Kolozsvár
Kolozsvár (románul 1974-ig Cluj, ma Cluj-Napoca, németül Klausenburg, néha Clausenburg, latinul Claudiopolis, erdélyi szász nyelven Kleusenburch) város Romániában, Erdély történelmi központja és legjelentősebb városa, az egykori Kolozs vármegye, ma Kolozs megye székhelye. A 2002-es népszámlálási adatok szerint Bukarest és Jászvásár után a jelenlegi Románia harmadik legnépesebb városa volt. Két színházával, két operájával, tizenegy felsőfokú oktatási intézményével és számos középiskolájával az ország fontos kulturális központja.
Egyike volt annak a hét erődített városnak, amelyekről Erdély német nevét (Siebenbürgen) kapta. Híres ezen kívül Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülővárosaként, illetve az unitárius vallás bölcsőjeként.
A név latin melléknévként (Clusiensis) (a.m. körülzárt?) már 1177-ben felbukkant írásos formában. Főnévként az első említése 1213-ból maradt fent: de castro Clus. A magyar Kulusuar első ismert előfordulása 1257-es. A Kolos előtag az eredeti Clus-ból fejlődött ki. Nem csak Kolozsvár nevében jelenik meg, hanem előfordul Vas és Zala megyében is. Egy mára már túlhaladott álláspont szerint a Clus a latin clausa szóból alakult, tehát a város neve „dombokkal körülvett zárt terület” lenne. Ezt a nézetet a hangtani átalakulások szabályszerűségei nem támasztják alá. Régi latin neve, a Napoca vitatott feltételezések szerint dák nemzetségnév lehetett. 1974-ben, az egykori Napoca római municípiumi rangra való emelésének 1850. évfordulója tiszteletére illesztették nevéhez a Napoca utótagot.
Története
A város területén a legrégibb leletek a középső paleolitikumból származnak. Az ásatások tanúsága szerint folyamatosan lakott volt a neolitikum, bronzkor, vaskor idején is. Az ókorban a római birodalom része volt a város helyén álló Napoca, melyet Traianus császár alapított, majd 124-ben Hadrianus császár municípium rangra emelte. A 3. században Észak-Dacia székhelyévé vált, Marcus Aureliustól colonia rangot kapott, de 271-ben a rómaiak kiürítették.
Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki. Vára a mai belváros északnyugati részén volt, egyik tornya máig megmaradt. Ez idő tájt alapította Szent László király a kolozsmonostori apátságot is.
1241-ben a tatárok ezt a várost is feldúlták, így a lakosságot pótolandó 1272-ben V. István szászokat telepített ide. Zsigmond király elrendelte a település megerősítését, majd 1405-ben szabad királyi várossá tette. A megerősítések ellenére 1437-ben Budai Nagy Antal parasztserege elfoglalta Kolozsvárt, de december 10-14-én a szintén itt zajló döntő ütközetben leverték a felkelést, s visszafoglalták a várost.
A 15. században a város lakossága felerészben magyar, felerészben szász volt. Ezt tanúsítja Szilágyi Mihály 1458-ból fennmaradt rendelete, amely szerint a város vezetőségét (centumvirátus) ötven magyar és ötven szász alkotta, a bírót pedig a két nemzet évenként felváltva adta.[8] Ebben az időben a városlakók nagy része kézműves volt, akik céhekbe szerveződtek. Kialakult egy számban nem nagy, de erős kereskedőréteg is, amely különböző kiváltságokat harcolt ki magának.
Az 1468-ben a Hunyadi Mátyás elleni felkelés vezetőit a főtéren végezték ki 1468. január 19-én. Városfala 1470-ben készült el. 1514-ben a Lőrinc pap vezette parasztsereg itt szenvedett vereséget a nemesi hadaktól, Lőrinc papot pedig a főtéren égették meg.
Az önálló Erdélyi Fejedelemség kora egyben Kolozsvár fellendülését is jelentette - ebből az időszakból származik a Kincses Kolozsvár megnevezés. Noha a székváros Gyulafehérvár volt, Kolozsvár több országos jelentőségű esemény színhelye lett: 1551-ben itt adta át a koronát Izabella királyné Castaldo tábornoknak. 1575-ben a főtéren végeztette ki Báthory István az elfogott trónkövetelőket. Itt választották fejedelemmé Bethlen Gábort és I. Rákóczi Györgyöt. 1585-ben itt alapította Báthori István Erdély első egyetemét, amelyet a jezsuiták vezettek. Itt fejeztette le Báthory Zsigmond fejedelem 1594. augusztus 31-én a lázadó nemeseket. A fejedelemség fennállása alatt összesen 37 országgyűlést tartottak Kolozsvárott.
Az 1623. június 18-án Kolozsvárott kelt oklevelével Bethlen Gábor engedélyezte a zsidók letelepedését, szabad kereskedését és vallásgyakorlását Erdélyben, s a szokásos zsidójel viselésétől is mentesítette őket.
Bethlen Gábor építtette újjá a nevét viselő délkeleti sarokbástyát és a Szent Mihály-székesegyházat. I. Rákóczi György javíttatta ki a várfalakat és a bástyákat. 1661. szeptember 15. és 17. között Kemény János, 1662-ben I. Apafi Mihály ostromolta. 1687. október 18-án ellenállás nélkül adta meg magát a császáriaknak. Csak 1790-ben lett ismét Erdély fővárosa.
1792 decemberében a Belső Szén (Jókai, ma Napoca) utcai Rhédey-ház tánctermében tartotta első előadását az Erdélyi Magyar Nemes Színjátszó Társaság. 1803. július 13-án öt főúr a Farkas utcában kettős telket vásárolt a Református Kollégiumtól állandó színház építésére, a telket átadták a „theatralis comissió”-nak. 1821. március 12-én nyitották meg a gyűjtésből épülő Farkas (ma Kogălniceanu) utcai kőszínházat, a legelső magyar színházépületet. 1822. december 26-án itt mutatták be az első magyar operát, Ruzitska József művét, a Béla futását.
1848. május 29-én itt mondták ki az uniót Magyarország és Erdély között. 1894. május 17. és 25. között itt folyt a Memorandum-per a Román Nemzeti Párt vezetői ellen, akiket több évi börtönnel sújtottak, pártjukat pedig június 18-án betiltották.
A kiegyezést követően a város ismét a gazdasági fellendülés korszakát élte. Sorra alakultak az ipari cégek, így többek között a papírgyár, a téglagyár, a vasgyár, a villamosművek, a szeszgyár, a bőrgyár és a gyufagyár. A 20. század elején már 17 hitelintézet állt a vállalkozók rendelkezésére.
1910-ben 60 808 lakosából 50 704 magyar, 7562 román, 1676 német, 371 cigány és 107 szlovák volt. 1918-ban elfoglalták a románok, 1940. augusztus 30-tól kezdve viszont a II. bécsi döntés értelmében ismét Magyarországhoz került.[14] 1940. Szeptember 11-én a magyar csapatok bevonulnak Kolozsvárra.1944. március 27-én a német csapatok bevonultak Kolozsvárra.
1944. május 3-án elkezdődött a városban a zsidók (több mint 16 000 személy) gettóba gyűjtése. 1944. május 18-án Márton Áron római katolikus püspök a főtéri templomban mondott szentbeszédében megdöbbenését fejezte ki a zsidóellenes intézkedések miatt, május 22-én pedig levélben szólította fel a miniszterelnököt, a belügyminisztert, a főispáni hivatalt és a rendőrkapitányságot, hogy akadályozzák meg a zsidók elhurcolását.
1944. június 2-án a vasútállomást bombatámadás érte. Az esemény következtében több százan haltak meg, többek között egy vöröskeresztes jelzésű sebesültszállító vonatot is telitalálat ért. 1944. október 10-én a magyar csapatok feladták Kolozsvárt, s másnap a Malinovszkij marsall vezette szovjet-ukrán csapatok bevonultak oda.[22] 1944. október 12-től 1945. március 13-ig Kolozsvár – Észak-Erdéllyel együtt – szovjet fennhatóság alatt autonóm helyzetbe került, a román közigazgatás március közepén vette át. A második világháború utáni kommunista rendszer várospolitikáját az erőteljes iparosítás jellemezte. Ebben az időszakban létesült a Carbochim köszörűkőgyár, a Tehnofrig hűtőgépgyár, illetve a Nehézgépgyár. Ezzel párhuzamosan, a bővülő lakosság számára új lakótelepek épültek a város peremén: Monostor, Donát, Györgyfalvi, Mărăşti, Hajnal. Mivel a II. világháború után is egy rövid ideig a lakosság legnagyobb részét magyarok tették ki, rengeteg román családot telepítettek be Kolozsvárra, legtöbbet Moldova területéről, de más vidékekről is (így például az Erdélyi-érchegységből), így teljesen megváltoztatva a város nemzetiségi arculatát.
Egyike volt annak a hét erődített városnak, amelyekről Erdély német nevét (Siebenbürgen) kapta. Híres ezen kívül Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülővárosaként, illetve az unitárius vallás bölcsőjeként.
A név latin melléknévként (Clusiensis) (a.m. körülzárt?) már 1177-ben felbukkant írásos formában. Főnévként az első említése 1213-ból maradt fent: de castro Clus. A magyar Kulusuar első ismert előfordulása 1257-es. A Kolos előtag az eredeti Clus-ból fejlődött ki. Nem csak Kolozsvár nevében jelenik meg, hanem előfordul Vas és Zala megyében is. Egy mára már túlhaladott álláspont szerint a Clus a latin clausa szóból alakult, tehát a város neve „dombokkal körülvett zárt terület” lenne. Ezt a nézetet a hangtani átalakulások szabályszerűségei nem támasztják alá. Régi latin neve, a Napoca vitatott feltételezések szerint dák nemzetségnév lehetett. 1974-ben, az egykori Napoca római municípiumi rangra való emelésének 1850. évfordulója tiszteletére illesztették nevéhez a Napoca utótagot.
Története
A város területén a legrégibb leletek a középső paleolitikumból származnak. Az ásatások tanúsága szerint folyamatosan lakott volt a neolitikum, bronzkor, vaskor idején is. Az ókorban a római birodalom része volt a város helyén álló Napoca, melyet Traianus császár alapított, majd 124-ben Hadrianus császár municípium rangra emelte. A 3. században Észak-Dacia székhelyévé vált, Marcus Aureliustól colonia rangot kapott, de 271-ben a rómaiak kiürítették.
Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki. Vára a mai belváros északnyugati részén volt, egyik tornya máig megmaradt. Ez idő tájt alapította Szent László király a kolozsmonostori apátságot is.
1241-ben a tatárok ezt a várost is feldúlták, így a lakosságot pótolandó 1272-ben V. István szászokat telepített ide. Zsigmond király elrendelte a település megerősítését, majd 1405-ben szabad királyi várossá tette. A megerősítések ellenére 1437-ben Budai Nagy Antal parasztserege elfoglalta Kolozsvárt, de december 10-14-én a szintén itt zajló döntő ütközetben leverték a felkelést, s visszafoglalták a várost.
A 15. században a város lakossága felerészben magyar, felerészben szász volt. Ezt tanúsítja Szilágyi Mihály 1458-ból fennmaradt rendelete, amely szerint a város vezetőségét (centumvirátus) ötven magyar és ötven szász alkotta, a bírót pedig a két nemzet évenként felváltva adta.[8] Ebben az időben a városlakók nagy része kézműves volt, akik céhekbe szerveződtek. Kialakult egy számban nem nagy, de erős kereskedőréteg is, amely különböző kiváltságokat harcolt ki magának.
Az 1468-ben a Hunyadi Mátyás elleni felkelés vezetőit a főtéren végezték ki 1468. január 19-én. Városfala 1470-ben készült el. 1514-ben a Lőrinc pap vezette parasztsereg itt szenvedett vereséget a nemesi hadaktól, Lőrinc papot pedig a főtéren égették meg.
Az önálló Erdélyi Fejedelemség kora egyben Kolozsvár fellendülését is jelentette - ebből az időszakból származik a Kincses Kolozsvár megnevezés. Noha a székváros Gyulafehérvár volt, Kolozsvár több országos jelentőségű esemény színhelye lett: 1551-ben itt adta át a koronát Izabella királyné Castaldo tábornoknak. 1575-ben a főtéren végeztette ki Báthory István az elfogott trónkövetelőket. Itt választották fejedelemmé Bethlen Gábort és I. Rákóczi Györgyöt. 1585-ben itt alapította Báthori István Erdély első egyetemét, amelyet a jezsuiták vezettek. Itt fejeztette le Báthory Zsigmond fejedelem 1594. augusztus 31-én a lázadó nemeseket. A fejedelemség fennállása alatt összesen 37 országgyűlést tartottak Kolozsvárott.
Az 1623. június 18-án Kolozsvárott kelt oklevelével Bethlen Gábor engedélyezte a zsidók letelepedését, szabad kereskedését és vallásgyakorlását Erdélyben, s a szokásos zsidójel viselésétől is mentesítette őket.
Bethlen Gábor építtette újjá a nevét viselő délkeleti sarokbástyát és a Szent Mihály-székesegyházat. I. Rákóczi György javíttatta ki a várfalakat és a bástyákat. 1661. szeptember 15. és 17. között Kemény János, 1662-ben I. Apafi Mihály ostromolta. 1687. október 18-án ellenállás nélkül adta meg magát a császáriaknak. Csak 1790-ben lett ismét Erdély fővárosa.
1792 decemberében a Belső Szén (Jókai, ma Napoca) utcai Rhédey-ház tánctermében tartotta első előadását az Erdélyi Magyar Nemes Színjátszó Társaság. 1803. július 13-án öt főúr a Farkas utcában kettős telket vásárolt a Református Kollégiumtól állandó színház építésére, a telket átadták a „theatralis comissió”-nak. 1821. március 12-én nyitották meg a gyűjtésből épülő Farkas (ma Kogălniceanu) utcai kőszínházat, a legelső magyar színházépületet. 1822. december 26-án itt mutatták be az első magyar operát, Ruzitska József művét, a Béla futását.
1848. május 29-én itt mondták ki az uniót Magyarország és Erdély között. 1894. május 17. és 25. között itt folyt a Memorandum-per a Román Nemzeti Párt vezetői ellen, akiket több évi börtönnel sújtottak, pártjukat pedig június 18-án betiltották.
A kiegyezést követően a város ismét a gazdasági fellendülés korszakát élte. Sorra alakultak az ipari cégek, így többek között a papírgyár, a téglagyár, a vasgyár, a villamosművek, a szeszgyár, a bőrgyár és a gyufagyár. A 20. század elején már 17 hitelintézet állt a vállalkozók rendelkezésére.
1910-ben 60 808 lakosából 50 704 magyar, 7562 román, 1676 német, 371 cigány és 107 szlovák volt. 1918-ban elfoglalták a románok, 1940. augusztus 30-tól kezdve viszont a II. bécsi döntés értelmében ismét Magyarországhoz került.[14] 1940. Szeptember 11-én a magyar csapatok bevonulnak Kolozsvárra.1944. március 27-én a német csapatok bevonultak Kolozsvárra.
1944. május 3-án elkezdődött a városban a zsidók (több mint 16 000 személy) gettóba gyűjtése. 1944. május 18-án Márton Áron római katolikus püspök a főtéri templomban mondott szentbeszédében megdöbbenését fejezte ki a zsidóellenes intézkedések miatt, május 22-én pedig levélben szólította fel a miniszterelnököt, a belügyminisztert, a főispáni hivatalt és a rendőrkapitányságot, hogy akadályozzák meg a zsidók elhurcolását.
1944. június 2-án a vasútállomást bombatámadás érte. Az esemény következtében több százan haltak meg, többek között egy vöröskeresztes jelzésű sebesültszállító vonatot is telitalálat ért. 1944. október 10-én a magyar csapatok feladták Kolozsvárt, s másnap a Malinovszkij marsall vezette szovjet-ukrán csapatok bevonultak oda.[22] 1944. október 12-től 1945. március 13-ig Kolozsvár – Észak-Erdéllyel együtt – szovjet fennhatóság alatt autonóm helyzetbe került, a román közigazgatás március közepén vette át. A második világháború utáni kommunista rendszer várospolitikáját az erőteljes iparosítás jellemezte. Ebben az időszakban létesült a Carbochim köszörűkőgyár, a Tehnofrig hűtőgépgyár, illetve a Nehézgépgyár. Ezzel párhuzamosan, a bővülő lakosság számára új lakótelepek épültek a város peremén: Monostor, Donát, Györgyfalvi, Mărăşti, Hajnal. Mivel a II. világháború után is egy rövid ideig a lakosság legnagyobb részét magyarok tették ki, rengeteg román családot telepítettek be Kolozsvárra, legtöbbet Moldova területéről, de más vidékekről is (így például az Erdélyi-érchegységből), így teljesen megváltoztatva a város nemzetiségi arculatát.
