Vaday Attila: Fáradt vagyok

Fáradt vagyok a mindennapok hülyeségihez,
Zsigereimben kicsapódott az apátia,
Örök érvényű gondolataim a parton vergődnek,
Az élet pocsolyáin hullámot nem ver,
Vánkosom, ha fejem alá húzom,
Pillanat múltán izzik az, és érzem,
Fejem tűzgömb, és porrá válik szinte,
S mi benne van, a csendes érdektelenség homályába vész,
Kedvem most karcol talán,
Gyémántra monogramot hímzek,
Vállaim fájdalmán merengve,
Totálkáros lelkem elfedi a jót,
Hol is van, a remény háza?
Ho is van, a megnyugvás?
Hol is van, a miért élet?
És, – hol vagyok én?