Zilahy Lajos: Epitáfium
– Uzsoki emlék –
Éjjel az ég fekete bársonyán
Ezüst betűkkel ragyogjon e vers
És nap szakán, – vándor, ha pihenőben
Kis patak partján hűsölve heversz
S az égbe nézel – messzi felhők selymén
Arany láng írja mindegyik betűt,
– Nincs hova írjam, sírjuk ismeretlen,
Kis fakeresztjük réges-rég ledűlt –
– Itt nyugszanak katonák ezrei,
Lux perpetua luceat ei –
Éltek huszonkét évet – harminckettőt,
Ki tudná végig, – volt, ki negyven évet –
Bakák, huszárok, legénysorba illók
És öreg csontok, szakállas vitézek.
Szellő, – ha arra jársz, üzend meg nékik,
A Duna, Tisza sírva folydogál,
Szavuk imádság, házunk tája templom
És minden szívben bánat orgonál.
…Ott arra fent a havas hegyek alján,
Most a vihar is szelíd altatódal,
Szelek danolják, erdők sóhajtozzák
És sziklafalak zengik bús echóval:
– Itt nyugszanak katonák ezrei,
Lux perpetua luceat ei –
Éltek huszonkét évet – harminckettőt,
Ki tudná végig, volt ki negyven évet, –
Bakák huszárok, őszi regruták
És öreg csontok, elfáradt vitézek.