Mészáros László: Sziromhasadás

Csak a tenyered akartam érezni!
Nem a bordáimon, nem is az arcomon,
csak test-meleg kabátom hideg gombjain.
A szertehullt világ küllőivel szememben,
akár az éj gyászrongyán gyilkolni készülő vad,
magamba fojtani vakon, még egyszer illatod.
Igen, a kezeid mozgását akartam hallgatni,
ahogy félénken kenyeret törnek,
vagy épp láncra kötözik hűséges ebed
a fejfámnak szánt juhar reszkető bokáján.
Csak összezárt, két tenyered vártam szétnyílni,
amikor nincs, amikor nem jut más sziromhasadás.

Móritz Mátyás: Arany emlékezete

A csikósok, a betyárok, és a poéták édenében,
mikor a legkisebb bikfic is csak verseket faragott;
és a szerencse nem szolgált neki csak szörnyűképpen,
és nem csillapított szava bosszúvágyat se haragot.

Akkor is dalolt ha majd meg szakadt bele szíve keble,
ha nagy panasz, és nagy harag nyomta is a szíve mélyét;
mikor nem volt keresett a tehetsége és a kedve,
és rázta csak a magyar sors mint szántó az ösztökéjét.

Akkor is hitt, mikor a hit nem volt több mint néma kétség,
mikor más lantján a szakadt húr csak remegve haldokolt;
és a legszentebb ügy ellen mindig akadt újabb vétség,
úgy takarta hiú dölyffel a kebelén égő pokolt.

szozattovabbacikkhez

Onody Gyula: Álmaim őrzői

Álmaim őrzői – Megvénült platánok,
nézlek benneteket.

Göcsörtös törzseitekre vetít a fény,
imitt egy gyermek néz szemembe,
amott kedves, ráncos arc.

Feljebb öreg hajó ring,
hív a túlsó part,
s ahogy a Nap tovább halad,
a törzsről Koppány táltosa int,
álom-kaland.

Álmaim őrzői – Megvénült platánok,
nézlek benneteket.

Alattatok oly sokszor mentem
a Balaton felé.
Tavaszillatok, friss bakonyi szélé…
Ez megmarad végig,
megmarad örökké.

Siófok, 2011. szeptember 13.

Oravecz Diána: Pávadal

Szabadon szárnyaló szabadság, búsan daloló kék madár,
Trillázd el, hová rejtetted a nagyvilágban szerelmemet?
Miért sárgul, mi tegnap zöldellt, miért követ a télnek pelyhe?
Szívem közepén a kicsi parázs, csípőn döfő apró darázs,
Miért zümmögi folyton folyvást, ne öleld Őt, ő a halál?
Volt már múltam, hősi mese, kikelettel, bájos képpel,
Mese csupán, Ámor könnye, délibáb a téli éjben.
Hiú kincs a nő markában, ha nem vigyáz porrá mállhat,
De a Tükröm szilánkjában, belém bújt a hiúsága.
Gazdagságnak ára könnyem. Szétfútt aranyporos sebbel
Futottam a nagyvilágba, a karikáig meg sem álltam:
Körbe-körbe karika, új kincsemért harcoltam.

Pethő László Árpád: LÁTLELET

Az  Éden kivül
már alig - alig
 
bennebb a sűrű-
jében talán - talán
 
így megmarad a
sóhaj: hátha - hátha
 
betévedünk a volt
égbe néha - néha
 
s a földi romok ár-
kaiba ma és holnap.

 

latlelet

Sógor Zsuzsanna : Helló Bergson!

olyan régen történt,
mégis, mintha ma lett volna

már nem is emlékszem,
de mindig gondolok rá

sosem gondolok rá,
mégis emlékszem

most történik,
de holnap már elfelejtem

holnap lesz majd,
de ma is emlékszem

holnap történik.
és már tegnap elfelejtettem

tegnap történt,
és ma emlékszem rá

mindig van, és sosem volt,
most és valamikor

Helló, helló Bergson!

Henri Bergson francia filozófus emlékére

Vaday Attila: Istenem emelj fel engemet

Istenem emelj fel engemet,
Hisz rossz ember nem vagyok,
Utadban tévelyegve mostan,
Reményem fájón elhagyott.

Látok mindent, mi világot érlel,
Rémülök tőle napra-nap,
Halló fülekre a korszak rátérdel,
Megsüketítvén azokat.

Vonításom sehová hallik,
Hiába kiáltás: Emberek!
Pofámba vágnak, fejem hátra bicsaklik,
S egy Idő után, tán nem merek.

Szólani, mert kezemből majd,
Orvul kitépik kenyerem,
Gondolataimon a holnap lesz úrrá,
Inkább forrongó mérgem lenyelem.

Világ, ha vagy máshol is nékem,
Kívánom, mutasd meg magad,
Tűnnék, mint felleg széltől, ezt érzem,
Istenem, végre halljam meg szavad.

Varga Rudolf: LEGKÉSŐBB PÜNKÖSDRE

Szakad. Szakad az ég.
Felfújt hólyagok, fekete
lampionok a felhők. Szakad.
Szakad az ég. Konfettihó szakad.
Szakad. Szakad az ég. Havat
lapátol a fagy. Katonatemetőn
túl, szánkódomb
harminchárom grádicsán
alakváltó
hóemberek farsangi
bálja, jelmez, álarc
kötelező, kezükben
pezsgőspohár, táncolnak
vagy egymást rugdalják az illuminált
szörnyetegek? páholyokból raknak
körénk jégmagas
karcerfalat, szemből hágják,
hátulról csókolják egymást
az ugyanaz, ugyanaz a kéz gyúrta
hóemberek.

szozattovabbacikkhez

Verebics Dániel: Egy új érzés

Egy új érzés, nem idegen,
Túllépve a hidegen haladok,
Üszkös, rozsdás vonatok
Mellett robog az idő,
Boldog, más világ a cél,
Acél most az akarat,
Midőn mindent itt hagyok,
Lassan átöltözik a vad,
Kopár tisztaság,
Mosolydal árad,
Kacajjal fut néhány iskolás,
Dohányfüst-csomagban,
Ékes masniban ébred a rét,
Így kapja ajándékba két
Kackiás öregúr,
Pipájuk mesél a tavasznak,
Mint táncos gitárhúr
A borhűvös szobában,
Minden fűszál ragyog,
S kómásan integet vissza,
A szél csak issza a dallamot,
A pletykás örömhír-hozó,

szozattovabbacikkhez

Zsirai László: Útmutatás

Kantátákat dúdol a széllel,
langyos esőben mossa arcát,
viseli győzelmét, kudarcát,
s szeretkezik a napsütéssel.

Biztos lépteket szül a jötte,
bár lelkében tétova óda
fészkel a félszek híre óta,
s épülget a csend körülötte.

A létezés sovány mezején
hanyagul lesarabolt múltak
örökölt jelenébe hulltak –
s szívében rügyező remény.

Ha egyszer eltévedne mégis,
eligazítja messze hangzó,
visszaterelgető harangszó,
s ösvényt sóhajtana a rét is.

Útjában hegyek, folyók, tavak,
ám sohasem kísérti kétség,
mert örökké kísérik: szépség
és Istentől származó szavak.

Balla Zsófia: A menekült

Aki a földről fölkel itt,
hogy a robogás elhaladt,
fölötte csak az ég szakadt -
egyenesíti lábait,

ki szerencsétlen, megmaradt
és a halál se fogja már.
Anyára vár, de január-
vég, üres garat

megőrli: hír és áporult,
fecsegő  viták, díszvadak.
Mikor hazaér, csak habog,
beszélne, hogy hová szorult,

de nem bír, hallgat, házfalat
meszel, néz, akad-e dolog.
Ha szól, rá zajos dob dobog:
egy mozdony dohogva tolat.

D. Nagy Erzsébet: Álarc

Fáradt ez a kicsi város!
Milyen unott a harangja!
Minden kis ház milyen álmos!
Se meséje, se haragja.

Éjszakája mit álmodik?

nagyszeben

Debreczeni Éva: Macskasors

Híd közepén szép lapos macska
Ki van nyújtva mind a négy mancsa
Át akart menni, csak ezt akarta
Nem sikerült, így volt megírva
Autók közt ugrálva, sakkozva
Nem jön senki el, hogy kihozza
Dana-dana-dom.
De minek, hisz neki már mindegy
Minket is majd így kiterítnek.
Bár nem vagyunk mind tarka macskák
Csak beképzelt, pukkancs makacskák
Akik nem tudják, mi a lényeg:
Belünkbe halkan belelépnek.
Dana-dana-dom.

Farkas Wellman Éva: A kegyvesztett balladája

Uram, oké, az édenből kirúgtál,
Kegyeidből az utamat kiadtad,
S üstben habozva fő nekem ki lúg már -
Ám versbe szállok még egyszer miattad.
Egyedül vagy, elvégre, aki hagytad...
S amit le kéne róni, lásd, nehéz vám.
Elme s ösztön, mi bármit is vitathat -
Uram, csak ezt a börtönt most ne mérd rám!

Tanulságnak hosszú, életnek kevés
Volt. Másfél oktávban, ami még örök,
Nyújtózkodhat is. A létben-nem-levés
Skáláin félhangnyi közökkel dörög;
A feszültség, ím, esőként elzörög-
het. S nem nyílhat egyébre, mint e rím, szám,
Míg birtokolnak koncentrikus körök:
Uram, csak ezt a börtönt most ne mérd rám!

szozattovabbacikkhez

Nagy Emma: A vers

Erdélyi költőtársaim szeretetére bízom ezt a verset.

Az életemet vele élem.
A vers a pirosabbik vérem,
s rokonaim ilyen vér szerint vannak.

Én versekkel lelkendezek magamnak
örömökön és tragődia csúcsán.
Különös életem külön jussán
a vers a sorsom ajándéka.
Az. Az!... Halálos nagy játéka
szívemnek és testemnek és szavamnak!...
Verseken át belém szeretnek -
versek miatt csúfosan megtagadnak -
a vers az én kitágult életem!
A versek úgy valahogyan - karok:
Megölelem azt, akit akarok!

szozattovabbacikkhez

Arany Tóth Katalin: ÁLDOTT VAGY

Békességed mellé elszegődni volna jó!
Bársonyodba bújva lennék újra csillogó.
Adni, adni, újra adni mindent, kedvesen!
Szeretni és szeretve lenni, ó, mondd, milyen?

Áldott vagy te az áldott ártatlanok között.
Általad minden szívbe szeretet költözött.
Csöndes bölcsességgel átmosolygod életed,
amikor csak látlak, benned újjászületek.

jezus

Bereti Gábor: Homlokomon

Homlokomon szavak hajladoznak.
         A szél
kutyák vonítását tekeri rám.

S míg lehullik ajkamról pirosa,
kémények füstjével
hazámhoz kötöz.

fustolgokemeny

Buda Ferenc: A semmi partján

Teng-leng az öregember
Ideje mint a tenger
Se hossza nincs se vége
Kifakul szeme fénye
Pók egy mély bögre alján
Szorong a Semmi partján
Célját maga sem tudja
Bármihez fog megunja
Sóhajt morog köhécsel
Kenyeret vág a késsel
Ám enni sincs már kedve
Gunnyaszt elgémberedve
Elalél újraéled
Éjjel riadva ébred
Régóta sehova nem jár
Senkitől semmit nem vár
Senkinek nem üzenget
A csapból vizet enged
Egy vízköves pohárba
Kilöttyenti a sárba

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Ez a tél is

lásd, megcsappannak
igazérvek jóhoz, kegyelemhez,
cérnányi életek csapódnak
megkopaszult temetéskor
szemérmetlenfagyú bokrok alá.
micsoda mentség emelhet
öntermő jelenvalóságot bűntelenné?
kicsoda önteltszökevény bökhet
jámbor kalapkarimát köszönésül,
jéggérobbant szőlőtőkék végső sikolyával
szeletzengető kordonközökön?
prókátor ki lehet még
mezítelenné duhajult angyalok
vasárnapos próbaperében…?

névvel számlálom démonaim,
farkasórán mikor álmodni hazajönnek.
tükrökbetaszult rosszmagam
mindenségnevével.

kemény hozzám
ez a tél is.

Deák Mór: GARDRÓB

Túl sok az átöltözés.
A vidámság gúnyáját
levetettem, de ez a temetői
fekete öltöny
is szorít néhanap.
 
drapériaMit kéne felvennem?
Palástot,
hímzett csillagokkal?
Vagy azt a hosszúhajú
nagykabátot, aminek
a belső zsebe
tele volt szerelemmel?
 
Be van zsákolva az idő,
molyok repkednek körülötte,
s a legjobb zakóm
szívtájon foszladozik.
 
szozattovabbacikkhez

Fülöp Kálmán: Üvegharang

Tavaszi ébredések
lélek-varázsa bujkál
szerény soraimban,
tisztán, mint reggeli
mosakodás közben
az arcomról lepergő

ezüstbuborékok.

Füzesi Magda: Metamorfózis

Én azt hittem, enyém a tenger,
melynek mélyén a gyöngy terem.
És önpusztító gyötrelemmel
e kincset vágytam szüntelen.

Lebuktam ím és felmerültem,
szorítva gyöngyház álmokat.
Megsebzett szívvel, szelídülten
felnőtt lettem egy perc alatt.

gyongykagylo

Gavallér János: Ezüstcsörömpölés II

Smirglivel csiszolt szavak
simulnak az eszmékhez,
érzés-nélküli tárgy a vágy,
a falhoz állítanak,
tartják üres markukat,
s mint paraszt az állatot,
senki sem szereti már
a napfelkeltét, s nyugtát!
Ma is jut annyi ezüst,
minden fukar marokba,
hogy főjön agyuk, üstben,
hazug akaratokat!

-Kánaán felé félúton
nem számítanak a halottak!-

szozattovabbacikkhez

Jagos István: Lépteid halott ágak

Remegő kézzel ölelem magam.
Te túl messze ahhoz, hogy elérj.
Szemeimből fájdalom fakad.
Nem, még nem halok meg – ne félj.
 
Csak hát tudod, gyűlnek a gondok
és egyedül viselni nagyon nehéz.
Ne is figyelj rám – amit mondok.
Gondom téged is felemészt.
 
Éveket adnék a pillanatért,
Amikor majd egyszer átölelsz.
Majd szó nélkül elhagysz úgy, mint a szél.
Lépteid halott ágak – halk csontzörej.

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo