Jagos István: A szodomai szökevény

Elmegyek
– Mit megyek, szaladok! –
Kényszerű választás
biz’ az én kalpagom.
Én a kötél azon végén álltam
ahol az minden este csuklóba száradt.
Nem a hit, a kényszer vitt az útra.
E dög levét iszom újra meg újra.
Haraptam kötelem törött fogaimmal,
vért nyeltem nyelvemen
és soraimmal ördöggé váltam.
Köveztem utat, amíg mások engem,
s láttam testvérem lebomlani
az úr előtt.
Ültem trónon, feküdtem szennyben,
ha elhagyott aznap minden erőm.
Minek visszanézni a múltba?
Anélkül is sószobor vagyok.
Úgy, ahogy te is lettél,
mikor döntöttél, döntöttem: elhagyom
városom.

És most elmegyek
– Mit megyek, szaladok! –
Csak én magam.
S bár a kereszt széttört vállamon,
kiszáradt fák sikoltanak
éhes szekercék alatt.