Jóna Dávid: csendem a csendedben...

fáradt vagyok, de nem vagyok álmos,
mögöttem az éjfél,
becsukja szemét a város,
olyan jó, hogy elkísértél…
 
egy beton-kalap karimáján állunk,
a megérkezettek mosolyával
mártózunk a holdezüst csendben,
isteni szilánkok az üvegcserepedben.
 
a szív megszelídíti a bordát,
bizarr képzelet: fényesre simogatott a korlát,
verseim, ez ma már csak pár adat,
mielőtt jöttél, éveken át vártalak.
 
nincs kérdésem, nincs válaszom,
már nem idézlek, hisz itt vagy,
mint lékben a kásás dermedt víz,
csendem a csendedben megfagy.

Kapui Ágota: Így múlik el

Így múlik el a világ dicsősége
A jelen hallgat, nem mer szót sem szólni.
A múltról nem mer igazat mesélni
Könyvtárak mélyén, poros polcokon,
Könyvek között húzza meg magát.
Az igazság, mely egykor bátor volt nagyon
Rettegve lapul a sorok között
Vaskos betűk mögé búvik gyáván
Mert nincs rá szüksége a modern világnak.
A régi dicsőség pedig egyre múlik
Emléke halványul, kincsei fakulnak.
Omló várak bástyáján ül a vén idő,
Lábát lóbálja, hallgat, roskatag.
Fülel, hogy a város falai közt,
Hogy visszhangoznak harsány
Új szavak.

Mészáros László: Mindegy...

Talán a késnél is élesebb üresség,
vagy az ezredszer újraálmodott ölelés
elragadtatása szaggat, pusztít el...
végül is mindegy,
hallgatásod majd tisztára mosdat.
S csak az az egy kérdés marad:
a puszta csönd vajon közben
vagy azután súlyosabb?

Móritz Mátyás: Elégia Édesanyánk halálára

Vacogó szívvel mellünkben, hírül adjuk most elestét,
a legnagyobb fájdalmat, a legnagyobb fájdalmak között;
arcunk elé vonva most a kezeinket és az estét,
    hordva kövekre a követ, és a rögökre a rögöt.

Megkoszorúzva emlékét, véres, göndör könnyeinkkel,
kire rávonta a fényes ég a legfeketébb fátylát;
fáj minden egyes rezdülés, és fáj minden egyes inger,
    Ő sem így képzeltje útját, hogy megtalálja az álmát.

Hiába kérdezünk bármit, de kérdezzük újra, mégis,
most, amikor a szívünkben az élet is csak szendereg;
mikor sírást hoz a szél, az eső, -sírást hoz az ég is,
    és mikor a könnyű földnél, kívánni többet nem merek.

szozattovabbacikkhez

Oravecz Diána: Pecsét

Szemem gödre tintafolyót ömleszt az ostorra;
Haragos pennák a pislogó pillák, zúdítják ostromra.
Pergamentté szárított bőröm, ifjú arcom;
Jel, pecsét rajta cinkos Alkony,
Ki szilánkos emléket belemorzsolt.

krisztkoszo

Pete László Miklós: Márciusi ébredés

Márciusi ébredés,
A tél tovalett,
Vidám szelek keringenek
A világ felett.
 
Ásítozik a világ,
Kócos a haja,
Kivirul a bokrok alján
Ezer ibolya.
 
Köd-tömeg oszladozik,
Halkul a pimasz,
Személyes felelősségre
Nevel a Tavasz.
 
szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: ÖSSZEFONÓDÁS (2)

            – I.M. Kusztos Endre –

Ahogy a víz csobog
mintha Isten kürtje –:
ébresztene – ébreszt ám
hogy lerajzolhasd a
láthatatlan remegést az
összetartozást és végül
az ég csillogása mellett
az összefonódást – a
lélegzetvételnyi ölelést
mely benne van az ég
és föld közötti levegőég-
ben – a lét és nemlét
mítoszában örökkön örökké
s a halál utáni létben…

Vaday Attila: Haiku-fűzér

Szöllőág fölött,
Édes must illata leng,
Darázs ül szemen.

Alkonyt vár szemem,
Könny gördül arcom partján,
Elmúlásom fáj.

Veres már a táj,
Éjnek leple hull reá,
Nyugodni térek.

Enyhülést kérek,
Szív jaj árad belőlem,
Kéne még élni.

Vagy megbékélni,
Mindennel mi vétkem volt,
Halálom előtt.

