L. Ady Mariska: Ó, legyen áldott… legyen áldott…
Reám nem adott csillogó palástot,
s ó, legyen mégis milliószor áldott.
Elém nem öntötte búzáját, kincsét,
s ha úgy fordulna: csak itt élnék ismét.
Tavaszos kertje mindig másnak nyitott,
nekem maradt csak: hétpecsétes titok.
Mást pirított vidám-barnára napja,
nekem jutott csak: egének haragja.
Az országútján mikor összeestem,
az emberei elmentek mellettem.
Tenyerem vérzett, lábam alig húztam
s üdítő vízért – hej! – hiába nyúltam.
Reám nem adott csak koldus-palástot,
de mégis – hazám… Erdély… legyen áldott!
Életemnek nem volt gyöngéd szeretője,
de Ő vet ágyat örök pihenőre!