Jagos István: Lépteid halott ágak
Remegő kézzel ölelem magam.
Te túl messze ahhoz, hogy elérj.
Szemeimből fájdalom fakad.
Nem, még nem halok meg – ne félj.
Csak hát tudod, gyűlnek a gondok
és egyedül viselni nagyon nehéz.
Ne is figyelj rám – amit mondok.
Gondom téged is felemészt.
Éveket adnék a pillanatért,
Amikor majd egyszer átölelsz.
Majd szó nélkül elhagysz úgy, mint a szél.
Lépteid halott ágak – halk csontzörej.