Deák Mór: ÜRGEHEGY

Az Ürgehegyen,
több, mint kétszáz
méterrel a tenger szintje fölött,
a pincékben hordó,
abban peniglen bor pihen,
nem tengernyi,
mert tengernyi csak abból van,
ami nem kell,
de azért tudja azt mívelni
a magamfajtával,
amit később nem nehéz
megbánni.

Élhetnék másutt.
A Balaton
szőke hullámai
bőrömet bizsergetik még most is,
s Leányfalu
barna Dunája megborzongat,
ha arra tévedek.

Mór, Jászberény, Debrecen:
jó mag voltam,
csak föld kellett és napfény,
hogy gyökeret eresszek,
s bár nem maradtam
hosszasan sehol,
sok ősz sok levelemet
sokfele szórta már.

S most, hogy itt,
Ürgehegyen talál a hajnal,
s nem lázas remegésből riadok fel
csatakos halántékkal,
megköszönöm a rigóknak
az ébresztőt,
a macskámnak,
hogy nem bántja őket,

kikelek az ágyból meztelenül,
hogy szemügyre vehessél,
Uram,
s nekilátok napi teendőmnek,
ami számos,
hogy este leülhessek verset írni,
míg szemeimből,
akárcsak poharamból
kivöröslik a megbocsátó alkony.