Varga Rudolf: BIZTOS? TALÁN

Talán
szivárvány
gyöngyöspártád?
tündöklő
habos felhő
alsószoknyád?
a te neved talán
Varga, talán Veron,
ki ég alsó
mezejéről
ide le,
le,
ide estél le,
le,
ide le, ide vissza,
visszaszülettél talán
ezernyolcszázkilencvenháromban,
talán máskor,
talán Jánokon,
talán Buzitán,
vagy a Szádelő völgy
ködös titkában? hol szárnyas
lovával aláhullt
Dengerik herceg,

szozattovabbacikkhez

Zsirai László: Pillanatkép

A Dunán enyhe szélben
ringatóznak a fények:
sápadó, sárga sávok
a hullámok hajában.

Állok a pályaudvar
kopott peronján, várok
vonszolt vonatra resten
a formálódó estben.

Szívemben álmok bokra
titokban kivirágzik,
s madarak csivitelnek

az égen fénylő, képzelt
remény lázában égő,
szerelmes csillagokra.

Komlós Aladár: Ó boldogok

oregekÓ boldogok az öregek, a készek,
kik nem félnek, reményük hogy be nem tel
s csak a bevégzett messze múltba nézenk.

Ó boldogok: bennük a kínja nem fáj
a növésnek, vajúdásnak: szívükből
a bús bizonytalanság messze ment már

és tudják már, miért születtek, élnek…
De jaj, erőm hitem még hányszor elfogy
ó Istenem, míg addig én elérek.

Még hányszor kell remény nélkül telelnem
s járnom naphosszat súlyos fájdalomtól
ájultan, kábultan, megdermedetten.

szozattovabbacikkhez

Mécs László: Hófehérke cipellőjére

Még álmodik tizenhat-éve
tündöklő Mese-erdejében…
Fehérlő nyírfák őrzik őt,
Bűbájos hold bolyong az égen
s úgy alszik rózsa-ágyra téve…

Még álmodik. De körülötte
az Élet lármás birodalma:
gyárak, malmok, acél ekék,
család, gyerek, ágyuk hatalma
zajong s a lelkét megütötte…

Az Élet nem tűr meg meséket:
duhaj nagyúr, paraszt, goromba,
meddő szépséget megtapos,
kígyót ereszt halk vigalomba,
mosolygó arcra verítéket.

szozattovabbacikkhez

Simon Menyhért: Szobrászok festők!

Szobrászok, ezt a szobrot
Faragjátok meg íziben,
Festők, ezt a képet
Fessétek meg hamar
S a reprodukciókat
Küldjétek szét a világba –
Mindenüvé, hol ember küzd, remél, szenved,
Hogy lássa mindenki sorsunkat
És erőt merítsen a jóra:
Pár derék, nemes testvérünk
Feszült aggyal s feszült izmokkal
Küzd a Hazugság, Bűn, Gőg,
Cinizmus, Sötétség
Ezerfejű hidrája ellen
S a tömegből – sokat kezüket
Nyújtják feléjük,

szozattovabbacikkhez

Sziklay Ferenc: Szárazmalomban

Porrá tapostam kereken a földet.
Porkőde rászállt tikkadó mellemre,
Égő tüdővel hordom az igát
S taposok tovább, taposok egyre.

Kitérő nincsen. – Lehunyva a szemem
Unos-untalan saját nyomom járom,
Erőtlen munkán elsenyvedt erőm,
Kérgesre törte nyakam a járom. –

Pihenés nincsen. – Lassan elemésztve
Rabszolga szívvel megadón vánszorgok,
Ostor nem csattog soha fölöttem
Dologba fúlva tűröm a dolgot…

szozattovabbacikkhez

Telek A. Sándor: Becsüld a munkát

– Fiamnak küldöm –

Gyermekem hogyha a mezőben jársz,
Ahol szelíden megdűl a kalász
S a déli hőben fáradt emberek
Verejtéke, mint harmat úgy pereg:
Köszöntve őket vedd le kalapod:
„Adjon az Isten békés jó napot!”

Vagy ha az utad műhelybe vezet,
Hol munkában látsz sok kérges kezet;
Hol az elborult homlokok alatt
Művé éredik sok szép gondolat:
A munkájukon pihenve szemed,
Csókolja meg a dolgozó kezet.

szozattovabbacikkhez

Arany Tóth Katalin: SZELÍDEN

Holdfénytelen éjemben
szelíden ül a sötét.
Kiszomjazta időtlen
bolyongásom a békét.

Benne lélegző szivem
most csillagokkal pihen,
puha fészek a karod,
benne vagyok, s maradok,
míg te is így akarod.

Lehet végtelen e csönd,
nyugalma, ha így köszönt.
Ringass béke, csillag-ég!
Halkan hív a messzeség...

Bereti Bábor: Havas, fagyott földekről

Havas, fagyott földekről száll
apró zajokkal, égő, kékes sóhajokkal
suttogástól puhán az ének,
barátaim, a hangom

Jóslattá foszlik a télben,
s leng esendőn, mintha a végtelen űrben
az élete lenne e könnyelmű
játék. Hiszen tudja jól,

e nádszál hidegben, lassan,
miként a jövőbe növő gyökeres semmi,
a romló idő hangjai ellen
dallá mi fogunk lenni

Buda Ferenc: Vonatok

A vonatok. A vonatok. Az érkezők.
Az indulók. Az újságot, vígságot
hozók. Égő szemmel az éjben vágta-
tók, zakatolók. Világos ablaksorok.
Fénylő sínek. Mormogó, piros, meleg,
nagy mozdonyok. Pőrekocsik. Vagonok.
Vashidak. A szemafor épp pirosat
mutat. Fék nyikorog, zökken, meg-
áll a vonat. Vár, vesztegel. Vár,
vesztegel. Órák, napok, századok
vesznek el. Rándulva, lódulva
indul, füttyent, tolat, sínt vált
a vonat. Visz-hoz valakit. Vala-
kiket. Indul, megáll. Indul, meg-
áll. Fölszáll, leszáll a tömeg,
tolongva a csarnokon áthömpölyög.
Hol járhatunk? Vajon hol járhatunk?

szozattovabbacikkhez

Fülöp Kálmán: Lángok dallama

Éget most
magányom tüze,
átölelni
volna kedvem,
s szemét nézni
kedvesemnek
amint éppen
felém rebben.

Bent a meleg
kis szobában,
lobogó tűz
zenéjében
keresni szavak
szerelmét s
lángok dallamát
szemében.

Gavallér János: Mondd, miért

    Nem tudok más lenni, mint ami vagyok:
Ha fáj, sírok. Embertelenekre köpök.
S ha az igazság gazzá válik, miért
ne mondanám ki, hogy ami van, minden rossz?
Miért ne maradhatnék ember, mondd miért?
    Szolgalelkűvé neveltek évszázadok.
A szívemre, törvények miatt, nem hallgathatok!
Ember vagyok-é még így, félig rabként,
félig robotként, mondd, miért nem ugathatok?
Miért ne maradhatnék ember, mondd miért?
    „Mit rákentek a századok”, - álmodom-
valaha „Lemossuk a gyalázatot!”?
Unok már térdre borulni másokért:

szozattovabbacikkhez

Jagos István: A szodomai szökevény

Elmegyek
– Mit megyek, szaladok! –
Kényszerű választás
biz’ az én kalpagom.
Én a kötél azon végén álltam
ahol az minden este csuklóba száradt.
Nem a hit, a kényszer vitt az útra.
E dög levét iszom újra meg újra.
Haraptam kötelem törött fogaimmal,
vért nyeltem nyelvemen
és soraimmal ördöggé váltam.
Köveztem utat, amíg mások engem,
s láttam testvérem lebomlani
az úr előtt.

szozattovabbacikkhez

Kaiser László: Jó ez így

Talán mégis jó ez így,
jó nekem, mert végleges,
azt hittem, hogy elhagyott,
s mégis mindig megkeres.

Megkeres és itt marad:
vonz engem a fönt és lent,
tudom én, hogy jó ez így,  
s érzem most a végtelent.

Jó ez: ettől én vagyok,
más már nem is lehetek,
s velem vannak társamul
galambok és vérebek.

vegtelen

Kapui Ágota: Példabeszéd

Megtapostak és megszaggattak engem
Mert gyöngyeimet disznók elé hánytam
Belém fojtották örökre a hangot
Mert szavaimat szélbe kiabáltam

Nem értették meg, mit gagyogok nékik
Fülükben ólom, kis szemükben sár van
Lábuk alatt hevernek gyöngy-göröngyök
A lelkük elvész örökre a hájban

A hájban melyet boldogság növesztett
Igénytelen kis semmiség a létük
E teremtmények szavakat zabálnak –
Ha jön a tor, majd imádkozom értük

Mészáros László: Kései hexameterek

Édesanyám, már hamvad a pír arcom komor öblén,
és a redők késéles csöndje hasad le a szívig.
S mint új alkonyi lángban, kéken lobban az est el,
hanttá hunyt szemeim tükrén úgy ébred a bánat.
Nézd, most elringat remegő tenyerén a világ, de
parttalan álmok könnyű fodrain éber a vágy is,
göndör gőze a vérkörök ágbogas útjain úgy dűl,
mint langy májusi illat az ablak tört üvegén át.
S mert hosszú-hosszú percek bölcsője a képzet,
elhittem tán, most végleg, végleg hazatérek,
s két kar a halk, mindent értő sírásig emelhet.

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo