Wass Albert: Szívpalota titka

Minden szívnek van egy csodakertje,
a kert közepében van egy palota,
s minden palotában egy fekete szoba.

A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül.

Olykor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
(Szívedbe mintha ezer kés hasítna:
zokog, zokog a csontvázembered.)

szozattovabbacikkhez

Arany-Tóth Katalin: KESERGŐ

Hol hitvány a minta, ott üres a cél.
A bűnösök ellen még megküzdenél,
de tiszta és nemes csak belül maradsz.
A törtetők torkán ma úgy fennakadsz,
mint ragadós mócsing az ujjak hegyén.
Ne keress oltalmat, csak igyál, s egyél!

Hirdetnéd hited, de már nincsen kinek.
A népek, mint fertőzött hústetemek.
Se jobbra, se balra már nem visz az út,
kifordult kabátodon átfut a cúg.
E mérgezett honban a lét kesereg,
de csöndre intenek a süket fülek.

marionette

Bíró Rudolf: A vers te vagy

Képzeld el, hogy a vers, mit adsz,
Szikes földből nőtt rózsatő,
S szirmain cseppnek lenni az,
Mint létezésnek a tér-idő.

Képzeld el, hogy a vers mindaz,
'Mit lelked sóhajba fércel,
S ölti magára azt, mi igaz,
'Mit foltozott szívvel érzel.

Képzeld el, hogy a vers vigasz,
Mellkason nyugvó szunnyadás,
S formázod, mint a viaszt,
Melyből születik a fény-varázs.

szozattovabbacikkhez

Buda Ferenc: Fohász a virradatban

Istenem ezen a hajnali órán
amidőn madár se szól még s már eb sem ugat
bárhol vagy is
talán ott fönn lebegsz túl túl a galaktikákon
vagy itt benn a szívemben rejtőzködöl
bárhol vagy is Te Láthatatlan
Te Ismeretlen
mutasd meg magad

kereslek kerestelek
ám a neved harsogók üresen kongó
kiáltozása elől
bedugtam s bedugom fülem

nem tudom immár ki vagyok mi vagyok
csökönyös bitang juhod-é avagy
elkóborolt kiehült ebed
aki orrát s riadt tekintetét földnek
szegezve lohol egy idegen nyomon

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Lecke úszómestereknek

megsárgult szemhatáton
táncot ráng szürke semmi.
szirénával kutyák vonyítnak
kihalt versenynyelvcsaládot.
itt tengsz semmi strandján,
megúszni nem tudó.
nem várhatsz tatharangot
és nem villog érted célfotó,
savló levegőt bordák darálnak.
lassú, kidurrant felhők járnak
lelences, béna csárdást,
guggoló csillagok, akárcsak
maréknyi csörgő szentjánosbogár.

szozattovabbacikkhez

Ernst Ferenc: Térítők tere

kórusban nyávog a macskakő,
térzenét vonyít a körút,
a fáknak ma furcsa lába nő,
- kísért a csordaszellem -
s minden mindennel szembefut.
sorban áll szinte a semmiért
falkányi ember, kóbor kutya
a Blahán, hol étel és szó kimért,
kaszás jelmezben Jézust játszva
igét oszt egy vak terapeuta.

Fülöp Kálmán: Arcunkba csíp

Hideg harmatot
kortyolgat a reggel.
Kilátástalan,ránk
fagyott világ.
Fáradt szemünk
csillagtérbe bámul,
ahol még álmosan
ásít az éjszaka
és a hold vásottas,
fakó mosolyából
arcunkba csíp
    a pírkadás hava.

Gavallér János: Megértés

Szomjazó kies pusztának,
hiányzik, Édesistenem,
hiányzik megértő anyám
mindent átkaroló keze!

    Ha van földöntúli hála,
neki hálával tartozom.
Életét adta, - rongy világ-,
hogy érzést, életet adjon.

És pökhendi gazhatalmak
játszanak szent templomával,
testemmel csiki-csukisat,
bújócskázó-álságosat.

    Két kezével kaparná ki
haszonra éhes szemetek!
Miért nem tanultátok meg,
hogy az élet csak szeretet!

2017.07.24.

Jagos István: Mit érnek évek?

Mondd, mit érnek évek,
ha percek hoznak csak mosolyt?
Elkoptak mind a térdek,
gyászénekem vérbe fojt.

Nézd, ahogy üveggé válik
egykor szerelmetes szép szemem.
Koldusarc tükörfala mállik,
kézfejemben dac-szeged.

Tövis lett hát ajándékod,
homlokomra úgy teszed,
mintha ez lenne az utolsó nap,
mikor megérint majd szép kezed.

Kaiser László: Apadal

Végül nem marad más,
mint csak a félelem,
félelem, hogy végül
nem leszel velem.

Nem leszel, mert végül
a dolgok rendje ez:
végül úgysem nekem,
de másnak leszel.

Kapui Ágota: Roppant

Roppant háttal léptet már fölöttünk
a kivont kardú délceg éjszaka
csizma koppan kísértet-fehéren
a világ csöndje érkezik haza
bakacsinba vonja komor kedvét
a csillagzápor puszta jelenés
álom-delej húz a mély mocsárba
a szívben tatár űzte rettegés
ínszaggató szép vesszőfutásunk
a génekben vesztett végső csatát
múlthoz láncolt messzi gyermekévek
elkísérnek mind a léten át.
Magzatmocorgás a görcs most bennünk
arcunkon a végzet fintora
vetélt sorsunk felett most is zajlik
a mindenségnek vajúdó tora

Pethő László Árpád: ÍGY ÉNEKELVE

Mert  ha ott vagyunk
akkor énekelni kell
akár a himnuszt

akár a léted
bányamély sóját nyelve-
den is ízlelni

mert ez adatott
ebben az égből hullott
áradásban  hó

nélküli tájon
mikor a télben őszülsz
tavaszban nyár van

s lóhalálában
futsz a Tejúton – Csaba
király nyomában

szozattovabbacikkhez

Sógor Zsuzsanna: Kacatjaid

Körülötted kacatjaid.
Szétdobált önmagad.
Ebből, most ebből kell
összerakni magad.

Hol kezdd?
Azzal, ami kezed ügyében van?
Vagy gondold át a szisztémát?

Dolgokat a kezedbe veszel,
aztán megint leteszel.
Tétovázol.
Nem megy.

Otthagyod kacatjaidban magad.

Vaday Attila: Hallom...

Hallom a beszédeket,
Hallom a sírálmokat,
Hallom a hazugságokat,
Hallom a magyarázatokat,
Hallom a tettetett örömet,
Hallom a gúnyt,
Hallom a mocskolódást,
Hallom a vádat.

Értem a beszédeket,
Érzem a sírálmokat,
Tudom a hazugságokat,
Elvetem a magyarázatokat,
Fájlalom a tettetett örömet,
Megvetem a gúnyt,
Undorít a mocskolódás,
És a vádak, semmi sem érnek!

Varga Rudolf: ELMÚLIK

Elmúlik ez a július is,
mint a fogfájás, mintha
kölyökfarkas érdes
nyelve nyalta volna,
a lüktetősebföldre lehasalva,
rovarok, itt vagyok,
gyöngyvirágok előtt
fejemet lehajtva,
lélegzetvisszatartva,
a nefelejcsekhez
leguggolva, gyors
szívverésüket
hallgatva,
szirmaikat
szétcincálva, összerakva,
a semmit, mint tót a szart
forgatva, az idő lábnyomára
borulva, hazugság,
hogy értelme volna,
elherdálta, kilopta, elcsalta,
összesározta. Hazugság,
hogy holnapja volna. Elmúlik
ez a július is, mintha
itt sem lettem volna.

Vasi Ferenc Zoltán: NEVED-SORSOD: MAGYAR!

A kert mélye jajongott, -
s háló feszült a tájra.
Előszületett arcod
bánat-szép Mózes-kosárba.
Röppenj, mezők virágénekes
szirma-szárnya –
csengettűs valóság
vigaszos ágára.
Nevet s sorsot nyertél!  -
Magyarországra.

Zonda Tamás: Hommage à deux

(Weöres és Dali, 1989. jan. 22-23)

„Csillag-szárnyas” az
éjszaka
kialudtak a lángoló
zsiráfok
röppen egy fél
bajuszkötő
elkapja holdbéli
csónakos...

A folyékony zsebórák
most dermednek idővé –
De „semmi bú”
csak két „kisfiú”
– kéz a kézben –
csillag lett fenn az égen.

Diószeghy Dezső: A börtön

Négy szürke fal, ablakon acélrácsok,
Bent az ember csak a körben jár,
Nézi a napfényt, mely nem ér el hozzá
Várja mikor nyílik majd a zár.

A börtön megnőtt, a cella nagyra tágult,
Minket négy falnak határa fog,
Csak fel és le, vagy körbe tudunk járni.
Mint ott bent az elítélt rabok.

Így járunk mi fel-le és körbe-körbe,
Lelkünkben mégis gyullad a láng…
Csattan a zár, s a kémlelőlyukon félve,
Vad poroszlók vigyáznak reánk.

220px Edvard Munch The Scream

Medgyes Lajos: Szózat a magyar hölgyekhez

Hölgyek, magyarhon hölgyei!
Tartsátok szűzen szívetek,
Szerelmetek, szentségihez
A honrablók ne férjenek.
Átok legyen a leányra,
Ki reánéz egy osztrákra.

Kik megölték testvéritek
S kik sarcolják a nemzetet,
Tekintsetek undorral el
A gyáva hóhérok felett;
Átok legyen a leányra,
Ki reánéz egy osztrákra.

A szabadság csatáiban
Kik elhulltak a vérpadon:
A szentelt vér reátok sír
És felkiált az árva hon:
Átok legyen a leányra,
Ki reánéz egy osztrákra.

szozattovabbacikkhez

Sipos Domokos: Ácsolj keresztet

Most elment valaki az ablak előtt,
Arcán vitte orrát, száját és szemeit.
Ránéztem és nem láttam egyebet rajta,
Pedig szerettem volna tudni,
Mit jelent a mély ránc homlokán?
Az élet bús gondja vájta ki
Szörnyű ásójával vagy csak az évek?
Kérlelhetetlen sors árkolta lassan,
Mint fában az évgyűrűk barna karikáját?
Éjsötét bánat, pokoli kín marta
Tüzes savával fakóra szeme szelíd szikráját,
Vagy csak a rongyos napok lengő szemetje
Terítette rá lassan-lassan a szürke sivatag
Mindent borító, siváran sötét sívó homokját?

szozattovabbacikkhez

Szentiváni Mihály: Nyárádmelléki dal

Marosszéki piros-párizs,
Oly piros az én rózsám is.
Szép az alma az ágtetőn,
Még százszor szebb a szeretőm.

Zápor hullott a havason,
Foly a Nyárád zavaroson;
Éltem is megzavarodott;
Mert a rózsám könnyet hullat.

Zsellér vagy te, én meg székel;
De egünkre egy nap jő fel,
Egy eső hull a földünkre,
Miért lennék hát különb, mint te?

szozattovabbacikkhez

Szombati-Szabó István: Lavinák éneke

Voltunk mi is a magassal rokon
Mikor, terültünk békés ormokon
Nyugvó, erőtlen, zajtalan, szelídség,
Megannyi külön, szikrás hópehely.

Valaki járt ott s nem hiába volt.
Rúgott? Elbicsaklott?… Ám egymásra tolt
Millió pehelyt, egy kis marék havat csak,
s már robogott az omló lavina.

A csúcs-rokonság akkor megszakadt,
De ami hó volt, együvé tapadt;
Eggyé tömörlött millió különbség,
Amíg az romokról alázuhant.

szozattovabbacikkhez

Jóna Dávid- Szentjánosi Csaba: Gazduram-2017. július

Nyár, Fragonard hintája,Múzsák, közben a verssorok örök lengése, ahogy löki őket az ég és a föld,betűk-láncába kapaszkodik a gondolat, nehogy kiessen...

Gazduram
 
Lassan nyúlik a nyár,
mint a rágógumi,
a hónapok - kövein lépkedünk
az idő tavában…
a világ, mint megzabolázatlan ló,
száguld embereken keresztül,
de kinéz kezem – ablakára,
hogy lássa mozdulatait?
De ki olvassa verseinket,
míg betűk – fáit ültetjük el,
a mi Tagore – lapsétányunkon…

szozattovabbacikkhez

Arany-Tóth Katalin: ITT MARADTÁL

Már közönyt üvölt bennem hiányod.
Elmúlásba szendereg az élet.
A létem – láthatod – szavakká lett,
csak a múlt vet rám árnyék-világot.

Téged suttognak a homokszemek.
A barkaág bársonya téged hív.
Vérző maszk bennem e pumpáló szív:
küzd, ráng – s én mindig hozzád tévedek.

Itt maradtál – virtuális üreg
a hétköznapok poros peremén.
Nincs vakolat, mivel betemetném
szemed. S ezt más sosem értheti meg.

Bereti Gábor: Havas, fagyott földekről

Havas, fagyott földekről száll
apró zajokkal, égő, kékes sóhajokkal
suttogástól puhán az ének,
barátaim, a hangom

Jóslattá foszlik a télben,
s leng esendőn, mintha a végtelen űrben
az élete lenne e könnyelmű
játék. Hiszen tudja jól,

e nádszál hidegben, lassan,
miként a jövőbe növő gyökeres semmi,
a romló idő hangjai ellen
dallá mi fogunk lenni

Buda Ferenc: Fölöttem hold is csillag is

Súrolja szél a földeket
Suhog az ország erdeje
Lapályon lankán fű fakad
Levél a fákon újra nő

Madárkiáltás ágyúszó
Maradni menni hogy lehet
Fasorok dörgő zöld falán
Födetlen tested földereng

Föld-víz hazámat hol lelem
Fölöttem hold is csillag is
Világló éji ég alatt
Virrasztok megváltatlanul

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Hortobágy

Néha tócsázik délibáb,
pörög, siklik ördögszekér,
a jel, hogy véget ért világ,
sós szíkből kimarjult gyökér.

Fűcsonkon, mintha pókfonál,
gyereksírás száradva leng.
Vádló éji magasba száll,
penészes Holdon feldereng.

Akinek az lett a sorsa,
fehérül csontja, vére lenn,
ember-hitétől rabolva
röggé olvasztja félelem.
Fillérenvett patkányhorda
máig jól toroz – idefenn.

szozattovabbacikkhez

Ernst Ferenc: Refress

magamba olvasztom Rómát
s minden út hozzám vezet
bűnök vágyak agórák
és minden titkos élvezet
magamba döntöm Bábelt
ötvözve kihalt nyelveket
eltépem az adatkábelt
új szabályokat fektetek
kétvállra élvezve a tust
talpam a vén Duna mossa
a deltáig viszi a jusst
s festi feketén habosra
a tengert a vaskapun
túl

Fülöp Kálmán: Sodoma és Gomora között

Történéseink mögött
keresem a nappalok igazát
száraz hamokszemekben,
az idő bokrain lombosodó
mindennapok tükrén
s a pillanat morzsáin
Sodoma és Gomora között
féluton a megmaradás és
kitárulkozás lassan kiégő sivárságán.

Füzesi Magda: Altató

Szép kicsi lányom
    harangvirágom,
testemben termett
    tűz-tulipánom.

Mese-országig
    száll pille-álmod,
megérint lágyan
    minden virágot.

Őriznek téged
    békegalambok,
őzike-szemek,
    pacsitahangok.

Aludj hát szépen,
    mákszem-tündérem,
    szép kicsi lányom,
    virágos vérem,
csillagszemű ékességem.

Gaál Áron: Nagycsütörtöki zsoltár

(Псалм за Чист Четвъртк* Псалом на Чистый Четверг**)

Tisztára mosott arc…
Ha messziről nézed
                                 Kő
mit folyója otthagyott

Tisztára mosott arc…
múló pillanatként zárult belé
                                                  a most –
Százezer éve volt kezdete, és lesz vége
egy mosolygó halott

Tisztára mosott arc…
                            Csillag
Rámutathatsz, hogy „Ő az”, „Ő van ott’”
Százezer éve, hogy hullik a mába
hullik és ragyog

szozattovabbacikkhez

Gavallér János: Hangya sors

Morzsa alatt nem nyög hangya,
nincs ideje fáradságra,
csak megy, teszi dolgát, gürcöl,
életéért küzd naponta.
Hogy futnak égen a felhők,
sose látta, nem is tudja.
Nem csodált még szivárványt se,
életében más a gondja.
Belül érzi: Jő a vihar!
Védeni kell testvéreit!
Belül érzi, hogy ha baj van,
védi bolynak gyermekeit!

Két dimenzióban éli;
jóban, rosszban percéletét.
Csak a munka, a tett hajtja:
Mindig csak jót-tenni-lét!

Hej, te hangya, magyar paraszt,
sosem fogy el a türelmed!?
Hej, te hangya, magyar paraszt,
mikor fogy el a türelmed!?

2017.06.18.

Jagos István Róbert: BENNEM KÖLTÖTT VERS

Ma te költöd a verset bennem.
Egy kicsit jobban, kicsit szebben.
Hófehéren, szemérmesebben.

Írj bele mindent! A fátylakat,
fényedtől éledő árnyamat.
A vers letörhetetlen lakat,

ami rajtam rozsdál, benned él,
ajkadon nyár és ajkamon tél.
Írd meg a versem úgy, ahogy én

soha már. Gyermekien, tisztán.
Én mára befejeztem. Immár
te vérzel el bennem vegytisztán.

Kapui Ágota: Helyzetjelentés

A Haza bizony ott lapul
a nagy szavak mögött,
és nem talál már ismerőst
a szónokok között,
markába pár garas gurul,
arcán virít a pír,
zsebében útlevél gyanánt
egy  friss hamis papír,
s a füllentéshez kínosan
keres pár kurta szót
a bennfentesen szemfüles
ki füléhez hajolt.
és önmagával itt e nép
már rég nem azonos,
mert megteszi,
mit tőle kér pár
bugris nagyokos,
maroknyi kölyke
megszökött,
mind külföldre szakadt,
mert morzsából már jóllakott,
de  éhkoppon maradt.

szozattovabbacikkhez

Móritz Mátyás: Keringő…

Uram láttál már megfáradt koldust aki az út szélén hever,
aki nagyobb már soha sem lesz a világ tengelyénél;
akiben nehéz földdé vállt minden gond és minden teher,
aki már azt sem hinné el hogyha újjászülten élnél?...
Ha nem, mondd hol jársz napközben, mondd hol jársz az éjjeleken,
ha nem a földi utcákon, ha nem a földi tereken?…

Uram láttál már nyomorgót kinek lelke rég kialudt fáklya,
kinek nem teremtettél a kezdetben mennyet se földet;
kinek száraz álmokkal van kibélelve szalmazsákja,
aki maga előtt csak nagy, és nagyobb terheket görget?...
Ha nem, mondd miért nem öltesz hangot, és öltesz alakot,
miért ülsz tovább trónodon, mint aki fából faragott?…

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: VÉR ÉS BOR

    - Görög földön Poszeidonnal –

Vérszerződést kötöt-
tem én és a tenger
s a távolban láttam
Poszeidon szigonyát.

Jelezvén – nem csak
vért – bort is kér –
szőlőbort adtam:
hazait s vérem is
csorgott – nyomát kagy-
lóvágta seb jelezte.

Így szövetségre lépve
én és az isten – felhő-
borította Olymposzra
mentünk – jelezvén
Zeusznak: vér és
bor egybekötve –

Ám a földi lét porában a
halandó költő a vesztes.

Oravecz Diána: Settenkedő

Rokkafonál közé rejtett tűbe csókolózom...
Lehunyom szemem; vörös fátyol mögül álmodozom.
Ajkam szélén hetyegve nevet a tegnapi mosoly,
bőröm alatt futkorászik a kormos, kénköves Pokol.
Ördögfit bolondit agyamban az angyali pehelytoll,
Pandora pecsétje pihen titkomat rejtő homlokomon.

Sógor Zsuzsanna : Ha benyitnál

Még úton vagy.
Közeledsz.
Mindketten tudjuk ezt.

Én várlak.

Bejárom lelkem termeit.
Elhúzom bánatom brokátjait,
melyek elfedték ablakom.
Arcomba szikkadt
árkokat vájtak fájdalmaim.
Folyosóim sötét sarkában
lapulnak démonok.
Bejutottak, mikor egykoron
nyári vihar feltépte ablakom.
Emlékeim számba veszem,
ott vannak mind a vitrinekben.
Ismerik már lépteim.

szozattovabbacikkhez

Vaday Attila: Könnyem

Könnyem hullajtom napra nap,
Miértjét elhozza a kor,
S az idők mik, egyre vallanak,
S szám íze savanyú, akár az ócska bor.

Szorít a lelkem mint kinőtt nagykabát,
Magamról én le nem vehetem,
Isten tudja csak annak az okát,
Fogasra miért nem tehetem.

Vennék egy nagy sóhajt azután,
Lényemet végül átjárná a lég,
A felhők fátyla lenne a ruhám,
S nem bánnám, ha felettem már nem fényes az ég.

Varga Rudolf: PEDIG, ÁLMAINKBAN

         Dr. Dobrik Istvánnak

Akadozik, fullad
a
borzalmas gyár
koponyacsontjaink
alatt.
Talpaink fölött
hörög, zihál.
Fejtetőink: elfáradt
ufóknak
leszállópálya.
Szemeinken másznak be
a
percek.
Százmilliárd
pillanat rág.
Minden sejtünk serceg.

szozattovabbacikkhez

Zsirai László: Lelkünkben ébred

    Félárbocon a félelem,
köröttünk zúg a tenger.
Mit kezdhetnénk a végtelen,
elárvult szerelemmel?

    Egy kikötőben két hajó,
visít villámok fénye –
Lelkünkben ébred fel a szó
jóságos napsütése.

B. Foky István: Állvaszülés-anzix, anno ’96

                              [Istvántól Sz. Istvánnak]

Átjártak minket a szövődmények,
siratóénekben gondolkodunk.
István, add a jobbodat egy
jóban és rosszban együtti
összegyógyuláshoz,
István, kezet ma rá, hogy
a begyűjtött élet-magvakat
vihetjük emlékezésben lelkünkmély
jurta-házhoz hívottan –
gyógyírnak születéshez és gyászhoz!
István, itt készen állunk
az állvaszüléshez. Magzatvizünk
ömölvén, talponálltunkban s
örökké munkáló csersemetéket
markoltunkban, szemünk az égen:
kínok kínjában vajúdó önmagunk
méhe Bácsország, s minden sebbe
sót dörzsölt minden század vége,

szozattovabbacikkhez

Gál László: Kilencszázhétbül ének

Még zúgott, még zengett a halotti ének,
még ülték a bús tort,
véres könyűt ejtvén…
Még tán el se hitték, még tán visszavárták,
vének és legyének, árva alvezérek:
Árpád…

Írtak is akkoron kilencszáz heteket,
s aki trónra került, kicsiny Zsolt, kisgyerek.
Ens vidéken máris
állt zajos majális…
Zavarosra híjtak páncélos sereget,
Luitpold bajor úr hítta a híveket
s Ditmár úr.

Schlacht bei Pressburg

szozattovabbacikkhez

Pap József: Versvázlat

        Vörösmarty születésének 200. évfordulójára

A magyar költő ma, kettőezerben,
ó jaj, igen-igen maga alatt van.
Zengne dalt a nagy ős tiszteletére,
de amit ír, csak töredék, csak vázlat.
Dadogva szól a mai magyar költő,
motyog magában rettegve, hogy hamis
szavakkal közelít kortársaihoz.
A magyar költő ma, kettőezerben,
tudva tudja, hogy nem olvassa senki.
A nemzet, a nép, az „istenadta”
s a haza – a hon! – a magasztos,
nem figyel rá – más gondjai vannak:
sérelmek száza gyötri s főképpen az,
hogy szüntelenül korog a gyomra.

szozattovabbacikkhez

Gál Éva Emese: Márton Áron üzenete

Az embert korok vasra vehetik,
poklaiba taszíthatja a rendszer,
amíg bilincselhetetlen a Hit,
a vasnál erősebb a hívő ember,

és nem veszhet a glóriája el!
Féltéssel teremti tovább a képet,
hogy erdők könnyeit itassa fel,
s méltóvá tegye az emberiséget

az időhöz, melyben nincs hátraarc!
A Hit és az Igazság Isten fénye,
amit nem árnyékolhat be a harc,
ha az Ember magával küzd meg érte.

Márton Áron! Hiteddel üzened
a jövőt, ami nem viselt még vétket,
hogy alku tárgya soha nem lehet
az Isten, nemzet, ember és a lélek.

Király László: Anyanyelv

Ó, mit mondjak rólad,
mit szólhatnék én rólad,
minként nevessek,
miként sóhajtsak rólad,
csodaváró hangszer,
melyen mélyen kipengethető,
sötéten billentyűzhető,
gyönyörűn szállni küldhető
a Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon
izzó parazsakba meredő mítosza,
melyen fölsikongható,
tépett lobogóként világ fölé bontható
az Elindultam szép hazámból
vérnél vörösebb,
véremnél éltetőbb sikolya.

szozattovabbacikkhez

Lászlóffy Aladár: Emléktábla a nemlétező házon

Mikor ezek a fák komolyan besötétednek.
Csak egy bármilyen udvarra ablakot nyitni és
hallgatni az esőt. Sistereg a föld s az
ég fekete találkozása.
A háttérben Kis Miklós mester
ipar-előtti hangtalan gépei
dübörögnek, az egész történelem
gépháza ez, hogyne volna
már legalább ilyen fülsiketítő a zaj:
valamennyi A és G és N
itt dong együtt, még bibliává
nem osztva s újra kiszabadulva
a bibliából.
Itt, a mindenség örökfehér,
vagyis öröksötétkék lapja előtt kérdem:
a papír egyik fele régi könyvlap, a másik már
tele van írva. Te hová fogsz írni?

szozattovabbacikkhez

Ásgúthy Erzsébet: Verd agyon Ábelt!

Gyűljetek körém, szegény Ábelek!
Magunk vagyunk. Hiába kémlelek
áldozatunk füstjében békelángot,
Káin még röhögve forgatja a husángot,
s a fehér kosnak vére csenevész
földet locsolva újra kárba vész.
És tovább tart Káinok dáridója,
mert a kiontott vérnek nincs adója.
Testvér! Mit vársz? Tán égi kábelt?
Fogd a sziklát, és verd agyon Ábelt!

ábelkáin

Győry Dezső: Emberi hang*

I

Mikor emberbej gyűlölködni
s bosszulni sorsul adatott,
én ott voltam, a harag ölyve
bennem nagy fészket rakhatott,
uralkodhatott s hízhatott ott,
növelvén süvöltvényeit,
éhen ne vesszen annyi sátán:
egy sorscsapás a másik házán
véres májat hordott nekik.

Iskolakönyvem megtapodta
az apokalipszis lova,
velünk nőtt a szenny és belátás,
hogy minden érték tétova.
Képzett a sorban álldogálás,
s kaptunk ocsút, szitkot, rühöt,
s mert a has nem bírt éhre szokni,
saját földünkre jártunk lopni
sötét éjt, élelmet s dühöt.

szozattovabbacikkhez

Ozsvald Árpád: Hettita ballada

Amikor a hettiták elfelejtették atyáik nyelvét,
a szárnyas, bikatestű, szakállas bölcsek
derűs arcukat elrejtették a homokdombok
hűvösében – kinek lenne kedve
mosolyogni fiak és asszonyok hűtlenégén?

Amikor a hettiták elfelejtették őseik nevét,
az istenek szeméből kiesett a lazúrkő,
s a fekete üregek megteltek könnyes iszappal,
nem akarták többé látni
a fiak és unokák hűtlenségét.

Amikor a hettiták már nem emlékeztek az útra,
amelyen idáig jöttek – az útjelző bálványok
kifordultak helyükből, bebújtak a
föld alá, mert szégyellték
az utat felejtő vándorok hűtlenségét.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang arany arssacra Meghi vo Mindhala lig 1 Meghi vo Mindhala lig 2 Czigány György-Simon Erika Könyvbemutató arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo