Nagy Zsuka: videoklip

(kereső)

a sarkon túl, egy kicsi utcán át,
a kisbolt mellett, ahol régen egy
trafik állt, ott van egy lépcsősor,
és ott van az Isten.

a szűk úton felfelé sok graffiti van,
macskák, ürülékek, egy anarchista
jel, mari szeretlek firka, monogramok
aránytalan szívekben. punks not dead.

a lépcsőkön nénik,
gomolyag arcukon kicsi tű a szájuk,
üveggolyó szemükben unokáknak
sütnek bélest, közben őszirózsát
árulnak, vedd a legszebbet, mondják.

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: Halálos menet

Lehetne magas
vagy magasabban ének
de lehúz – törik

a faág vége –
végeláthatatlan sor
halálos menet…

agbog

Reke Balázs: szakáll

apaborotvaapa egy ideig nem jön
nem tudom hol lehet
valahol a világban van
telefonfülkékből hív fel

délutánonként tévét nézek
ilyenkor megy a kedvencem
egy fura fazon egy beszélő autóval
tiszta izgalom tiszta új

aztán csengetnek egy délután
anya ajtót nyit
hallom az átszűrődő hangokat
apával beszélget

kirohanok a szobából
az ajtóban szinte ismeretlen alak –
hosszú göndör szakállú
kopasz férfi

szozattovabbacikkhez

Sógor Zsuzsanna : Liturgia

tükörcsendben
kutattad arcaid

eső omlott a templomtoronyra
mindenség ezüstpora
hullt a szárnyas oltárokra

áldozati kehelyben
hitet forrt a kétség
kétségből fénylett fel
törékeny reménység

feltárul-e
a misztérium

hogyan lettél porból
hogyan leszel porrá megint

szállt csak szállt
szárnyas oltárokra
a mindenség ezüst pora
omlott csak omlott
ez eső a templomtoronyra

Szakál Gábor: LÁZAS IMPRESSZIÓK

A dűledező azúr ég alatt
fázón reszket a rekettye,
vad északi szél tépi ágait
madárraj vonul el felette.

Szűzi illatát ontja a tulipán
az útszéli takaros zöldben,
ünnepli az új élet diadalát
a verőfényes kikeletben.

Meghasonult,sötét lelkek mélyén,
önsemmisítő dagály áradat,
haldoklik az eszme,az ideál,a hit,
a lét méltósága csupa cafat.

Önelégült téboly tépázza szanaszét,
a van és  nincs  közti szakadék,
éhes gyermekhad sírja vádénekét
belereokkan tőle az emberség.

szozattovabbacikkhez

Tisza Kata: Szinkronicitás

Tudom hogy
mit mondanál
Hallom a szavaid
mielőtt szólnál
Érzem amit éreznél
ha itt volnál
Nézem a filmet
és látom amit látsz
Te is nézel egyet
köztünk pár országhatár
Nincs vágyunk
semmi más
Mint megnézni az összes filmet
heverve egymás lábainál

Flórián Tibor: Az idő egy pillanat

Mint az esőcseppek: üreget vájok,
s áttörök hidegen a világ falán.
Gyönge vagyok, de nem temet el árok,
kihajtok zölden az élet hajnalán.
Roppant gyökérrel a bús mélybe növök,
s pokolra szállok lázas-mezítlenül,
a vágyam ezer és életem örök,
tündöklöm a sárban is szeplőtlenül.
Sziklák s kövek porladnak lábam alatt,
a hold és csillagok vállamra ülnek,
törpe a tér, s az idő egy pillanat,
lehullnak a napok és megkövülnek
a percek, a hegyek az űrbe hullnak,
vihar és végzet tombolnak köröttem.

Hornik György: Dicséret

Minden dicséret Istené legyen,
Ezt zengje minden, völgyön és hegyen,
Patak, s folyók vize, amint csobban,
A drága Nap lángja, amint lobban.
Égbolt azúrjának mosolygása,
Ifjú szívek édes vallomása,
Lágy, hajnali színek ölelése,
Fecskeszárnyak könnyed lebbenése.
Napsugarak kecses tánca a tavon,
Szőllőgerizdek a hegyoldalon,
Csillogó harmat színes virágon,
Madarak dala zöldelő ágon.
Boldog álmok csodálatos éje,
Távoli csillagok fényzenéje,
Csodás illat, amint szerte árad,
Virágszívből buzgó imádat.

Hunyady László: Merre szálltok…

Merre szálltok vándor felhők,
Hova, hova mentek?
Ugye messze… hazafelé?
Üzenetet visztek?

Ha látjátok a Rózsámat,
Mondjátok meg néki:
Szereti a szívem, s lelkem,
Mert az csak a régi.

Ha a Szamos-Kraszna táján
Vezet el utatok,
Csókolja meg majd helyettem
A selymes ajkatok.

Susogjatok a fülébe
Üzenetet tőlem;
Mondjátok meg: úgy szerettem,
Mint ahogyan régen.

Simon Valentine: Vihar van

Vihar van a földön
Vihar van a légben;
Viharos a nappal,
Vihar van az éjben,
Vihar van hazámban
És a nagy világban.

Vihar volt tán akkor,
Mikor én születtem.
Vihar van szüntelen
Szívemben, lelkemben;
Szép magyar hazámtól
A vihar sodort el…

Viharos a korszak, amelyben éltem
És idő múlása zúg, száguld felettem.
Életem útjait én magam se mértem,
S azt hogy vezet Isten:
Bizonyosan érzem.

Szabó Ferenc: Levélváltás…

Anyám írt. Fáradt betűk, eldőlt írásjelek
bizonygatják: már remegnek a kezek…

Anyám írt. Szűkösen, egy mondatban mindent:
„Fiam, ott kint se hagyd el az Úristent”.

Válaszom mi lehet? Csak szűkszavú, szerény:
Óh nem, hiszen itt is csak Őbenne a remény…


a Mindenség rácsai meglazulnak.
A végtelen árad és zeng fölöttem.

Jóna Dávid- Szentjánosi Csaba: Gazduram 2017. november

Ősz, talán lapjaink is elsárgulnak egyszer és
a betűk súlyától leesnek a minket olvasók szívébe....

Gazduram
 
Október játszik a levelekkel,
az ablak üveghangfalán rezeg
a hangos csönd,
fejhallgató a fülemen, ami mintha fázna,
pedig a lelkem fázik-
melegítem a zenével,
olvasom versedet-még jó, hogy
a versek nem fagynak rá
a monitor-szélvédőjére-
de majd a betűk fűtőszálai felmelegítik,

szozattovabbacikkhez

Bátai Tibor: nem szűnő

           Szokolay Zoltánnak, barátsággal
 
szánalmas ösztönöd
cserbenhagyott
eltékozolt az erőlködő remény
vértolulássá vált a túlhasznált erekben
a szív
ártatlan gyepűvidék lett a szülőfölded megint
hiábavaló áldozatba bicsaklott

csonkolt hitetlenkedésed nem szűnő
fantomfájdalom

Bereti Gábor: Havas, fagyott földekről

Havas, fagyott földekről száll
apró zajokkal, égő, kékes sóhajokkal
suttogástól puhán az ének,
barátaim, a hangom

Jóslattá foszlik a télben,
s leng esendőn, mintha a végtelen űrben
az élete lenne e könnyelmű
játék. Hiszen tudja jól,

e nádszál hidegben, lassan,
miként a jövőbe növő gyökeres semmi,
a romló idő hangjai ellen
dallá mi fogunk lenni

Buda Ferenc: Apám, anyám odahagyott

Ki teremthetett engemet,
ki tákolt ily elsietve,
ilyen jeges csapásokra,
kietlen hangulatokra,
emilyen esti rívásra,
hétig tartó kesergésre,
hónap-hosszú nyöszörgésre!
Ablakokban sírtam este,
sövény alján reggelente.

szozattovabbacikkhez

Ernst Ferenc: skizofrÉN

Saját légó pincémbe vonulok
átvészelni a bombázásokat
belülre zsugorodva beszélgetek
önmagammal.
Majd ha elül a zaj és
a robbanások perzselte világ
újra zöldbe burkolózik
előjövök.
S hanyagul eléd vetem
a skizofrénia hervadó
VIRÁGAIT

Fülöp Kálmán: Arcunkba csíp

harmatHideg  harmatot
kortyolgat a reggel
kilátástalan,ránk
szakadt világ,
 
a szavak néma
labirintusából
a nyers igazság
ég felé kiált.

Fáradt szemünk
a  csillagtérbe bámul
ahol szemérmesen
zenél az éjszaka

a hold vásoltas
fakó mosolyából
arcunkba csíp
a pirkadás hava.

Gavallér János: Hallucináció

Reményeket álmodik a nyomor.
Nincs, szaladgál hidegrázós agyban,
félelmet generál kalodás hintó,
minden olyan kicsiben, mint nagyban:
Hangyát taposnak győztes hatalmak.
Agyba ültetett mag, csírázó hit
burjánzik: Egyenlőtlenek álma
válhat valóra, míg kopírozott
gondolat él a paradicsomban!
Felfoghatatlan tudás gyümölcse
foncsortükörből vigyorog miránk,
semmi sem úgy van, ahogy elmondják,
csak illúzióban ringatott lét
térdel le álság-hatalom előtt.
Gyermek álmok valóságában él
a megronthatatlan tisztaság és
hamis törvények kényszernappala
növeszti gyilkos-csaló haszonná.

szozattovabbacikkhez

Gellérfi Bence: Valahol elveszett

Csupa vörös volt, és fekete, fentről-lentig, az a lány,
olyan Julien Sorel-esen, persze, és tőle talán
az egész kedvem is. Csordultig telt gimink folyosóján
két színe: nem is, ami volt, hanem amit csak sejtetett
kettőnknek akkor-ott vele. Múzsámmá nem lett, verseket
nem neki szántam, hanem olyan pótnővérem-félévé
lehetett, pár félévnyi átmenetig. Csak rokonnak tűnt,
MSN-jeinkből, egymástól olvasott műveinkből,
ahogy éltünk, amikbe merültünk: ahogy elkerültünk
latinórákra, Metálfesztre, ki a Vadkerti téri
régi-Garaboncziásba – de hová lettek ezek is?

szozattovabbacikkhez

Jónás Tamás: MINDEGY

Hasznom nem volt. Az meglehet.
Akartam tán, hogy szebb legyek.
Jó? Az nem. Nem. Semmiképp.
Illatos lenni. Búzakék.
Haszontalan, veszélytelen.
Soha se lettem semmi sem.
Vagyis maradtam semmiség.
Volt, hogy akartam lenni még
egy keveset vagy valami.
De jobb mindent lemondani.
Pompám teljében, álmosan,
úgy értem, érett férfiként,
aki, ha akar, sármosan,
vagy egyszerűen, semmiképp,
szánalmasan, mert szabadon,
tulajdonképpen hajadon,
tulajdonképpen hajadon
akadtam fenn. De tagadom.
Utolsó játszmám legyen ez:
ha van Isten, ma befejez,
s ha holnap mégis ébredek,
az istentelen rettenet.

Kaiser László: ÖRDÖGLAKAT

Képek takarnak képeket:
feledést hozó édenek
alatt morajló múltakat
béklyóz bölcsen és hallgatag
egy láthatatlan ördöglakat.

ördöglakat

Kapocsi Annamária: Nézet

Felsértelek, mint kés az almát
vagy meghámozlak, már nem tudom.
Lehámozok valamit, ruhát?
Vagy amit lehet?
Te erre,
én arra,
s Ő félreharapta a szavam.

Utállak:
Út állak, mondom - kiharcolom,
hogy így, vagy úgy legyen,
de végül, Legyen! Lesz:
tán utalom. De Nem!

Nekem utalhat, hogy segítsen élni…
Igen,
és végül
visszajuthatok
az utálom-ra

hogy biztos felsérthessen a gondolat,
mint alma a kést, egész a rozsdáig;
csak lenne már néha így!
Mi hiteltelenül igaz:
a gyenge (gy)őz,
és lassan sétálhat a fák alatt.

Kapui Ágota: Tájkép

Az ősz hajában sárgul már a szalma
Színezüst szálon pókláb lengedez
Szélfútta ágon bólogat az alma
Csípős a reggel, ködöt permetez

Úgy fáj a bőség, amit ez a táj ont:
A szőlőfürt az asztalon ragyog
A szédült nyár a teljességre vágyott
S eljöttek érte penge-kék fagyok

Növények múltja: elhervadt kocsányok
Indák és vesszők hantján leng a füst
Enyészet-kévén felcsapnak a lángok
Gyümölcszamatot dédelget az üst

Az ősz hajában szerelem-bogáncsok;
Csak tépi hosszan, kuszálja a szél
Kifosztott földek, szántás-húzta ráncok –
A hegycsúcsokról integet tél.

Káldi Zoltán: Torzó

a tiszta félelem akár egy pince
riogató hívogató giccse
majd meztelen mélysége méreget
nem sérteget és nem is kéreget
fogak és karmok nélküli barbár
az elfolyó tükörszilánkokban
egy aranyért szentséget áruló
szótlan mosolygó uzsorás kalmár
egy ezüstben fürdő kacagó korcs
a máglyára épített lángokban
teremtő és pusztító képzelt árny
az idegrendszer vélt kuszaságán
kínzó szerelem epekedő vágy
az élet burjánzó kurvaságán
a kecskelábak dobogásától
lüktető szívizmok rándulása
és a nádsíp férces dallamából
eredő józanság ájulása

szozattovabbacikkhez

Kőhalmi Ildikó: Agybőr

egyszerű világ ez tornai turner villamos
kigyúrt fiú fölött imbolygó nyolcvan év
szendvics kolbászkarika olcsó zöldség
másodosztályú vagon szatyornyi haza
bőrkötéses tiszta szerető meztelen érvek
analóg költők átkelési kísérletei kordon
halvajárás élve temetés agybőr alá kúszó
egynyári dúdolnivaló szezon van megint
fanyar illat öreg dátumbélyegzők orgiája
és a békebeli postáskisasszonyoké fehér
blúzban a sorszámosztó totemmel szemben
őrült meleg van szimpla vakmerőség most
az bátor aki jegy és bérlet nélkül érvényes
visszavonásig papírokkal és papírok nélkül
nagyfokú önuralom kell a csendhez olyan
erővel hogy kidagadnak tőle a nyaki erek

Lackfi János: ZSOLTÁROS

Dicsérlek, Uram,
amiért nekem adtad kedvesemet,
lelkem helyett lelkemet,
okos kertészemet,
növekedésem ösztönzőjét,
burjánzásom visszanyesőjét,
akiben megtalálhatom mindazt,
amire érdemes volt sóvárognom.
Add, hogy fájdalmat neki ne okozzak,
hogy fájdalmában osztozni képes legyek,
s ha osztozni nem is tudok,
ha terheit átvenni gyenge is vagyok,
legalább mellette álljak,
ott legyek, jelen legyek,
vele legyek,
jelenlétében legyek,
jelenlétembe vonjam őt,
átéljem és az enyémbe
olvasszam életét.

szozattovabbacikkhez

Miklós Péter: Összeáll

összeáll min a kép a fejében
hogy a ki volt mi volt nyöszörgő kérdéseiből
szabadulva kivegye a szövegből
hova továbbot s tova továbbot
halkuló biztatást apahiányt maradék
biztonságtudatot mikor mindig is tudta
apróhirdetésre válaszolni veszélyes
özvegyedő nőnek kimondottan kockázatos
megtette kereste magának a bajt mit úgyis
fejére vitt volna sors megvolt hát
jósnő csak utólag derítette ki vékony kártya
nem jött csak vissza-visszatérő hallgatás
kivárni valamit csöndesen beletörődése
s két hónapja még lement mint
valami agyonjátszott tékafi lm vagy mi
hiába antibiotikumok s egy petefészekgyulladás

Molnár Dávid: Őrizd

Késő délután átlépsz a kapun
egy munkanap végén.
Fák hosszúra maszatolt árnyai,
töltésen árva vonat iszkolása.
…………………………………………………

Mire hazaérkezel, odakint már csak
a sovány villanyoszlopok köpik
az aszfaltra sárga fényüket.
Amit itthon még be akartál fejezni –
elhalasztod. Ágyadba fekszel,
nézed, ahogy fejedben
az összeeresztett
képek egymásra rontanak.
Vörösre váltan guruló higanycseppek,
szobában hullócsillagok,
vér és ondó.

Rajta, őrizd meg szerelmeid,
csak amilyennek láttad őket, olyannak

Nagy Horváth Ilona: Válladra húzod

Mit az éj vetett,  loppal learattam,
derengő kévékbe kötöttem illatod,
szívemre félhomály szitált,
egyenként gyűjtöttem be minden lélegzetet,
sóhajt, ujjad hegyén hogy rezdül az álom,
s a hűs, hogy  úrrá lesz a mozdulatlanságon,
válladra húzod könnyű takaród.
 
Most vonalakkal játszom,
kávém fölött mélázva néha megteremtelek,
arcodra komor árnyékokat szór az elsuhanó nyírfasor ritkás lombja,
távolabb lomha dombok kúsznak elő hátterednek
míg szigorúan nézed a homlokod mögötti megfoghatatlan messzeséget.
Nem látod a fákat, a tájba szórt tanyák időnyűtte csendjét,
a magányos gémes kutat, az út széléről bólintó fakó pipacsot,
sem engem, akár ha ott se lennék.

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: MENETELÉS 1956 – 2016.

escapeMindig elmentünk
a falig s azon túlról
üzentünk vissza

halálba róva –
fejünkkel ütve lyukat
a lelketlenül

visszapattanók
rémületére – sírba
kergetett  őszök

múltával itt áll
lábunk előtt megfagyott
harmatban a nyár

szozattovabbacikkhez

Péter Éva Erika: [nem megvallani]

nem megvallani, hogy megértesz. a rossz
beidegződés istenné tesz, és isten átnéz
a váll egén, neki a szem bogárgyűjtemény,
csillagtűvel döf a lét középpontjáig.
egy bogár élete se több, mint a másik,
s csak a halál előtti szédülés inverz,
úgy, mint ez a tájékozatlan vers, mint a
dobbanások: élni félkészek, és csupasz
mertek, hanemek, ések. így a tagmondatok
elválasztanak, köszönésben élnek a búcsú-
szavak, folton-foltok, másodlagosak,
felpúposodott szivárvány a holnap.

hit az, miben olyan döntések laknak,
amik születni elmaradtak; startból
úgy vagyunk megalkotva, mint a részeg
lába közt az őszinteség foltja.

Simon Adri: Népligettó

Elfáradt a testem, kiszáradt a szám.
Üvegcserepek közt ballagok haza.
Füstcsíkot húz egy koszlott kardigán,
a Népligetbe űzi az éles éjszaka.
A kisboltban aztán újra látom őt:
bort vesz, hogy valahogy bírja reggelig.
Szürkére hízott, kopott égredők
közt majd a hajnal bőven megterít.
Csuklóján a fagy bilincse kattan,
tágas börtön a végtelen tér.
Üldögél benne magára maradtan,
a szája szélén félrekent vér.

szozattovabbacikkhez

Szécsényi Barbara: Szeánsz

Egyformán bolondok voltunk.
Mint gyermekkorunk bogarait,
ízekre szedtük a csendet;
versenyeztünk turbó-memóriákkal, gyilkolásig.
(hiányzik ez a halál-közel)
Nem tudom, játszol-e még
lélegzetvételekre is pontosan emlékezőt,
- vagy ezzel is magamra hagytál.

Egyszerű szeánszokon (megint halál-közel)
gömb nélkül tudtuk a búcsút, gyakoroltunk,
sokszor egyszerre kattant bennünk
taps és sikoltás; hisz sosem tudtuk,
melyik elhatározás lesz igaz és végső,
vagy kell-e döntenünk egyáltalán.

szozattovabbacikkhez

Szokolay Zoltán: Egy térről

Felülről, ferdén, mint az orvlövészek,
fényképeztek még ’87-ben is.
Eső szabdalta táj az ablakon.
Váddá nagyított részletek sora.
Számzárak, játszmák, rekvizítumok.
Feltörhetetlen jelszavak mögött
amorf fényfoltok óriáshalmaza.
Államtitok: leplombált kamion.
Egy „mintha nem is lenne” hullahegy.
Percenként szűkebb világrácsközök.
Akár egy fölrobbantott iskola.

A tér, amelyen áll a vaskossuth,
minden lépésünk megjegyzi ma is.
A fákon rügyek: pici kamerák.

szozattovabbacikkhez

Tisza Kata: Bűnbocsátás

Utólagos megbánások
Utólagos engedélyek
Utólagos hazugságok
Utólagos bevallások
Utólagos utólagos utólagos
Szívességek
Mikről kiderül hogy kérések
Vagy átverések
Kölcsönök előlegek
Csapdák vermek
Mind sérülések
lesznek
És később
Évek múltán
Mondják majd
Mondogatják
Hogy ott és akkor
Ők nem
Mégsem úgy
gondolták
Csak add már oda
Azt a bűnbocsátást

Varga Rudolf: EGYÉBKÉNT

Egyébként.
Egyébként a mi
utcánkban is lakik egy
hülye humanoid
már nyolcvannégy
októbere óta.
Amúgy.
Amúgy, azt mondják,
fizeti rendesen a lakbért, már
nem vedel vödörszám
pálinkát, nem ordítozik, nem
dübögtet éjszakánként harci
indulókból, verbunkosokból  átírt
diszkózenét. Két kiló
jattot ad a postásnak
ha az kihozza
nyugdíját,

szozattovabbacikkhez

Bartalis János: A mezők áldása

Búzakoszorús,
kukoricacsöves,
nagyfüves Mező!
Áldlak! Áldlak!

És áldjon meg téged az Úr,
miképpen én is megáldottalak.

Könnyeimmel öntöztelek,
verejték-cseppjeimmel
szenteltelek.

Ó, küzdő,
verejték-cseppes,
drága Mező!

Szántottalak,
rögödet törtem
és szent lettem.

Most szentek koszorúja fejemen.
Véreim nehéz terhe szívemen.
A bús földön megyek, megyek,
siratnak fénylő fellegek.

Dsida Jenő: Az utcaseprő

Hajnal. Dúdolva ballagok
hazafelé sok apró-cseprő
dallal szívemben. Rámköszönsz,
te szegény, piszkos utcaseprő.
Oly tisztességtudóan köszönsz,
míg körülted porzik a reggel:
egyszerre csordultig telek
alázattal és szeretettel.
Megállok s elnézem soká
zsíros, barázdás arcodat,
gémberedett, nagy kezedet,
torzonborz, sárga bajszodat
fölötte a pálinka-gőzzel.
… Őt látom most, a mennyeit
benned, ó rongyos utcaseprő,
ki sepred a föld szennyeit,
ki világ bűnét elveszed
és jó vagy minden emberekhez…
Testvér, ha az üdvösségre jutsz,
rólam el ne feledkezz!

Gál Éva Emese: Szonett

Talán soha nem írtam volna verset,
hogyha egyszer kimondhatom: hazám.
Ha úgy nő fájdalommá a hiány,
hogy mindenséget bűvöl maga helyett,

csak ahhoz tartozhatom, amit vesztek.
Belülről óv egy tágas tartomány,
ami a kisemmizettség jogán
fölajánlja magát a végtelennek.

Nem haza, csak szülőföld, vagy csak nemzet!
Torzóivá váltunk a részleteknek!
a teljességhez egyetlen irány

ami a nincsből világot teremtget.
Talán soha nem írtam volna verset,
Hogyha egyszer kimondhatom: hazám.

Reményik Sándor: Válás félelme

Ó, Nemzetem!
Olyan egy voltam Veled, olyan egy,
Mikor az Ítélet lavinaként
Rádmennydörgött, s megállt tetemeden
Akár egy Hegy.

A föld alatt
Kínok katakombáiban
Olyan egy voltam Veled, olyan egy,

Talán mert eleitől fogva,
Az volt a lelkem szokott élete,
S katakombák és kínok útjait
Előbb jártam, mint Te.

S lehet, hogy elválnak majd útjaink,
Amikor Te visszanyert színeiddel
Kilépsz a sírból diadalmasan –
S én maradok fakón a föld alatt:
Színtelenül – örökre hangtalan.

1938. október

Wass Albert: Szent a falu

Két emberfajta él, az egyik
önmaga elől elmenekszik,
a másikhoz nem ér a lárma,
mert elrejtőzik önmagába.

Az egyik élete malom:
Mindent felőrlő izgalom.
Rohan, s az élet fut vele,
pénzcsörgető kacér zene
kíséri éjjelét, nappalát,
s agyába őrli vad dalát.
Izzítja egyre a kohót,
és épít felhőkarcolót,
és épít büszke tornyokat,
és szédít messze ormokat
(telefon, autó, lift, vonat).
S az élet mégis elrohant:
mit ér a szikratávíró,
mit ér a tőzsde, rádió,
a gép-órjások mind mit érnek ?

szozattovabbacikkhez

Jóna Dávid- Szentjánosi Csaba: Gazduram 2017. október

Gazduramék: két versgazda, lassan elkezdik őszi munkálataikat, mondatokat kapálnak, rímeket faragnak, és leülnek a csend asztalához, hogy a Nap belebukjon poharukba...

Gazduram
 
A betűk, mindig gyalogolnak,
nem rakétából lövik ki őket,
nem űrhajón utaznak,
hanem gyalogolnak,
 
olyanok, mint mi,
verseinkkel mindig
átgyalogolunk egymáshoz,
ajándékba visszük a Napot,
kiteregetjük az eget:
az Űr újságját,
kezet fogunk, mint
hidakkal a partok,

szozattovabbacikkhez

Arany-Tóth Katalin: LAKATFALAKON

Illúzióvá
kacagott, hűlt vágyakat
őriz az idő.

*

Maroknyi sorsok
a remény ravatalán
csodákra várnak.

*

Egymáson függő,
lakatba zárt szerelmek:
rozsdatemető.

Bak Rita: SOROKSÁRI DEPÓK

Szürke a szürkeségben,
műanyaghalmok,
szezonális
szeméthalom,
a targonca
belefagy
a térbe.
A többsávos
autóút
kifeszül,
a háttér
szigorúan
négyszögletes.
Újabb próbálkozás,
fel az égbe,
el a
friss zöldbe –

Barna T. Attila: TÜDŐBAJOS HARANGOK

tüdőbajos harangok köhögnek.
Isten sétál a kórházudvaron,
lépte alatt a hó ropog.
a tél vaságyán
lekötözve delirál a Sátán,
foga csikorog.
faágról lógó halott kígyó a holdfény.

harang

Bátai Tibor: SZELÍD ÉS KÉRLELHETETLEN

 „nem múlt vagy nékem, nem történelem,
de húsom-vérem, lényem egy darabja”

Faludy György


csak ami kerek mint a vég
– megkerülhetetlen
csak ami véges mint a lét
– bevégezetlen

csak ami elhárítható
– kivédhetetlen
csak ami elárulható
– megtörhetetlen

csak ami megvádolható
– cáfolhatatlan
csak ami bitorolható
– kisajátíthatatlan

szozattovabbacikkhez

Bíró Rudolf: Ø

Mint csuklós busz az éles kanyarban
törik derékba megannyi félénk álmom,
csomóként csúszik át a garatban
a nyál. Nem nyeltem félre.
A kimondott szavak lilulnak a számon.

Szerelvényként száguld át rajtam
a libabőrbe bújtatott végpillanat.
Majd a váltó hirtelen átkattan.
A Sors-kalaúz legyint,
s a vízhólyag a középső ujjon kifakad.

Zubbonyban ébred a felkelő Nap,
szétveti a vízcseppek szilánkos fénye.
Majd egy szivárványt zsebből előkap.
Még tegnap rejtette el,
hogy legyen a lét-zárnak kulcsreménye.

Éj-verembe lökött ideg-kanócom
lassan leég. Karom gyufaszál, de béna.
Érzem, másodpercekbe fonódom,
majd robbanva kialszok,
talán holnap, de lehet, hogy érted még ma...

Buda Ferenc: A SZEGÉNYSÉG

hajlektal1Ó, a szegénység.
A gátakat, korlátokat szabó,
karámok közé rekesztő,
leküzdhetetlen akadályokat emelő szegénység.
A kötélnyűg-,
a vasbéklyó-,
a bilincs-szegénység.
A leplombált villanyóra-,
a kiiktatott gázvezeték-,
az utcasarkon-ott-a-nyomóskút-szegénység.
A mások levetett, viseltes gönceibe, elnyűtt rongyaiba öltözködő,
a mások lefitymálta étket fogyasztó szegénység.
A naponta koplaló, a folyton fűtetlen szegénység.

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Távolfények

vásznaim csontmeszét
korsónyi idővé mossa
mindenévszakos eső.
seholba olvadnak mind
szakadásbafeszülő célinak
és szemenszedett fohászok.
gazdagságom rámszigorul,
akárha kelletlen koldus
condrává cingárult ruhája –
csilla távolfények minek is már,
hisz kaszás szögvert öve
körbeszorítja napjaim maradékát
s csak semmit halmozok immár.
kiteltek bennszakadt jóslatok
és kalimpálnak,
kalimpálnak megérthetlen álmok
csillaghullt mindenség szélén.

szozattovabbacikkhez

Deák Mór: SZÉLLOVAS

a szél a szél az isteni
permetét égbe röpteti
a hátam már a vízbe ér
ereimben rohan a vér
hullámokon száguldozom
jelölhetetlen utakon
a fordulóban vízbe hull
a szörfös óhatatlanul
szelet fog aztán elsuhan
ma mindennek jókedve van

a szél a szél az isteni
magam égbe röpíteni
nevet a nap harsog a szél
vadabb vagyok mindenkinél
jár a boka a térd a láb
azt hinnéd hogy már nincs tovább
de jön egy újabb széllökés
siklik a talp minden kevés
csak ez az őrült rohanás
feszítsen nem kell semmi más

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang 2017. SZENT KORONA KONFERENCIA mod meghivo 2017 dec 16 Kerecsen 17 Kerecseny 17 lelkisegély1 lelkisegély2 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf