Szécsényi Barbara: Turistaság

Egyszer jártam a határon túl,
még általános végén.
Akkor volt divat a nagyon szűk nadrág,
– én is arra vágytam –,
tehát, puszta piaclátogatás:
szabadkai bevásárlóút, farmerért.
Azután két évtized semmi, határon innen.

Majd jött Arad, október, vértanúk,
izzadtam a méregdrága bőrkabátban,
– hosszúra nyúlt az a nyár,
és nem tudom honnan jött,
hogy egy útlevél nélküli határon túl
már biztosan ősz van.

Elaludtunk a buszon, a válladra dőltem.
Álmomban nem tudtam óvakodni
a közeledéstől, de fogjuk rá a keleti utak
kátyúira, ilyenkor óhatatlan megtörténik
vadidegenekkel is.
Azt hiszem, az volt az utolsó kirándulásom.

szozattovabbacikkhez

Szokolay Zoltán: Feltámasztott halandó

napfény-átszúrta sejtcsoport
testté lett gyanútlan ige
mint beteljesült szerelem
magát menteni képtelen
kezdetben ennyi csak a hit
izzadmányokban úszó gondolat
ijedten tart a ferde fény felé
hogy látva lássa lényegét
mivel vádolják hogyha bűne nincs
maradni vágyik nem kárhozhat el
nevén szólítja ekkor Istene
s a három centis embrióban
először dobban meg a szív
ám végül kirángatják mind
itt a világod ebben élj
véres mocsárban mássz tovább
kegyelmet megváltást keress
naponta valld be bűneid
naponta kérj bocsánatot
pulzálj vigaszt utódaidnak
s az ember magára marad

Tisza Kata: Nem

sejtszinten viselt
fájdalmára
először lidokaint permetezett
aztán inni kezdte a lidokaint
és végül
önmagát lidokainná tette
nem érez
nem fáj
nem létezik

Vadady Attila Bálint: A nemzethez

Elszéled a nép, kié e hon, nem lát már holnapra reményt,
Menekül mind, ki jobb sorsra vágy, családok szakadnak szerteszét,
Hová lesz minden érték, mi itt terem, feneketlen dög kút nyeli el,
S ha kérdezel, és válasz jő feléd, rá egy jóllakott, hazug száj felel.

Hiszed-e, mindazt mit mondanak, jobbról, vagy balról érkezik,
Mindegy, hogy mi a tartalom, az mind hamis képeket vetít,
Nem tudod azt sem, kinek higgy, ez ország csalókra száll,
Itt már rég nincs igaz oltalom, ahogy a törvényekben áll.

szozattovabbacikkhez

Varga Rudolf: VARGABETŰK

Könnyet szitál valami
vaksötét átok,
mágnespatkó roppan,
kettétört Kárpátok,

tarkónlőtt jövő
teteme hullik
a felperzselt gyepre,
nyitottszájú vércse
az idő, folyik,
folyik Duna, Tisza
vére,

legendás
törvények Hunniahomályban,
Kárpátok ölelő
mágnespatkójában,
vargabetűk a nyirkos
időben, sáros
utakon, örök
vándorlásban,

szozattovabbacikkhez

Vasi Ferenc Zoltán: LAZA CSALÁD

jaj, de fényes, jaj, de lelkes
ez a társulás!
krú-krú-krú! – mért vagy szomorú?
aki éhes, aki szomjas –
kell egy koszorú!

sziklaszilárd! -
meggyőződtem.
Maga III. Csákvári István,
elméletben Bölcs,
Esztergomban toxikus,
hektikus is, taktikus –
dachtilusi vírus:
Kittit, Katát, Katalinkát!
Ni! – kikattan, bekattan
egy ökölben,
egy rúgásban –
oszt jó éjszakát!
még alkonyat sincs.
nem baj! mért lenne baj?
majd leszáll. –

Zsirai László: Vészhelyzetben

Nem szó ez, hanem karcolás,
mi csendemet bevérzi.
Ki volt hibás? Ki nem hibás?
Az ember ezt megérzi…

Egy lélekmentő patikát
még nyitva tart az Isten.
Legyen ki mély sebekbe lát,
s irgalommal segítsen.

gez

Iváni Zoltán: Kard helyett…

Ha kard helyett bilincset hord a férfi,
- oh, gyenge nő, most tudd a szereped –
csatát nyer öleléssel is, ki érti,
hogy sorsa, csókja mint rendeltetett.

