Szentiváni Mihály: Nyárádmelléki dal

Marosszéki piros-párizs,
Oly piros az én rózsám is.
Szép az alma az ágtetőn,
Még százszor szebb a szeretőm.

Zápor hullott a havason,
Foly a Nyárád zavaroson;
Éltem is megzavarodott;
Mert a rózsám könnyet hullat.

Zsellér vagy te, én meg székel;
De egünkre egy nap jő fel,
Egy eső hull a földünkre,
Miért lennék hát különb, mint te?

szozattovabbacikkhez

Szombati-Szabó István: Lavinák éneke

Voltunk mi is a magassal rokon
Mikor, terültünk békés ormokon
Nyugvó, erőtlen, zajtalan, szelídség,
Megannyi külön, szikrás hópehely.

Valaki járt ott s nem hiába volt.
Rúgott? Elbicsaklott?… Ám egymásra tolt
Millió pehelyt, egy kis marék havat csak,
s már robogott az omló lavina.

A csúcs-rokonság akkor megszakadt,
De ami hó volt, együvé tapadt;
Eggyé tömörlött millió különbség,
Amíg az romokról alázuhant.

szozattovabbacikkhez

Jóna Dávid- Szentjánosi Csaba: Gazduram-2017. július

Nyár, Fragonard hintája,Múzsák, közben a verssorok örök lengése, ahogy löki őket az ég és a föld,betűk-láncába kapaszkodik a gondolat, nehogy kiessen...

Gazduram
 
Lassan nyúlik a nyár,
mint a rágógumi,
a hónapok - kövein lépkedünk
az idő tavában…
a világ, mint megzabolázatlan ló,
száguld embereken keresztül,
de kinéz kezem – ablakára,
hogy lássa mozdulatait?
De ki olvassa verseinket,
míg betűk – fáit ültetjük el,
a mi Tagore – lapsétányunkon…

szozattovabbacikkhez

Arany-Tóth Katalin: ITT MARADTÁL

Már közönyt üvölt bennem hiányod.
Elmúlásba szendereg az élet.
A létem – láthatod – szavakká lett,
csak a múlt vet rám árnyék-világot.

Téged suttognak a homokszemek.
A barkaág bársonya téged hív.
Vérző maszk bennem e pumpáló szív:
küzd, ráng – s én mindig hozzád tévedek.

Itt maradtál – virtuális üreg
a hétköznapok poros peremén.
Nincs vakolat, mivel betemetném
szemed. S ezt más sosem értheti meg.

Bereti Gábor: Havas, fagyott földekről

Havas, fagyott földekről száll
apró zajokkal, égő, kékes sóhajokkal
suttogástól puhán az ének,
barátaim, a hangom

Jóslattá foszlik a télben,
s leng esendőn, mintha a végtelen űrben
az élete lenne e könnyelmű
játék. Hiszen tudja jól,

e nádszál hidegben, lassan,
miként a jövőbe növő gyökeres semmi,
a romló idő hangjai ellen
dallá mi fogunk lenni

Buda Ferenc: Fölöttem hold is csillag is

Súrolja szél a földeket
Suhog az ország erdeje
Lapályon lankán fű fakad
Levél a fákon újra nő

Madárkiáltás ágyúszó
Maradni menni hogy lehet
Fasorok dörgő zöld falán
Födetlen tested földereng

Föld-víz hazámat hol lelem
Fölöttem hold is csillag is
Világló éji ég alatt
Virrasztok megváltatlanul

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Hortobágy

Néha tócsázik délibáb,
pörög, siklik ördögszekér,
a jel, hogy véget ért világ,
sós szíkből kimarjult gyökér.

Fűcsonkon, mintha pókfonál,
gyereksírás száradva leng.
Vádló éji magasba száll,
penészes Holdon feldereng.

Akinek az lett a sorsa,
fehérül csontja, vére lenn,
ember-hitétől rabolva
röggé olvasztja félelem.
Fillérenvett patkányhorda
máig jól toroz – idefenn.

szozattovabbacikkhez

Ernst Ferenc: Refress

magamba olvasztom Rómát
s minden út hozzám vezet
bűnök vágyak agórák
és minden titkos élvezet
magamba döntöm Bábelt
ötvözve kihalt nyelveket
eltépem az adatkábelt
új szabályokat fektetek
kétvállra élvezve a tust
talpam a vén Duna mossa
a deltáig viszi a jusst
s festi feketén habosra
a tengert a vaskapun
túl

Fülöp Kálmán: Sodoma és Gomora között

Történéseink mögött
keresem a nappalok igazát
száraz hamokszemekben,
az idő bokrain lombosodó
mindennapok tükrén
s a pillanat morzsáin
Sodoma és Gomora között
féluton a megmaradás és
kitárulkozás lassan kiégő sivárságán.

Füzesi Magda: Altató

Szép kicsi lányom
    harangvirágom,
testemben termett
    tűz-tulipánom.

Mese-országig
    száll pille-álmod,
megérint lágyan
    minden virágot.

Őriznek téged
    békegalambok,
őzike-szemek,
    pacsitahangok.

Aludj hát szépen,
    mákszem-tündérem,
    szép kicsi lányom,
    virágos vérem,
csillagszemű ékességem.

Gaál Áron: Nagycsütörtöki zsoltár

(Псалм за Чист Четвъртк* Псалом на Чистый Четверг**)

Tisztára mosott arc…
Ha messziről nézed
                                 Kő
mit folyója otthagyott

Tisztára mosott arc…
múló pillanatként zárult belé
                                                  a most –
Százezer éve volt kezdete, és lesz vége
egy mosolygó halott

Tisztára mosott arc…
                            Csillag
Rámutathatsz, hogy „Ő az”, „Ő van ott’”
Százezer éve, hogy hullik a mába
hullik és ragyog

szozattovabbacikkhez

Gavallér János: Hangya sors

Morzsa alatt nem nyög hangya,
nincs ideje fáradságra,
csak megy, teszi dolgát, gürcöl,
életéért küzd naponta.
Hogy futnak égen a felhők,
sose látta, nem is tudja.
Nem csodált még szivárványt se,
életében más a gondja.
Belül érzi: Jő a vihar!
Védeni kell testvéreit!
Belül érzi, hogy ha baj van,
védi bolynak gyermekeit!

Két dimenzióban éli;
jóban, rosszban percéletét.
Csak a munka, a tett hajtja:
Mindig csak jót-tenni-lét!

Hej, te hangya, magyar paraszt,
sosem fogy el a türelmed!?
Hej, te hangya, magyar paraszt,
mikor fogy el a türelmed!?

2017.06.18.

Jagos István Róbert: BENNEM KÖLTÖTT VERS

Ma te költöd a verset bennem.
Egy kicsit jobban, kicsit szebben.
Hófehéren, szemérmesebben.

Írj bele mindent! A fátylakat,
fényedtől éledő árnyamat.
A vers letörhetetlen lakat,

ami rajtam rozsdál, benned él,
ajkadon nyár és ajkamon tél.
Írd meg a versem úgy, ahogy én

soha már. Gyermekien, tisztán.
Én mára befejeztem. Immár
te vérzel el bennem vegytisztán.

Kapui Ágota: Helyzetjelentés

A Haza bizony ott lapul
a nagy szavak mögött,
és nem talál már ismerőst
a szónokok között,
markába pár garas gurul,
arcán virít a pír,
zsebében útlevél gyanánt
egy  friss hamis papír,
s a füllentéshez kínosan
keres pár kurta szót
a bennfentesen szemfüles
ki füléhez hajolt.
és önmagával itt e nép
már rég nem azonos,
mert megteszi,
mit tőle kér pár
bugris nagyokos,
maroknyi kölyke
megszökött,
mind külföldre szakadt,
mert morzsából már jóllakott,
de  éhkoppon maradt.

szozattovabbacikkhez

Móritz Mátyás: Keringő…

Uram láttál már megfáradt koldust aki az út szélén hever,
aki nagyobb már soha sem lesz a világ tengelyénél;
akiben nehéz földdé vállt minden gond és minden teher,
aki már azt sem hinné el hogyha újjászülten élnél?...
Ha nem, mondd hol jársz napközben, mondd hol jársz az éjjeleken,
ha nem a földi utcákon, ha nem a földi tereken?…

Uram láttál már nyomorgót kinek lelke rég kialudt fáklya,
kinek nem teremtettél a kezdetben mennyet se földet;
kinek száraz álmokkal van kibélelve szalmazsákja,
aki maga előtt csak nagy, és nagyobb terheket görget?...
Ha nem, mondd miért nem öltesz hangot, és öltesz alakot,
miért ülsz tovább trónodon, mint aki fából faragott?…

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: VÉR ÉS BOR

    - Görög földön Poszeidonnal –

Vérszerződést kötöt-
tem én és a tenger
s a távolban láttam
Poszeidon szigonyát.

Jelezvén – nem csak
vért – bort is kér –
szőlőbort adtam:
hazait s vérem is
csorgott – nyomát kagy-
lóvágta seb jelezte.

Így szövetségre lépve
én és az isten – felhő-
borította Olymposzra
mentünk – jelezvén
Zeusznak: vér és
bor egybekötve –

Ám a földi lét porában a
halandó költő a vesztes.

Oravecz Diána: Settenkedő

Rokkafonál közé rejtett tűbe csókolózom...
Lehunyom szemem; vörös fátyol mögül álmodozom.
Ajkam szélén hetyegve nevet a tegnapi mosoly,
bőröm alatt futkorászik a kormos, kénköves Pokol.
Ördögfit bolondit agyamban az angyali pehelytoll,
Pandora pecsétje pihen titkomat rejtő homlokomon.

Sógor Zsuzsanna : Ha benyitnál

Még úton vagy.
Közeledsz.
Mindketten tudjuk ezt.

Én várlak.

Bejárom lelkem termeit.
Elhúzom bánatom brokátjait,
melyek elfedték ablakom.
Arcomba szikkadt
árkokat vájtak fájdalmaim.
Folyosóim sötét sarkában
lapulnak démonok.
Bejutottak, mikor egykoron
nyári vihar feltépte ablakom.
Emlékeim számba veszem,
ott vannak mind a vitrinekben.
Ismerik már lépteim.

szozattovabbacikkhez

Vaday Attila: Könnyem

Könnyem hullajtom napra nap,
Miértjét elhozza a kor,
S az idők mik, egyre vallanak,
S szám íze savanyú, akár az ócska bor.

Szorít a lelkem mint kinőtt nagykabát,
Magamról én le nem vehetem,
Isten tudja csak annak az okát,
Fogasra miért nem tehetem.

Vennék egy nagy sóhajt azután,
Lényemet végül átjárná a lég,
A felhők fátyla lenne a ruhám,
S nem bánnám, ha felettem már nem fényes az ég.

Varga Rudolf: PEDIG, ÁLMAINKBAN

         Dr. Dobrik Istvánnak

Akadozik, fullad
a
borzalmas gyár
koponyacsontjaink
alatt.
Talpaink fölött
hörög, zihál.
Fejtetőink: elfáradt
ufóknak
leszállópálya.
Szemeinken másznak be
a
percek.
Százmilliárd
pillanat rág.
Minden sejtünk serceg.

szozattovabbacikkhez

Zsirai László: Lelkünkben ébred

    Félárbocon a félelem,
köröttünk zúg a tenger.
Mit kezdhetnénk a végtelen,
elárvult szerelemmel?

    Egy kikötőben két hajó,
visít villámok fénye –
Lelkünkben ébred fel a szó
jóságos napsütése.

B. Foky István: Állvaszülés-anzix, anno ’96

                              [Istvántól Sz. Istvánnak]

Átjártak minket a szövődmények,
siratóénekben gondolkodunk.
István, add a jobbodat egy
jóban és rosszban együtti
összegyógyuláshoz,
István, kezet ma rá, hogy
a begyűjtött élet-magvakat
vihetjük emlékezésben lelkünkmély
jurta-házhoz hívottan –
gyógyírnak születéshez és gyászhoz!
István, itt készen állunk
az állvaszüléshez. Magzatvizünk
ömölvén, talponálltunkban s
örökké munkáló csersemetéket
markoltunkban, szemünk az égen:
kínok kínjában vajúdó önmagunk
méhe Bácsország, s minden sebbe
sót dörzsölt minden század vége,

szozattovabbacikkhez

Gál László: Kilencszázhétbül ének

Még zúgott, még zengett a halotti ének,
még ülték a bús tort,
véres könyűt ejtvén…
Még tán el se hitték, még tán visszavárták,
vének és legyének, árva alvezérek:
Árpád…

Írtak is akkoron kilencszáz heteket,
s aki trónra került, kicsiny Zsolt, kisgyerek.
Ens vidéken máris
állt zajos majális…
Zavarosra híjtak páncélos sereget,
Luitpold bajor úr hítta a híveket
s Ditmár úr.

Schlacht bei Pressburg

szozattovabbacikkhez

Pap József: Versvázlat

        Vörösmarty születésének 200. évfordulójára

A magyar költő ma, kettőezerben,
ó jaj, igen-igen maga alatt van.
Zengne dalt a nagy ős tiszteletére,
de amit ír, csak töredék, csak vázlat.
Dadogva szól a mai magyar költő,
motyog magában rettegve, hogy hamis
szavakkal közelít kortársaihoz.
A magyar költő ma, kettőezerben,
tudva tudja, hogy nem olvassa senki.
A nemzet, a nép, az „istenadta”
s a haza – a hon! – a magasztos,
nem figyel rá – más gondjai vannak:
sérelmek száza gyötri s főképpen az,
hogy szüntelenül korog a gyomra.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang Ősök Napja 2017 plakat 660x929 Esztergom-Nagyboldogasszony templom Shakespeare Szentivánéji álom1 Shakespeare Szentivánéji álom színlap aug202017bazilika vacsztistvan arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo