Kapui Ágota: Látomás

Körötted épül hallgatásod vára
benépesül majd csenddel és avarral
s az ablakoknak szárnyas spalettája
hiába küzd a zengő zivatarral
a gyűlő évek ostromgyűrűjében
csak egyre nő a fojtó levegő
és harcainknak vérző tenyerébe
Krisztus-szöget kopácsol az idő
és csontjaidból rőzsét rak a vénség
és arcod holdja napról napra fogy
gerincet roppant sorra a kevélység
és roskadt térded küszöbökre rogy.
Várad csak épül magányod csúcsára
és sáncait a kétség önti el
és  héttornyodnak minden ablakában
egy vén lakat fémhangon énekel.
Csikorgására felriad az éhség
és jégbe zárják tükrük a tavak
alvó fészkekből elszáll a reménység
és szétrebbennek mind a madarak.