Diószegi Szabó Pál: TEGNAP ÉJJEL MÉG

Egy erdélyi asszony kezéről…
epithalamion a La Folia dallamára

Tegnap éjjel még
fagy söpört a tájon…
tegnap éjjel még
mit láttam: újra látom…

Tegnap éjjel még
belém karolt az ujjad,
tegnap éjjel még
fejed nyakamba fúrtad…

Tegnap éjjel még
mellém leült az álmom,
tegnap éjjeltől
nappal is azt csodálom!

szozattovabbacikkhez

Ernst Ferenc: Szerepcsere

Ledér fedél a sátram,
játszom a nagymenőt,
ez a saját kis színházam,
az ég húz rá tetőt.
Magam képére formálom
meg sem született
magzatom,
az isten szivarra gyújt
fenn a karzaton,
hol sírva, hol röhögve
rendezi szerepjátékaim,
s én ráhagyom.

Ha hisz bennem megérti,
ha nem, keressen más hitet,
neki akad rá több milliárdnyi
hely és alkalom,

szozattovabbacikkhez

Fülöp Kálmán: Csak váz és keret

Csak váz és keret
az időtlenségben,amelyre
ráépítek mindent,

és nem jöhet
semmi,ami
akartamból kibillent,

értelmem síkján
dől el a játszma,
szabad az elme-
én vért izzadok
üres lapokra:
szavakat versbe.

Gavallér János: Kényszerbűbáj

Moirák fonják az élet fonalát,
s valami kókler kezek ostobán,
kényszerbűbájt kevernek bele.
Kevés volt a bábeli zűrzavar,
most törlik vér-emlékezetünket,
űzött, korcs-vadak csordáival.

Annullálni kívánják újra,
ostobán, a lélekben hordozottat!
Ne nőjön gaz! Ne nőjön virág!
Gyártunk neked szebbnél szebb álmokat!
Termesztve tiltják: Egyél mákvirág!
Hajolj a földig, tudd, te szolga vagy!

szozattovabbacikkhez

Gellérfi Bence: Honnan jöttem

„ez vagy
te, ez az emlék! egy csöpp Fogaras vagy
Pest közepén”

/Babits Mihály: Csak posta voltál/


ne kérdezz róla, honnan jöttem,
    mikor jeleztem, melyik buszon,
miből lett, ami pont én lettem,
    el hogy számolom majd e huszon-

hány évemet, meg a m’érteket,
    ha számon kér, aki méreget,
és nem venném rá a méreget,
    hogy öregkort még megérhetek,

ez az a kor, ez az a hely,
    beérni nincs tovább, ezzel kell,
vagy menni újra, hogy let’s go hey,
    próbálva valami bezzeggel,

szozattovabbacikkhez

Haranghy Géza: ŐSZI ESŐZÉS

EVOKÁCIÓ BAKA ISTVÁNHOZ

Őszi-csendre hulló, lassan elmúló,
sárguló, rőt levelek,
árkok vizében messzire úszó,
névtelen, bús üzenet.

Koppan a földön a gesztenye gombja,
inge kinyílt, csupa rongy,
vissza ki varrja a gombot a lombra,
nincs se szabó, se bolond.

Ki varrja vissza a gombot a lombra,
vajh, ki lesz, ki visszaad?
Ki tudja miért ad, s miért vesz vissza,
az, ki adott, s aki ad?

szozattovabbacikkhez

Imre Flóra: Haratius utolsó szerelme

Vágy ez? Ki tudja? Más, ami volt, a vágy.
Mégis, ne hagyj el! Nézem a két szemed,
    s akár a forrás partja mellett,
        újra magam vagyok, újra élek.

Fölöttem elszállt kétszer is annyi tél,
ahány tavasztól bimbaja harmatos
    testednek; árnyas völgyeiben
        hagyd kimerült fejemet pihenni.

Kezed s az arcod gyermekien puha;
az én kezem már, nézd, csupa barna ín.
    Megőszültem. Maradj velem még,
        arcodat és kezedet ne vidd el!

Jóna Dávid: hajótörés

a partot feledve, részeg a bárka,
mámorát élvezve suhan,
az ég alja már nikotinsárga,
készülődik az égi zuhany

cuppog a teknő, vadul a csorda,
tarajos csóktól habos a száj,
imbolyog minden, recseg a borda,
a valóság itt van, már térdig áll

máris szól a szitok, hozzá az átok,
ahogy ázik benne a felismerés,
fohásszá halkul, pereg az ima,
lehet, hogy itt most ez is kevés

szozattovabbacikkhez

Jónás Tamás: ISTEN LÁBA

Csak a lélek költ. Akármi is az. Csak az elme spórol, zsugorít.
A lángos érzés nagyítója hegyekké emeli mindennapjaink.
Csak a szédült test kap biztos, erős, meleg kezek után.
Csak a magány üríti ki a kincstárt. Csak a magány.
Asztalba veri a fejét, aki szelídebb a ködnél. Kedves gyilkos ő.
Csak a vesztesek szeme pompás, a nyerőké temető.
Csak, aki Isten lábainál pihen, nem látja hatalmas termetét.
Csak, akinek nincsen semmije, az szórja magát szanaszét.

szozattovabbacikkhez

Kaiser László: ÖNZÉSED MÉLYÉN

Szabó Lőrinc emlékének

Önzésed mélyén a rettegés:
megtagadnak nők és férfiak,
s elhagynak úgyis a földiek,
s értelme nincsen az éginek.

Vesztésre állnak az éjjelek,
vesztésre állnak a nappalok:
elhagytak végleg a mindenek,
s maradtak versek és verssorok.

Vereség nincsen, mert nem lehet,
győzelem nincsen, mert nem lehet,
s szabályokon túl és nélkülük:
törvény immár rím és műremek.

Kapui Ágota: Valaki a múltból

A kurta szóból én sajnos nem értek,
annak adok, ki tiszta kézzel kért.
A parancs arcul csap nyitott tenyérrel,
s én törölgetem arcomról a vért.

A zsarnok ujj, ha ajtómon kopogtat,
és csizma döng az ázott küszöbön,
itt be ne lépj, és rohanj utca hosszat ‒
zuhanó árny az omló rögökön.

szozattovabbacikkhez

Karkó Ádám: Megyéken túl

Az éjszakai járaton ültem,
Kőbánya és Újpest között,
a nap felkelőben s megőszülten
a horizonton ünnepi díszbe öltözött.

Míg utaztam haza, elgondolkodtam,
miért köt engem ide e tájék?
S így írtam ezt a verset, zaklatottan,
szavakba látott magányként.

Szülőotthonom Esztergom,
mellette laktam én, egy táti házban –
mint a mesékben, ilyen is egyszer volt,
s aztán hol nem, majd rá is fáztam.

szozattovabbacikkhez

Kőhalmi Ildikó: Menhir

elhagyott elvesztett odadobottak köröznek mint az őrült
ahogy eggyé esnek mind maga figyeli a szemét vizslatja
torkát miközben épp a hátát tetoválják a láz kiüti kezéből
a tükröt forog nem tudhatja mit fog viselni milyen ábrát
befelé néz a bőre alá mennyi kíváncsiság vész oda máris
madárvergődés tömbhalál a szellem védőpajzsa elreped
mennyi transzparens identitás ostobaság kishitűség és
félelem mindig a félelem ezredszer is a félelem múlhat
bármennyi idő kőrengetegből a vaskorba évszázadokkal

szozattovabbacikkhez

Marczinka Csaba: A kórterem

hol  szellősen, hol zsúfolva, mint a heringek
fekszünk az ágyakon vegyesen mindenhonnan
– töltjük az időt a semmivel karöltve;
félig pácolt halak a nagy hálóban benne

kijutunk-é élve innen egyáltalán?
ha nem is egészségesen, de valahogy
viszonylag épen hazajutni innen,
kevés kárral és sérüléssel lehetőleg...

Molnár Dávid: Képeslap Budapestről

szusszan egy busz aztán a hídon áthalad
itt dehidratált bőr a parti házfalak
egy nyitva hagyott ablak üres szemgödör
a Duna bamba embertömegként ömöl
tehetetlen-lomhán áthömpölyög szépen
világháborús bombán és műcsalétken

Nagy Horváth Ilona: Ecce homo

fadarabHa rombolni akarok,
nézőpont kérdése,
túl sok vagy
túl kevés.
A katolikus nevelés
egyénre szabott
kaotikus tanait hallgatva
azt gondoltam,
hogy most inkább nem gondolok
semmire,
amire esetleg
gondolhatnék.
 
Vénámba mégis
konklúzió csepeg,
„a semmi ágán ül”
- érvénytelen interakció,
figyelmen kívül kellene hagyni,
továbbá mindent,

szozattovabbacikkhez

Nagy Sándor: Akit magam

Be sem szívott, bezöldült, mint egy mátrix.
Ó, Hora, lehetett ez egy egyéjszakás kaland,
amit kinéztél a télből, de belé láttál mást is,
hogy nem vesszük be, mint egy Forma 1-es kanyart.

S nézd, reggel újra zöldül, lenéz ránk a nyárfa,
mint dagadó hullám, amire ráállnak a surferek.
Néztük, hogy a szomszédnő saját lányát leanyázza,
hogy az apjához is kölzöne –és egyéb ötletek-

szozattovabbacikkhez

Papp-Für János: homokvár

derékbatört ígéretek szálkái
a körömágy alatt, gennyesednek, összegyűlnek.
homlokodon felragyog
az éjjeli lámpa zuhogó fénye,
mintha egész éjjel fóliasátor alatt
izzadtad volna az éjszakát.
lemoshatatlan emlék,
akár az indigópapír nyoma a könyökön.
csak nagyon nehezen vajúdtad meg a reggelt,
ahol a világosban már nem
nyomott agyon a bűn árnyéka,
csak érezni lehetett,
ahogy felveszi alakod teljes kiterjedését.
megkönnyebbülten fellélegeztél,
s úgy tisztultál meg az éjszaka maradékaitól,

szozattovabbacikkhez

Payer Imre: VISSZHANG AZ ÁRNYÉKBAN

Itt minden árnyékban van. Ide nem hatol a fény.
A víz színén szó visszhangja bugyborékol.
Mélyben terjed hangtalan hang:
– Ütni, ütni, vigyázni.
Rést ne hagyjak, ki ne üssenek.
Folyamatos a nyomás.
Egyszer kihagy a figyelmem,
abban a pillanatban
kiütnek, lenyomnak.
Ütni, ütni, vigyázni.
Nyomás. Nem hagyom.
Ütök. Vigyázok.
Ezért születtem.
Ebbe a közegbe.

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: „SORAKOZÓ”

–  I.M. Ilonka néninek Felvidékre –

Egy albumban el-
fér – telik – múlik
talán kevésbé lett
aztán végleg elhullik.

Tavaszodván és nyár
derekán  mesélném még
de lassan ősz üti el a
télbe hajló egeket.

Maradnánk holnap is
megméretett a végeken
de nem tudom mikor fúj-
ják a sorakozót az édenben.

Radnai István: HELYCSERE

a fák tarkóján ég a nyári alkony
vergődik úszó felhők közt a nap
sötét mélységbe kúszik le a balkon
a ház sarkából a fény kiharap

várj amíg tartják a fényt a tornyok
vakítón villog ezüst a gépmadár
néhány fecskéről azt hinnéd boldog
nappali szárnyas rovart ha még talál

követni sem tudja az éj a reptét
nehéz a vakság fárasztó idő
hull a sötét köpenye rejti testét
átellenben véres hold zúg elő

s egy csillag bolygó talán a fák felett
míg csúcsát nem söprik kóbor fellegek

Reke Balázs: pohár

nappal formálom magam
kötésben lévő anyag vagyok
hús vér és zsigerek –
szálanként lebegnek az alkotás
szövőszékein

éjjel megálmodom magam
folyékony forma vagyok
vágy ábránd és düh –
szálanként lebegnek az alkotás
szövőszékein

s néha formátlan anyag vagyok

egy pohár előttem
tökéletes valósága formának és anyagnak
a pohár üres –
rajta tegnapok matt szájnyomai
néha úgy érzem
pohár vagyok

Simon Adri: [talán még mindig…]

talán még mindig megfordítható
a számba tartott hűvös puskacső
mögém a szégyen omló gödröt ás
és puszta sár az alja puszta kő

ma úgy ereszkedik az alkonyat
közénk akár a nyíló félelem
a visszatértek s nem vártak közé
egy agyonlassított felvételen

halálraítélt szürke arcaként
torzul szilánkossá a szemhatár
halkan zsebébe nyúl a fájdalom
összpontosít becéloz eltalál

Sógor Zsuzsa: Az ismeretlen parton

az ismeretlen partra érkezőt
az elhagyott földről fújó szél kíséri

jövőjének múltja a jelen
építi színekből
kövekből
sóhajtó füvekből
fényben szikrázó
esőtlen napokból
alkonyok árnyékaiból
az éjszakák sötétjéből
mikor jár a távoli kertben
ébredésekből mikor
az elhagyott föld sóhajt utána

szozattovabbacikkhez

Szécsényi Barbara: Turistaság

Egyszer jártam a határon túl,
még általános végén.
Akkor volt divat a nagyon szűk nadrág,
– én is arra vágytam –,
tehát, puszta piaclátogatás:
szabadkai bevásárlóút, farmerért.
Azután két évtized semmi, határon innen.

Majd jött Arad, október, vértanúk,
izzadtam a méregdrága bőrkabátban,
– hosszúra nyúlt az a nyár,
és nem tudom honnan jött,
hogy egy útlevél nélküli határon túl
már biztosan ősz van.

Elaludtunk a buszon, a válladra dőltem.
Álmomban nem tudtam óvakodni
a közeledéstől, de fogjuk rá a keleti utak
kátyúira, ilyenkor óhatatlan megtörténik
vadidegenekkel is.
Azt hiszem, az volt az utolsó kirándulásom.

szozattovabbacikkhez

Szokolay Zoltán: Feltámasztott halandó

napfény-átszúrta sejtcsoport
testté lett gyanútlan ige
mint beteljesült szerelem
magát menteni képtelen
kezdetben ennyi csak a hit
izzadmányokban úszó gondolat
ijedten tart a ferde fény felé
hogy látva lássa lényegét
mivel vádolják hogyha bűne nincs
maradni vágyik nem kárhozhat el
nevén szólítja ekkor Istene
s a három centis embrióban
először dobban meg a szív
ám végül kirángatják mind
itt a világod ebben élj
véres mocsárban mássz tovább
kegyelmet megváltást keress
naponta valld be bűneid
naponta kérj bocsánatot
pulzálj vigaszt utódaidnak
s az ember magára marad

Tisza Kata: Nem

sejtszinten viselt
fájdalmára
először lidokaint permetezett
aztán inni kezdte a lidokaint
és végül
önmagát lidokainná tette
nem érez
nem fáj
nem létezik

Vadady Attila Bálint: A nemzethez

Elszéled a nép, kié e hon, nem lát már holnapra reményt,
Menekül mind, ki jobb sorsra vágy, családok szakadnak szerteszét,
Hová lesz minden érték, mi itt terem, feneketlen dög kút nyeli el,
S ha kérdezel, és válasz jő feléd, rá egy jóllakott, hazug száj felel.

Hiszed-e, mindazt mit mondanak, jobbról, vagy balról érkezik,
Mindegy, hogy mi a tartalom, az mind hamis képeket vetít,
Nem tudod azt sem, kinek higgy, ez ország csalókra száll,
Itt már rég nincs igaz oltalom, ahogy a törvényekben áll.

szozattovabbacikkhez

Varga Rudolf: VARGABETŰK

Könnyet szitál valami
vaksötét átok,
mágnespatkó roppan,
kettétört Kárpátok,

tarkónlőtt jövő
teteme hullik
a felperzselt gyepre,
nyitottszájú vércse
az idő, folyik,
folyik Duna, Tisza
vére,

legendás
törvények Hunniahomályban,
Kárpátok ölelő
mágnespatkójában,
vargabetűk a nyirkos
időben, sáros
utakon, örök
vándorlásban,

szozattovabbacikkhez

Vasi Ferenc Zoltán: LAZA CSALÁD

jaj, de fényes, jaj, de lelkes
ez a társulás!
krú-krú-krú! – mért vagy szomorú?
aki éhes, aki szomjas –
kell egy koszorú!

sziklaszilárd! -
meggyőződtem.
Maga III. Csákvári István,
elméletben Bölcs,
Esztergomban toxikus,
hektikus is, taktikus –
dachtilusi vírus:
Kittit, Katát, Katalinkát!
Ni! – kikattan, bekattan
egy ökölben,
egy rúgásban –
oszt jó éjszakát!
még alkonyat sincs.
nem baj! mért lenne baj?
majd leszáll. –

Zsirai László: Vészhelyzetben

Nem szó ez, hanem karcolás,
mi csendemet bevérzi.
Ki volt hibás? Ki nem hibás?
Az ember ezt megérzi…

Egy lélekmentő patikát
még nyitva tart az Isten.
Legyen ki mély sebekbe lát,
s irgalommal segítsen.

gez

Iváni Zoltán: Kard helyett…

Ha kard helyett bilincset hord a férfi,
- oh, gyenge nő, most tudd a szereped –
csatát nyer öleléssel is, ki érti,
hogy sorsa, csókja mint rendeltetett.

Ma nem vitézek hősi karja számít;
a ravaszság irányít agyvelőt.
Védd meg magad, tűrj mosolyt, gúnyt, akármit,
és hőssé válsz hazád, s világ előtt.

Ha szentnek tartod méhednek gyümölcsét,
az életet: hajlékot, ősök földjét,
mindazt, amire másnak fáj foga,

amit nem lehet tartani fegyverrel,
megtartod gügyögő kis gyermekeddel.
Ne hagyd magad… Sikolts: soha, soha!

Kovácsné Páll Rózsa: Magyar szavak

Magyar szavak…
Szép, zengő, illatos,
Harangozó virágok,
Selymes, meleg vércsöppek,
Hogy fájtok… Óh, hogy fájtok…
Szent átok vagytok, amely köt…
Dicsőséges gyalázat…
Ki hisz itt bennetek?...
Csak mi, akiket elfedetek,
Világ szirtjére kivetettek…
Vándorok… poéták…
Mert szétszórt az Úr, s így jegyzett meg
Égő színeivel a szavaknak
Magyarnak… és embernek…
Büszke pecsét vagytok az életemen,
Az ajkamon és a szívemen,
S lángolnak könnyben e sebek
- Óh, milyen vádlón, s milyen igazul…
Lelkemből mért nem forr másként is a dal
csak magyarul…
              (a sírig magyarul…)

Nyirádi Szabó Imre: Nem szeretem…

Nem szeretem a Hazát siratókat,
a legénykedőket, a szomorúkat.
Nem hiszek a hangoskodóknak,
a mindenáron írni, csak írni akaróknak!

Nem szeretem a dalt, ha szomorú,
az égen suhanó felhőket,
a bárgyú, sötétben lopakodó
köztünk úszó szemfedőket.

De hiszek a csendben dolgozóknak,
a megszállottaknak, tollforgatóknak!
Hiszek az égen tündöklő csillagoknak,
a bátraknak, a Hazáért áldozóknak!

És szeretem a lassan eltűnőket,
a finom és örök reménykedőket,
az asszonyokat, az örök eszményeket,
a Szent Magyar Jövőt! A reményeket!

Udvari Gyetván A. József: Csikós

Künn a pusztán öröktől él,
esti szellő róla mesél.
Ősapái szent halottak,
éltetői fénynek-napnak.

Nincsen földje, nincs határa,
ménes-karám a hazája.
Borzas puli hű kedvence,
délibáb a szerelmese.

Ezredévek nevelték őt,
megérti a vihart, felhőt.
Regét olvas az egekből,
ábrándozik szent jövőről.

Csillagmezőn, égi pusztán,
gondolatban Hadak Útján,
lelke száguld Turul szárnyon;
ő itt lenn él, Hortobágyon.

Wass Albert: Szívpalota titka

Minden szívnek van egy csodakertje,
a kert közepében van egy palota,
s minden palotában egy fekete szoba.

A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül.

Olykor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
(Szívedbe mintha ezer kés hasítna:
zokog, zokog a csontvázembered.)

szozattovabbacikkhez

Arany-Tóth Katalin: KESERGŐ

Hol hitvány a minta, ott üres a cél.
A bűnösök ellen még megküzdenél,
de tiszta és nemes csak belül maradsz.
A törtetők torkán ma úgy fennakadsz,
mint ragadós mócsing az ujjak hegyén.
Ne keress oltalmat, csak igyál, s egyél!

Hirdetnéd hited, de már nincsen kinek.
A népek, mint fertőzött hústetemek.
Se jobbra, se balra már nem visz az út,
kifordult kabátodon átfut a cúg.
E mérgezett honban a lét kesereg,
de csöndre intenek a süket fülek.

marionette

Bíró Rudolf: A vers te vagy

Képzeld el, hogy a vers, mit adsz,
Szikes földből nőtt rózsatő,
S szirmain cseppnek lenni az,
Mint létezésnek a tér-idő.

Képzeld el, hogy a vers mindaz,
'Mit lelked sóhajba fércel,
S ölti magára azt, mi igaz,
'Mit foltozott szívvel érzel.

Képzeld el, hogy a vers vigasz,
Mellkason nyugvó szunnyadás,
S formázod, mint a viaszt,
Melyből születik a fény-varázs.

szozattovabbacikkhez

Buda Ferenc: Fohász a virradatban

Istenem ezen a hajnali órán
amidőn madár se szól még s már eb sem ugat
bárhol vagy is
talán ott fönn lebegsz túl túl a galaktikákon
vagy itt benn a szívemben rejtőzködöl
bárhol vagy is Te Láthatatlan
Te Ismeretlen
mutasd meg magad

kereslek kerestelek
ám a neved harsogók üresen kongó
kiáltozása elől
bedugtam s bedugom fülem

nem tudom immár ki vagyok mi vagyok
csökönyös bitang juhod-é avagy
elkóborolt kiehült ebed
aki orrát s riadt tekintetét földnek
szegezve lohol egy idegen nyomon

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Lecke úszómestereknek

megsárgult szemhatáton
táncot ráng szürke semmi.
szirénával kutyák vonyítnak
kihalt versenynyelvcsaládot.
itt tengsz semmi strandján,
megúszni nem tudó.
nem várhatsz tatharangot
és nem villog érted célfotó,
savló levegőt bordák darálnak.
lassú, kidurrant felhők járnak
lelences, béna csárdást,
guggoló csillagok, akárcsak
maréknyi csörgő szentjánosbogár.

szozattovabbacikkhez

Ernst Ferenc: Térítők tere

kórusban nyávog a macskakő,
térzenét vonyít a körút,
a fáknak ma furcsa lába nő,
- kísért a csordaszellem -
s minden mindennel szembefut.
sorban áll szinte a semmiért
falkányi ember, kóbor kutya
a Blahán, hol étel és szó kimért,
kaszás jelmezben Jézust játszva
igét oszt egy vak terapeuta.

Fülöp Kálmán: Arcunkba csíp

Hideg harmatot
kortyolgat a reggel.
Kilátástalan,ránk
fagyott világ.
Fáradt szemünk
csillagtérbe bámul,
ahol még álmosan
ásít az éjszaka
és a hold vásottas,
fakó mosolyából
arcunkba csíp
    a pírkadás hava.

Gavallér János: Megértés

Szomjazó kies pusztának,
hiányzik, Édesistenem,
hiányzik megértő anyám
mindent átkaroló keze!

    Ha van földöntúli hála,
neki hálával tartozom.
Életét adta, - rongy világ-,
hogy érzést, életet adjon.

És pökhendi gazhatalmak
játszanak szent templomával,
testemmel csiki-csukisat,
bújócskázó-álságosat.

    Két kezével kaparná ki
haszonra éhes szemetek!
Miért nem tanultátok meg,
hogy az élet csak szeretet!

2017.07.24.

Jagos István: Mit érnek évek?

Mondd, mit érnek évek,
ha percek hoznak csak mosolyt?
Elkoptak mind a térdek,
gyászénekem vérbe fojt.

Nézd, ahogy üveggé válik
egykor szerelmetes szép szemem.
Koldusarc tükörfala mállik,
kézfejemben dac-szeged.

Tövis lett hát ajándékod,
homlokomra úgy teszed,
mintha ez lenne az utolsó nap,
mikor megérint majd szép kezed.

Kaiser László: Apadal

Végül nem marad más,
mint csak a félelem,
félelem, hogy végül
nem leszel velem.

Nem leszel, mert végül
a dolgok rendje ez:
végül úgysem nekem,
de másnak leszel.

Kapui Ágota: Roppant

Roppant háttal léptet már fölöttünk
a kivont kardú délceg éjszaka
csizma koppan kísértet-fehéren
a világ csöndje érkezik haza
bakacsinba vonja komor kedvét
a csillagzápor puszta jelenés
álom-delej húz a mély mocsárba
a szívben tatár űzte rettegés
ínszaggató szép vesszőfutásunk
a génekben vesztett végső csatát
múlthoz láncolt messzi gyermekévek
elkísérnek mind a léten át.
Magzatmocorgás a görcs most bennünk
arcunkon a végzet fintora
vetélt sorsunk felett most is zajlik
a mindenségnek vajúdó tora

Pethő László Árpád: ÍGY ÉNEKELVE

Mert  ha ott vagyunk
akkor énekelni kell
akár a himnuszt

akár a léted
bányamély sóját nyelve-
den is ízlelni

mert ez adatott
ebben az égből hullott
áradásban  hó

nélküli tájon
mikor a télben őszülsz
tavaszban nyár van

s lóhalálában
futsz a Tejúton – Csaba
király nyomában

szozattovabbacikkhez

Sógor Zsuzsanna: Kacatjaid

Körülötted kacatjaid.
Szétdobált önmagad.
Ebből, most ebből kell
összerakni magad.

Hol kezdd?
Azzal, ami kezed ügyében van?
Vagy gondold át a szisztémát?

Dolgokat a kezedbe veszel,
aztán megint leteszel.
Tétovázol.
Nem megy.

Otthagyod kacatjaidban magad.

Vaday Attila: Hallom...

Hallom a beszédeket,
Hallom a sírálmokat,
Hallom a hazugságokat,
Hallom a magyarázatokat,
Hallom a tettetett örömet,
Hallom a gúnyt,
Hallom a mocskolódást,
Hallom a vádat.

Értem a beszédeket,
Érzem a sírálmokat,
Tudom a hazugságokat,
Elvetem a magyarázatokat,
Fájlalom a tettetett örömet,
Megvetem a gúnyt,
Undorít a mocskolódás,
És a vádak, semmi sem érnek!

Varga Rudolf: ELMÚLIK

Elmúlik ez a július is,
mint a fogfájás, mintha
kölyökfarkas érdes
nyelve nyalta volna,
a lüktetősebföldre lehasalva,
rovarok, itt vagyok,
gyöngyvirágok előtt
fejemet lehajtva,
lélegzetvisszatartva,
a nefelejcsekhez
leguggolva, gyors
szívverésüket
hallgatva,
szirmaikat
szétcincálva, összerakva,
a semmit, mint tót a szart
forgatva, az idő lábnyomára
borulva, hazugság,
hogy értelme volna,
elherdálta, kilopta, elcsalta,
összesározta. Hazugság,
hogy holnapja volna. Elmúlik
ez a július is, mintha
itt sem lettem volna.

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf