Az ódon Házsongárdi temető

Jaj, ahogy elszáll dísz a levélről, báj a sziromról;
    Erdőkről a levél, földekről a virág:
Éppúgy ingadozik, lehanyatlik az emberi hírnév;
    Lángokat űz el a víz, vizeket űz el a láng.

                             (Técsi Mihály: Tótfalusi felett)

Hazsongard Szent Mihaly templommalA Házsongárd Európa egyik legrégebbi temetője; neve, fogalma immár a kultúrtáj része, darabja, egy kultúra jól ismert, tisztelettel övezett tartományát jelenti. Különben: lejtős hegyoldal Kolozsvár felett, s ki tudja, volt-e köze holmi nyulaskertekhez, avagy csak a német szóban rejlő zsongáshoz, valami egyéb, rejtelmesebb módon. Nem La Téne, nem Neander-völgy, se hallstatti lelőhely – hanem még „élő” temető, hivatalosan is négy évszázados folytonossággal működő siralomvölgy és panteon egyben.
A Házsongárd ma összefüggő ritkás szálerdő, a lombok koronája mindenütt összeér felette; ám még a XIX. század közepén, egy acélmetszet bizonysága szerint, valahonnan a Bölöni Farkas Sándor síremléke tájáról még rá lehetett látni a városra.
Házsongárd legrégibb írott alakját Szabó T. Attila Erdélyi Szótörténeti Tárának IV. kötetében így találjuk: „1573: az Harsongardbely zeolek Myveltetesereis eo k. legien gongiok Ne pwztullianak ely”.
Házsongárd – annyian találgatták, mit is jelent; aligha lesz valaha könnyebb s aligha fontos már megfejteni. Nem tudjuk pontosan, miért nevezik így, de pontosan tudjuk, mi volt az elmúlt századok alatt a Házsongárd, mely – ki tudja – egyszer csak egy népesség nevével, fogalmával lesz azonos, akár a Normandiák, Lombardiák és Kiskunságok. Nem kell különösebb mélabú annak megállapításához, hogy az idő elállíthatatlan melléktemékeként itt is, ott is, ahol elég következetesen vigyáznak rá, egy-egy földrajzi pont, mondjuk egy vidéki hegyoldal kiválasztott és megáldott térségében az élethalál takarék-lerakataként egész vagyon gyűlt fel a legelárvultabb és legszegényebb nép, nemzet számára is, pusztán haló poraiból azoknak, akiket emberi értékükben nem, de testi valójukban rendre úgyis elveszít kikerülhetetlenül. „A szeretet a megértett dolognak gyönyörűséggel való megölelése” – tanítja Apáczai Magyar Enciklopédiája. Időnként nem árt elővenni ezt a különös kincset – koccanó sírköveiket csörgetve, mint aranyait számláló uzsorás. Hiszen ha róluk beszélünk, ma már úgysem a halál pár perces tusája s a temetések pár órás gyásza, hanem az fog meg: hogyan lüktetett, hullámzott velük, bennük, általuk is az élet, az életünk, sorsunk ugyanitt, csak más korokban. „A vidám böcsülés a szeretett dolognak nagy árából származott vidámság. A szomorú böcsülés oly szomorúság, mely a gyűlölt dolognak nagy árából származik…” Azt sem volt különösebben nehéz megjósolni, hogy újra meg újra jönnek idők, mikor elmúlt napok emlékezetének afféle konkrétumaiból, amennyire kultúrtény is egy temető, erőt lehet és kell meríteni. „A minden félszen kívül való reménlés bátorságnak mondatik és gyakorta nagy veszedelmekbe ejt. A minden reménylésen kívül való félsz kétségbeesésnek mondatik, ez nagy serénységet indít bennünk, úgy, hogy gyakorta reménységünk felett is megszabaduljunk.” 
A Petőfi utcából nyíló városi sírkert a Házsongárd nevű domboldalon fekszik, s ezért közismert neve a Házsongárdi temető. Több mint négy évszázados múltja a város fejlődését, változásait tükrözi a fejedelemség korától a kisebbségi létig. Talán a leghíresebb magyar temető, igazi panteon. De hírét nemcsak az itt nyugvó jeles személyiségeknek, hanem - a közelmúltig álló - régi sírköveinek, művészi emlékműveinek és gyönyörű fekvésének is köszönheti. Az utóbbi évtizedekben a hatalomnak a régi emlékek felszámolására és a temető jellegének megváltoztatására irányuló törekvései ellenére még mindig a magyar művelődéstörténet kegyhelye.

{gallery}galleries/hazsongard:::1{/gallery}

A középkori Kolozsvár első temetője az óvári, majd a főtéri templom körüli cinterem volt. Amikor felépültek a kettős várfalak, a külső és belső fal közé is temetkeztek, a fal egy-egy lecsiszolt kövére vésve be a neveket. Az 1585-os pestisjárványkor már annyira telítődött a főtéri cinterem, hogy a város tanácsa május 11-én elhatározta egy, a Torda utcai kapun kívüli, a dinnyeföldből kiszakított új temetőkert megnyitását. Ez a sírkert egyre bővült, felfelé a domboldalon, az 1738-as pestisjárvány idején érte el azt a felső határt, ahol ma Brassai Sámuel sírját találjuk. Ez volt a  „régi temető'”. 1892-ben, majd 1914-ben, déli irányban hatalmas parcellákkal bővítették, nyugat felől meg gyümölcsöskerteket alakították át családi sírkertekké, s ezek mára beolvadtak a köztemetőbe. Egyedül az 1739-ben De Gladys ezredes által a lutheránus egyháznak hagyott kert maradt meg különálló lutheránus temetőnek. A köztemetővel szomszédos még három zsidó sírkert. Máskülönben a Házsongárd sajátossága, hogy városi temető lévén, keverednek a felekezetek, nemzetiségek, meg a társadalmi rétegek is, bár vannak benne inkább református vagy unitárius részek, s a mágnástemetőt, a cigánytemetőt, a hostatti temetőrészt is meg lehetett egykor különböztetni.


Áprily Lajos: Tavasz a házsongárdi temetőben

                           Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének

 

A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.

Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.

Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.

De a vasárnap délutáni csendben
nagyon dalolt a név zenéje bennem.

S amíg dalolt, a századokba néztem
s a holt professzor szellemét idéztem,

akinek egyszer meleg lett a vére
Aletta van der Maet meleg nevére.

Ha jött a harcok lázadó sötétje,
fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.

S a dallamot karral kisérve halkan,
napsugaras nyugat dalolt a dalban,

hol a sötétség tenger-árja ellen
ragyogó gátat épített a szellem.

Aletta van der Maet nevét susogta,
mikor a béke bús szemét lefogta.

S mikor a hálátlan világ temette,
Aletta búja jajgatott felette,

míg dörgő fenséggel búgott le rája
a kálvinista templom orgonája.

Aztán a dal visszhangját vesztve, félve
belenémult a hervadásba, télbe.

Gyámoltalan nő - szól a régi fáma -
urát keresve, sírba ment utána...

A fényben, fenn a házsongárdi csendben
tovább dalolt a név zenéje bennem.

S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,
egyetlen könny, hogy azt a dallamot
Aletta van der Maet-nak megköszönjem.

 




Részletesebben magyarul a  http://proteo.cj.edu.ro/hazsongard/  honlapról.
Összeállította http://www.kolozsvar.ro/H%E1zsong%E1rdi/index.htm honlap és Lászlóffy Aladár könyve alapján –cspb-

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo