Szeredai-Gruber Károly: Este

A Szomorúság bársonyos palástja
Ma oly meleg, ma olyan csodalágy,
S a lelkem csöndes, ködbe kéklő bástya,
Min viharverte lobogó a Vágy.
Tüzellő rózsa hímezve beléje,
Mely nászra nyílt s elhervadt bús toron…
Ma úgy ölel az Emlék halk zenéje
S rég elmúlt üdvök ajkát csókolom.

Álmok taván közelg már imbolyogva
A dús, a drága ifjúság-hajó
S köszönt a zászló, kacagón lobogva…
Ma kincs a könny s a múltba sírni jó.
Ha majd ez este rőt regéje bágyad
S mint pernye széthull gyorsan gyúl hevem,
Lemondás lánya zárja le a számat, –
Utolsó csókom rája perzselem.