengődő erdélyi falu hiteles rajzát adta. A kutató eredményeit a szépíró is hasznosítja: Gábor Áronnak és társainak életét dolgozta fel töredékekben megjelent regényes korrajzában (Tűzpróba, Igaz Szó, 1969/3.). Szorosan kapcsolódott a Móricz Zsigmond utáni nemzedék eszmeköréhez. 1939-ben Baumgarten-jutalommal tüntették ki. Budakeszin érte a halál, de kívánságára falujában, Bözödön temették el.

SZÉKELY KÖNYVTÁR

 

 

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf