Simon Menyhért: Szobrászok festők!

Szobrászok, ezt a szobrot
Faragjátok meg íziben,
Festők, ezt a képet
Fessétek meg hamar
S a reprodukciókat
Küldjétek szét a világba –
Mindenüvé, hol ember küzd, remél, szenved,
Hogy lássa mindenki sorsunkat
És erőt merítsen a jóra:
Pár derék, nemes testvérünk
Feszült aggyal s feszült izmokkal
Küzd a Hazugság, Bűn, Gőg,
Cinizmus, Sötétség
Ezerfejű hidrája ellen
S a tömegből – sokat kezüket
Nyújtják feléjük,
Szent tisztulni-, emelkedni-vágyással,
Sokan nem törődnek harcukkal,
Közönyösen vonszolják igájukat,
Sokan pedig kajánul
Vigyorognak rajtuk,
Gyilkolják, tépik, rabolják
Testvéreinket, állatemberi cinizmussal,
Elvetemülten.

Faragjátok, fessétek meg
Ezt az egész sötét vajúdást!

De a szoborról vagy képről
A lemondás vagy csüggedés
Valahogy ki ne árnyazzon!
Fényt, hitet árasszon a küzdők szeme,
Homloka, minden gesztusa!
Hogy aki látja e szobrot vagy festményt,
Érezve érezze át,
Hogy ezen a titok-végokú Földön
Melynek Teremtője mélységes törvénybe
Formálta a létet,
Föltétlen, szent emberi kötelesség
Törni, harcolni a Tökéletesért!

Jövel, Ember-kor!