Ma nem vitézek hősi karja számít;
a ravaszság irányít agyvelőt.
Védd meg magad, tűrj mosolyt, gúnyt, akármit,
és hőssé válsz hazád, s világ előtt.

Ha szentnek tartod méhednek gyümölcsét,
az életet: hajlékot, ősök földjét,
mindazt, amire másnak fáj foga,

amit nem lehet tartani fegyverrel,
megtartod gügyögő kis gyermekeddel.
Ne hagyd magad… Sikolts: soha, soha!

Kovácsné Páll Rózsa: Magyar szavak

Magyar szavak…
Szép, zengő, illatos,
Harangozó virágok,
Selymes, meleg vércsöppek,
Hogy fájtok… Óh, hogy fájtok…
Szent átok vagytok, amely köt…
Dicsőséges gyalázat…
Ki hisz itt bennetek?...
Csak mi, akiket elfedetek,
Világ szirtjére kivetettek…
Vándorok… poéták…
Mert szétszórt az Úr, s így jegyzett meg
Égő színeivel a szavaknak
Magyarnak… és embernek…
Büszke pecsét vagytok az életemen,
Az ajkamon és a szívemen,
S lángolnak könnyben e sebek
- Óh, milyen vádlón, s milyen igazul…
Lelkemből mért nem forr másként is a dal
csak magyarul…
              (a sírig magyarul…)

Nyirádi Szabó Imre: Nem szeretem…

Nem szeretem a Hazát siratókat,
a legénykedőket, a szomorúkat.
Nem hiszek a hangoskodóknak,
a mindenáron írni, csak írni akaróknak!

Nem szeretem a dalt, ha szomorú,
az égen suhanó felhőket,
a bárgyú, sötétben lopakodó
köztünk úszó szemfedőket.

De hiszek a csendben dolgozóknak,
a megszállottaknak, tollforgatóknak!
Hiszek az égen tündöklő csillagoknak,
a bátraknak, a Hazáért áldozóknak!

És szeretem a lassan eltűnőket,
a finom és örök reménykedőket,
az asszonyokat, az örök eszményeket,
a Szent Magyar Jövőt! A reményeket!

Udvari Gyetván A. József: Csikós

Künn a pusztán öröktől él,
esti szellő róla mesél.
Ősapái szent halottak,
éltetői fénynek-napnak.

Nincsen földje, nincs határa,
ménes-karám a hazája.
Borzas puli hű kedvence,
délibáb a szerelmese.

Ezredévek nevelték őt,
megérti a vihart, felhőt.
Regét olvas az egekből,
ábrándozik szent jövőről.

Csillagmezőn, égi pusztán,
gondolatban Hadak Útján,
lelke száguld Turul szárnyon;
ő itt lenn él, Hortobágyon.

Wass Albert: Szívpalota titka

Minden szívnek van egy csodakertje,
a kert közepében van egy palota,
s minden palotában egy fekete szoba.

A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül.

Olykor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
(Szívedbe mintha ezer kés hasítna:
zokog, zokog a csontvázembered.)

szozattovabbacikkhez

Arany-Tóth Katalin: KESERGŐ

Hol hitvány a minta, ott üres a cél.
A bűnösök ellen még megküzdenél,
de tiszta és nemes csak belül maradsz.
A törtetők torkán ma úgy fennakadsz,
mint ragadós mócsing az ujjak hegyén.
Ne keress oltalmat, csak igyál, s egyél!

Hirdetnéd hited, de már nincsen kinek.
A népek, mint fertőzött hústetemek.
Se jobbra, se balra már nem visz az út,
kifordult kabátodon átfut a cúg.
E mérgezett honban a lét kesereg,
de csöndre intenek a süket fülek.

marionette

Bíró Rudolf: A vers te vagy

Képzeld el, hogy a vers, mit adsz,
Szikes földből nőtt rózsatő,
S szirmain cseppnek lenni az,
Mint létezésnek a tér-idő.

Képzeld el, hogy a vers mindaz,
'Mit lelked sóhajba fércel,
S ölti magára azt, mi igaz,
'Mit foltozott szívvel érzel.

Képzeld el, hogy a vers vigasz,
Mellkason nyugvó szunnyadás,
S formázod, mint a viaszt,
Melyből születik a fény-varázs.

szozattovabbacikkhez

Buda Ferenc: Fohász a virradatban

Istenem ezen a hajnali órán
amidőn madár se szól még s már eb sem ugat
bárhol vagy is
talán ott fönn lebegsz túl túl a galaktikákon
vagy itt benn a szívemben rejtőzködöl
bárhol vagy is Te Láthatatlan
Te Ismeretlen
mutasd meg magad

kereslek kerestelek
ám a neved harsogók üresen kongó
kiáltozása elől
bedugtam s bedugom fülem

nem tudom immár ki vagyok mi vagyok
csökönyös bitang juhod-é avagy
elkóborolt kiehült ebed
aki orrát s riadt tekintetét földnek
szegezve lohol egy idegen nyomon

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Lecke úszómestereknek

megsárgult szemhatáton
táncot ráng szürke semmi.
szirénával kutyák vonyítnak
kihalt versenynyelvcsaládot.
itt tengsz semmi strandján,
megúszni nem tudó.
nem várhatsz tatharangot
és nem villog érted célfotó,
savló levegőt bordák darálnak.
lassú, kidurrant felhők járnak
lelences, béna csárdást,
guggoló csillagok, akárcsak
maréknyi csörgő szentjánosbogár.

szozattovabbacikkhez

Ernst Ferenc: Térítők tere

kórusban nyávog a macskakő,
térzenét vonyít a körút,
a fáknak ma furcsa lába nő,
- kísért a csordaszellem -
s minden mindennel szembefut.
sorban áll szinte a semmiért
falkányi ember, kóbor kutya
a Blahán, hol étel és szó kimért,
kaszás jelmezben Jézust játszva
igét oszt egy vak terapeuta.

Fülöp Kálmán: Arcunkba csíp

Hideg harmatot
kortyolgat a reggel.
Kilátástalan,ránk
fagyott világ.
Fáradt szemünk
csillagtérbe bámul,
ahol még álmosan
ásít az éjszaka
és a hold vásottas,
fakó mosolyából
arcunkba csíp
    a pírkadás hava.

Gavallér János: Megértés

Szomjazó kies pusztának,
hiányzik, Édesistenem,
hiányzik megértő anyám
mindent átkaroló keze!

    Ha van földöntúli hála,
neki hálával tartozom.
Életét adta, - rongy világ-,
hogy érzést, életet adjon.

És pökhendi gazhatalmak
játszanak szent templomával,
testemmel csiki-csukisat,
bújócskázó-álságosat.

    Két kezével kaparná ki
haszonra éhes szemetek!
Miért nem tanultátok meg,
hogy az élet csak szeretet!

2017.07.24.

Jagos István: Mit érnek évek?

Mondd, mit érnek évek,
ha percek hoznak csak mosolyt?
Elkoptak mind a térdek,
gyászénekem vérbe fojt.

Nézd, ahogy üveggé válik
egykor szerelmetes szép szemem.
Koldusarc tükörfala mállik,
kézfejemben dac-szeged.

Tövis lett hát ajándékod,
homlokomra úgy teszed,
mintha ez lenne az utolsó nap,
mikor megérint majd szép kezed.

Kaiser László: Apadal

Végül nem marad más,
mint csak a félelem,
félelem, hogy végül
nem leszel velem.

Nem leszel, mert végül
a dolgok rendje ez:
végül úgysem nekem,
de másnak leszel.

Kapui Ágota: Roppant

Roppant háttal léptet már fölöttünk
a kivont kardú délceg éjszaka
csizma koppan kísértet-fehéren
a világ csöndje érkezik haza
bakacsinba vonja komor kedvét
a csillagzápor puszta jelenés
álom-delej húz a mély mocsárba
a szívben tatár űzte rettegés
ínszaggató szép vesszőfutásunk
a génekben vesztett végső csatát
múlthoz láncolt messzi gyermekévek
elkísérnek mind a léten át.
Magzatmocorgás a görcs most bennünk
arcunkon a végzet fintora
vetélt sorsunk felett most is zajlik
a mindenségnek vajúdó tora

Pethő László Árpád: ÍGY ÉNEKELVE

Mert  ha ott vagyunk
akkor énekelni kell
akár a himnuszt

akár a léted
bányamély sóját nyelve-
den is ízlelni

mert ez adatott
ebben az égből hullott
áradásban  hó

nélküli tájon
mikor a télben őszülsz
tavaszban nyár van

s lóhalálában
futsz a Tejúton – Csaba
király nyomában

szozattovabbacikkhez

Sógor Zsuzsanna: Kacatjaid

Körülötted kacatjaid.
Szétdobált önmagad.
Ebből, most ebből kell
összerakni magad.

Hol kezdd?
Azzal, ami kezed ügyében van?
Vagy gondold át a szisztémát?

Dolgokat a kezedbe veszel,
aztán megint leteszel.
Tétovázol.
Nem megy.

Otthagyod kacatjaidban magad.

Vaday Attila: Hallom...

Hallom a beszédeket,
Hallom a sírálmokat,
Hallom a hazugságokat,
Hallom a magyarázatokat,
Hallom a tettetett örömet,
Hallom a gúnyt,
Hallom a mocskolódást,
Hallom a vádat.

Értem a beszédeket,
Érzem a sírálmokat,
Tudom a hazugságokat,
Elvetem a magyarázatokat,
Fájlalom a tettetett örömet,
Megvetem a gúnyt,
Undorít a mocskolódás,
És a vádak, semmi sem érnek!

Varga Rudolf: ELMÚLIK

Elmúlik ez a július is,
mint a fogfájás, mintha
kölyökfarkas érdes
nyelve nyalta volna,
a lüktetősebföldre lehasalva,
rovarok, itt vagyok,
gyöngyvirágok előtt
fejemet lehajtva,
lélegzetvisszatartva,
a nefelejcsekhez
leguggolva, gyors
szívverésüket
hallgatva,
szirmaikat
szétcincálva, összerakva,
a semmit, mint tót a szart
forgatva, az idő lábnyomára
borulva, hazugság,
hogy értelme volna,
elherdálta, kilopta, elcsalta,
összesározta. Hazugság,
hogy holnapja volna. Elmúlik
ez a július is, mintha
itt sem lettem volna.

Vasi Ferenc Zoltán: NEVED-SORSOD: MAGYAR!

A kert mélye jajongott, -
s háló feszült a tájra.
Előszületett arcod
bánat-szép Mózes-kosárba.
Röppenj, mezők virágénekes
szirma-szárnya –
csengettűs valóság
vigaszos ágára.
Nevet s sorsot nyertél!  -
Magyarországra.

Zonda Tamás: Hommage à deux

(Weöres és Dali, 1989. jan. 22-23)

„Csillag-szárnyas” az
éjszaka
kialudtak a lángoló
zsiráfok
röppen egy fél
bajuszkötő
elkapja holdbéli
csónakos...

A folyékony zsebórák
most dermednek idővé –
De „semmi bú”
csak két „kisfiú”
– kéz a kézben –
csillag lett fenn az égen.

Diószeghy Dezső: A börtön

Négy szürke fal, ablakon acélrácsok,
Bent az ember csak a körben jár,
Nézi a napfényt, mely nem ér el hozzá
Várja mikor nyílik majd a zár.

A börtön megnőtt, a cella nagyra tágult,
Minket négy falnak határa fog,
Csak fel és le, vagy körbe tudunk járni.
Mint ott bent az elítélt rabok.

Így járunk mi fel-le és körbe-körbe,
Lelkünkben mégis gyullad a láng…
Csattan a zár, s a kémlelőlyukon félve,
Vad poroszlók vigyáznak reánk.

220px Edvard Munch The Scream

Medgyes Lajos: Szózat a magyar hölgyekhez

Hölgyek, magyarhon hölgyei!
Tartsátok szűzen szívetek,
Szerelmetek, szentségihez
A honrablók ne férjenek.
Átok legyen a leányra,
Ki reánéz egy osztrákra.

Kik megölték testvéritek
S kik sarcolják a nemzetet,
Tekintsetek undorral el
A gyáva hóhérok felett;
Átok legyen a leányra,
Ki reánéz egy osztrákra.

A szabadság csatáiban
Kik elhulltak a vérpadon:
A szentelt vér reátok sír
És felkiált az árva hon:
Átok legyen a leányra,
Ki reánéz egy osztrákra.

szozattovabbacikkhez

Sipos Domokos: Ácsolj keresztet

Most elment valaki az ablak előtt,
Arcán vitte orrát, száját és szemeit.
Ránéztem és nem láttam egyebet rajta,
Pedig szerettem volna tudni,
Mit jelent a mély ránc homlokán?
Az élet bús gondja vájta ki
Szörnyű ásójával vagy csak az évek?
Kérlelhetetlen sors árkolta lassan,
Mint fában az évgyűrűk barna karikáját?
Éjsötét bánat, pokoli kín marta
Tüzes savával fakóra szeme szelíd szikráját,
Vagy csak a rongyos napok lengő szemetje
Terítette rá lassan-lassan a szürke sivatag
Mindent borító, siváran sötét sívó homokját?

szozattovabbacikkhez

Szentiváni Mihály: Nyárádmelléki dal

Marosszéki piros-párizs,
Oly piros az én rózsám is.
Szép az alma az ágtetőn,
Még százszor szebb a szeretőm.

Zápor hullott a havason,
Foly a Nyárád zavaroson;
Éltem is megzavarodott;
Mert a rózsám könnyet hullat.

Zsellér vagy te, én meg székel;
De egünkre egy nap jő fel,
Egy eső hull a földünkre,
Miért lennék hát különb, mint te?

szozattovabbacikkhez

Szombati-Szabó István: Lavinák éneke

Voltunk mi is a magassal rokon
Mikor, terültünk békés ormokon
Nyugvó, erőtlen, zajtalan, szelídség,
Megannyi külön, szikrás hópehely.

Valaki járt ott s nem hiába volt.
Rúgott? Elbicsaklott?… Ám egymásra tolt
Millió pehelyt, egy kis marék havat csak,
s már robogott az omló lavina.

A csúcs-rokonság akkor megszakadt,
De ami hó volt, együvé tapadt;
Eggyé tömörlött millió különbség,
Amíg az romokról alázuhant.

szozattovabbacikkhez

Jóna Dávid- Szentjánosi Csaba: Gazduram-2017. július

Nyár, Fragonard hintája,Múzsák, közben a verssorok örök lengése, ahogy löki őket az ég és a föld,betűk-láncába kapaszkodik a gondolat, nehogy kiessen...

Gazduram
 
Lassan nyúlik a nyár,
mint a rágógumi,
a hónapok - kövein lépkedünk
az idő tavában…
a világ, mint megzabolázatlan ló,
száguld embereken keresztül,
de kinéz kezem – ablakára,
hogy lássa mozdulatait?
De ki olvassa verseinket,
míg betűk – fáit ültetjük el,
a mi Tagore – lapsétányunkon…

szozattovabbacikkhez

Arany-Tóth Katalin: ITT MARADTÁL

Már közönyt üvölt bennem hiányod.
Elmúlásba szendereg az élet.
A létem – láthatod – szavakká lett,
csak a múlt vet rám árnyék-világot.

Téged suttognak a homokszemek.
A barkaág bársonya téged hív.
Vérző maszk bennem e pumpáló szív:
küzd, ráng – s én mindig hozzád tévedek.

Itt maradtál – virtuális üreg
a hétköznapok poros peremén.
Nincs vakolat, mivel betemetném
szemed. S ezt más sosem értheti meg.

Bereti Gábor: Havas, fagyott földekről

Havas, fagyott földekről száll
apró zajokkal, égő, kékes sóhajokkal
suttogástól puhán az ének,
barátaim, a hangom

Jóslattá foszlik a télben,
s leng esendőn, mintha a végtelen űrben
az élete lenne e könnyelmű
játék. Hiszen tudja jól,

e nádszál hidegben, lassan,
miként a jövőbe növő gyökeres semmi,
a romló idő hangjai ellen
dallá mi fogunk lenni

Buda Ferenc: Fölöttem hold is csillag is

Súrolja szél a földeket
Suhog az ország erdeje
Lapályon lankán fű fakad
Levél a fákon újra nő

Madárkiáltás ágyúszó
Maradni menni hogy lehet
Fasorok dörgő zöld falán
Födetlen tested földereng

Föld-víz hazámat hol lelem
Fölöttem hold is csillag is
Világló éji ég alatt
Virrasztok megváltatlanul

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Hortobágy

Néha tócsázik délibáb,
pörög, siklik ördögszekér,
a jel, hogy véget ért világ,
sós szíkből kimarjult gyökér.

Fűcsonkon, mintha pókfonál,
gyereksírás száradva leng.
Vádló éji magasba száll,
penészes Holdon feldereng.

Akinek az lett a sorsa,
fehérül csontja, vére lenn,
ember-hitétől rabolva
röggé olvasztja félelem.
Fillérenvett patkányhorda
máig jól toroz – idefenn.

szozattovabbacikkhez

Ernst Ferenc: Refress

magamba olvasztom Rómát
s minden út hozzám vezet
bűnök vágyak agórák
és minden titkos élvezet
magamba döntöm Bábelt
ötvözve kihalt nyelveket
eltépem az adatkábelt
új szabályokat fektetek
kétvállra élvezve a tust
talpam a vén Duna mossa
a deltáig viszi a jusst
s festi feketén habosra
a tengert a vaskapun
túl

Fülöp Kálmán: Sodoma és Gomora között

Történéseink mögött
keresem a nappalok igazát
száraz hamokszemekben,
az idő bokrain lombosodó
mindennapok tükrén
s a pillanat morzsáin
Sodoma és Gomora között
féluton a megmaradás és
kitárulkozás lassan kiégő sivárságán.

Füzesi Magda: Altató

Szép kicsi lányom
    harangvirágom,
testemben termett
    tűz-tulipánom.

Mese-országig
    száll pille-álmod,
megérint lágyan
    minden virágot.

Őriznek téged
    békegalambok,
őzike-szemek,
    pacsitahangok.

Aludj hát szépen,
    mákszem-tündérem,
    szép kicsi lányom,
    virágos vérem,
csillagszemű ékességem.

Gaál Áron: Nagycsütörtöki zsoltár

(Псалм за Чист Четвъртк* Псалом на Чистый Четверг**)

Tisztára mosott arc…
Ha messziről nézed
                                 Kő
mit folyója otthagyott

Tisztára mosott arc…
múló pillanatként zárult belé
                                                  a most –
Százezer éve volt kezdete, és lesz vége
egy mosolygó halott

Tisztára mosott arc…
                            Csillag
Rámutathatsz, hogy „Ő az”, „Ő van ott’”
Százezer éve, hogy hullik a mába
hullik és ragyog

szozattovabbacikkhez

Gavallér János: Hangya sors

Morzsa alatt nem nyög hangya,
nincs ideje fáradságra,
csak megy, teszi dolgát, gürcöl,
életéért küzd naponta.
Hogy futnak égen a felhők,
sose látta, nem is tudja.
Nem csodált még szivárványt se,
életében más a gondja.
Belül érzi: Jő a vihar!
Védeni kell testvéreit!
Belül érzi, hogy ha baj van,
védi bolynak gyermekeit!

Két dimenzióban éli;
jóban, rosszban percéletét.
Csak a munka, a tett hajtja:
Mindig csak jót-tenni-lét!

Hej, te hangya, magyar paraszt,
sosem fogy el a türelmed!?
Hej, te hangya, magyar paraszt,
mikor fogy el a türelmed!?

2017.06.18.

Jagos István Róbert: BENNEM KÖLTÖTT VERS

Ma te költöd a verset bennem.
Egy kicsit jobban, kicsit szebben.
Hófehéren, szemérmesebben.

Írj bele mindent! A fátylakat,
fényedtől éledő árnyamat.
A vers letörhetetlen lakat,

ami rajtam rozsdál, benned él,
ajkadon nyár és ajkamon tél.
Írd meg a versem úgy, ahogy én

soha már. Gyermekien, tisztán.
Én mára befejeztem. Immár
te vérzel el bennem vegytisztán.

Kapui Ágota: Helyzetjelentés

A Haza bizony ott lapul
a nagy szavak mögött,
és nem talál már ismerőst
a szónokok között,
markába pár garas gurul,
arcán virít a pír,
zsebében útlevél gyanánt
egy  friss hamis papír,
s a füllentéshez kínosan
keres pár kurta szót
a bennfentesen szemfüles
ki füléhez hajolt.
és önmagával itt e nép
már rég nem azonos,
mert megteszi,
mit tőle kér pár
bugris nagyokos,
maroknyi kölyke
megszökött,
mind külföldre szakadt,
mert morzsából már jóllakott,
de  éhkoppon maradt.

szozattovabbacikkhez

Móritz Mátyás: Keringő…

Uram láttál már megfáradt koldust aki az út szélén hever,
aki nagyobb már soha sem lesz a világ tengelyénél;
akiben nehéz földdé vállt minden gond és minden teher,
aki már azt sem hinné el hogyha újjászülten élnél?...
Ha nem, mondd hol jársz napközben, mondd hol jársz az éjjeleken,
ha nem a földi utcákon, ha nem a földi tereken?…

Uram láttál már nyomorgót kinek lelke rég kialudt fáklya,
kinek nem teremtettél a kezdetben mennyet se földet;
kinek száraz álmokkal van kibélelve szalmazsákja,
aki maga előtt csak nagy, és nagyobb terheket görget?...
Ha nem, mondd miért nem öltesz hangot, és öltesz alakot,
miért ülsz tovább trónodon, mint aki fából faragott?…

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: VÉR ÉS BOR

    - Görög földön Poszeidonnal –

Vérszerződést kötöt-
tem én és a tenger
s a távolban láttam
Poszeidon szigonyát.

Jelezvén – nem csak
vért – bort is kér –
szőlőbort adtam:
hazait s vérem is
csorgott – nyomát kagy-
lóvágta seb jelezte.

Így szövetségre lépve
én és az isten – felhő-
borította Olymposzra
mentünk – jelezvén
Zeusznak: vér és
bor egybekötve –

Ám a földi lét porában a
halandó költő a vesztes.

Oravecz Diána: Settenkedő

Rokkafonál közé rejtett tűbe csókolózom...
Lehunyom szemem; vörös fátyol mögül álmodozom.
Ajkam szélén hetyegve nevet a tegnapi mosoly,
bőröm alatt futkorászik a kormos, kénköves Pokol.
Ördögfit bolondit agyamban az angyali pehelytoll,
Pandora pecsétje pihen titkomat rejtő homlokomon.

Sógor Zsuzsanna : Ha benyitnál

Még úton vagy.
Közeledsz.
Mindketten tudjuk ezt.

Én várlak.

Bejárom lelkem termeit.
Elhúzom bánatom brokátjait,
melyek elfedték ablakom.
Arcomba szikkadt
árkokat vájtak fájdalmaim.
Folyosóim sötét sarkában
lapulnak démonok.
Bejutottak, mikor egykoron
nyári vihar feltépte ablakom.
Emlékeim számba veszem,
ott vannak mind a vitrinekben.
Ismerik már lépteim.

szozattovabbacikkhez

Vaday Attila: Könnyem

Könnyem hullajtom napra nap,
Miértjét elhozza a kor,
S az idők mik, egyre vallanak,
S szám íze savanyú, akár az ócska bor.

Szorít a lelkem mint kinőtt nagykabát,
Magamról én le nem vehetem,
Isten tudja csak annak az okát,
Fogasra miért nem tehetem.

Vennék egy nagy sóhajt azután,
Lényemet végül átjárná a lég,
A felhők fátyla lenne a ruhám,
S nem bánnám, ha felettem már nem fényes az ég.

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf