Jóna Dávid: Dráva jó szüleim

Dráva jó szüleim, nem ittam alkoholt, nem vettem Bo-drogot, de Marcal az önvád, és ezért írok e folyóiratban, akkor is, ha néha Zagyva az egész, mert Ipoly nehéz hallgatni, mint beszélni folyó ügyeinkről, ha híd akarsz lenni, taposnak majd rajtad, ezt olvastam, és hogy Tisza vizet öntsünk végre a pohárba, mert túl sok a közhelyes Duna, Sajó sebeink pedig figyelmeztetnek, Mura csinálnánk valamit már késő, így könnyen Rába...., szebben Bódva, mert ez olyan hullámtéri: szóval Körös körül szemét, szennyezés, könyékig Túr az ember benne, miközben vizét isSza-most még, pedig már érződik Lajta a népek felelőtlenségének íze, így hát tölcsért csinálok a kezemből, mint az egykor igen Kapos Zala-tnay, hátha egyszer Titeket is Által-ér és megtalál, ezen a kompon találkoznánk. Várom Tőletek is a folyó-sítást! Na, Sió, puszi a családnak!

Kaiser László: Nem tudsz vele szembenézni

Nem tudsz vele szembenézni,
bár jön feléd, de ő se néz,
sejted, itt lesz nemsokára –
és nem fogja fel semmi ész.

Bár jön feléd, de ő se néz,
vibrál mégis a kapcsolat,
felsírás óta van veled,
élet vagy, és nem áldozat.

Sejted, itt lesz nemsokára,
ideged és húsod súgja:
ha kezdet volt, lesz utaknak
egyetlen egy végső útja.

És sem fogja föl semmi ész,
(minek írom, hogy így igaz),
nem fogom föl, el sem hiszem,
s nincsen vigasz – vagy van vigasz.

Kapui Ágota: Emlék

Kerek tóban megfürödni
Selyemfűben szárítkozni
Holdlámpásnál téged várni
Melegedbe burkolózni
Ifjúságom szélruhája
Felakadt egy csipkeágra
Lerántotta, elszaladtam
Érintésem rajtad hagytam
Medve cammog fenyők között
Homloka holdba öltözött
Hátán hordja hajnal zsákját
Két mancsában csillag-fáklyát
Selyemfűben elterülve
Tücsökhúron hegedülve
Ott ülsz azóta is várva
Mikor nézek végre hátra
Hívó szavad muzsikája
Megakad a hegy hajában
Visszhangot ver, messze zendül
Amerre a nap leszentül.

Mészáros László: Időmértékes szerelem

Látod, a testmeleg ágyon már horgonyt vet az este,
s tisztán vibráló fényt szűr arcunkon a bánat.
Mint a kihunyt csillagnak kortalan, árva szilánkja
reng izzó feketén az örök rend érctelen öblén,
gyöngéd szívünk gyöngye a csönd kongatja az éjfélt.
Röpke a perc, ha egész a halálig fordul az álom,
mégis időtlen, mert langy válladat érzi a vállam.
S míg vénáira görcsöl a hűs, harmat-teli hajnal,
ringat egyetlen nyughelyem: óvó, szép öled árja.

Móritz Mátyás: Lesz még egyszer…

Lesz még egyszer tavasz, mikor
minden szivárvány felragyog,
amit úgy kerestünk mint az
elveszett kedvesünk mását;

a folyó újra folyni fog,
és felengednek a fagyok,
hogy érezhessük a meleg,
– a jó kikristályosodását.

Lesz még egyszer tavasz, mikor
lehullik rólunk a lakat,
amire a lelkünk annyi
hosszú hónap óta áhít;

hogy elűzze a rettegést,
a kételyt, a borzalmakat,
hogy felcsiholjuk magunkban
az igaz élet szikráit.

szozattovabbacikkhez

Oravecz Diána: Semmi

Egy semmi vagyok, egy szilánknyi álom, mi őrülten szúrja az ujjad
Nem látod, csak piszkálod, vélt lelőhelyén a véred kibuggyan.
Elkened a szádon, sós izében az ajkaidra vándorlok, ott is sebet ejtek!

Egy semmi vagy, mondod, egy vándorló kedélygyilkos
Sorsokba fonódsz, kis parazita virág, élvezed, mi másoknak kínos.

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: NAPFOGYTÁN

Határidőre
feltámadt  a Nap – íme:
Holdfutamodás…

Szentjánosi Csaba: Amikor

Amikor szenved egy ország,
szenved egy század,
a hamis öröm léggömbjét,
leereszti az alázat.
 
Amikor eltéved az anyag,
szikrázik a fém, törik a műanyag,
a távolságban a fény,
egy örök utazó marad.
 
Amikor nem nő tovább a remény,
a hit is elapad,
Michelangelo a faragatlanságból,
valamit kifarag.

Sógor Zsuzsanna: Inkvizíció

idegsejtjeidről lehántja a burkot
a stressz csorba kése
gyomrodban emésztetlen szavak
szemedben napok mocskából
épült zátonyok
gyűlölet kövei zúzzák dobhártyád
bőröd pórusaiba telepszik a közöny

minden nap eléd áll az inkvizítor
arcát elrejtve szól
tagadd meg hited

hány nap lesz még elég erőd
azt felelni

nem tagadom meg
hiszek

Vaday Attila: Gondolat

Gondolat görcsök görnyeszetenek,
Számban a szók szottyadt, poshadt íze,
A Mammonfertőzte évek jobbulása nincsen,
Vértüzű mondatok nem születnek a mának.
Szorgalmam kopni látszik akár az ázott plakát,
Szövegeim szétszótják a kritika szelei,
Mi magam volnék, már abban sem vagyok biztos,
Tán tudathasadt már az ég is,
Esőkönnyekkel siratja egykori létét,
Fuvallatsóhajai lombokat borzolnak,
Akár a magam bajai is lehetnének bennük,
De porszem csak, ami rólam szól.

Varga Rudolf: MINTHA MESE

Meghőköl. Ettől.
Meghőköl ettől a vidéktől.
Ettől a vidéktől mintha
mese lenne, még a vaskígyós,
szikrát, füstöt okádó acélbika
is meghőköl. Egetkarcoló
áramszedőjével mintha mese lenne,
messze elkerüli
minden inter, minden sziti.
Minden mese valóság,
minden való mese.
Rajtad kívül, Veronkám,
itt már se tér, se erő, mesék
falának repedéséből időtlen
pókként figyelsz, hálód
szövöd, káprázat kenderfonalát,
itt nem szól, nem szól semmi,

szozattovabbacikkhez

Vasi Ferenc Zoltán: Istenhatás

Isten,
ki vagy az ember  a költőben?
Milyen szikrázó ékkő,
mi a szavakat ihletre  fakassza.
Isten és szerelem –
nász és halál!
Fokozd az életet tovább –
csillaguszály
Charon ladikja után!
Fázom az öröklét alá rekedten.
Hókristály olvad könnyé szememben.

Verebics Dániel: Dunai séta

Sétát veszek magamon,
Hajamon megül a szellő, a csavargó,
Palástját a környék tere megveszi,
Ezt teszi velem is az ősz,
Majd egyszer megérted Te is,
Ha egyszer felnősz,
Már csak egy kandalló hiányzik,
S körém páran, csillagszem gyermekek,
Öregítem magam s öregebb is leszek,
Vérszín tapsolnak meg százan
A megfáradt, száraz falevelek,
A Duna is oly lomhának látszik,
Gondolatban még ő is
A fülledt nyárban játszik,
Visszahúzza valami, mi engem is,
Mi ketten így andalgunk egymás mellett,
Mint idős házaspár a múlton merengve,

szozattovabbacikkhez

Zsirai László: Angyalok kísérik

Lovai közé csap a bánat,
vinné az idő az anyámat.
Vinné, ám nem engedem mégse,
kapaszkodom tekintetébe.

Meleg szíve aranynál drágább,
jó lelke tükörnél fényesebb,
aggódó küzdelmeink árán
gyógyulgat a derekán a seb.

Majd hófehér kórházi ágyon
találom mozdulatlan fekve,
búcsúzik – várva örök álmot –
ujjperceivel integetve.

Feszül a ragaszkodás lánca,
nagy próba gyengülő karoknak,
elkísérni a mennyországba
átengedem az angyaloknak.

B. Barabás Zsuzsa: Mama várj!

Mamám, a halál szaporán arat,
De Te ugye még megvársz engem?
Nem mész el a vézna rút lovaggal,
Arcod simítom még szememmel.

Kezemmel megfoghatom még kezed…
Ajkunk szerető puha szóval
Köszönt majd otthont, emlékeket,
Mamám várj, s álmodj leányoddal!

kezek

Diószeghy Tibor: Anyámhoz

Anyám, az nincs miről beszéltél,
sok meghitt, csendes délután;
egy ártatlan fehér világról,
mely emberszemek ablakán

hinti el fényét fogyhatatlan,
a szíven és a lelken át;
Anyám, még eddig nem találtam
utamon ilyen szent csodát!

Talán csak Benned élt ily álom,
s valónak mondta a szíved,
hogy vágyakból szőtt párnácskákon
boldog lehessen gyermeked.

S most száz emlék vérző sebével
köszönöm mégis álmodat,
mert fáj a seb bár, ámde mégis
hisz világodban „vén” fiad…

Hámory Várnagy Dalma: Számadás

Anyámtól kaptam beszédhez szót.
Tőle, ki soha nem tett, csak jót.
Neki köszönöm érző szívemet,
becsülve ismerni népemet.

Keresztúton megtett életfáján,
öt szép gyermek fakadt szíve táján.
Korán elhunyt, életének nyarán,
boldogtalan – pedagógus – anyám.

Családfánknak levelei hulltak…
- idő előtt Istenhez indultak, -
dermesztően csupasz ágat hagytak,
létszámukból énreám apadtak.

szozattovabbacikkhez

Iváni Zoltán: A Tejút

Valahol messze távol,
keletre fekvő tájon,
hol gyermekidőm színes álma él,
esténkint egy asszony jár tejért.

Áldja meg az Isten őt ezért,
s mindenért.

Kíséri hű kutyája,
s fülét ha megcibálja,
hűtlen fiával ekkor társalog,
akihez már nem mehet gyalog.

Vigasztalja Isten őt ezért,
s mindenért.

Kis kannája kezében;
a két fia eszében.
Ilyenkor szegény arról nem tehet,
elhullat kis könnyet és tejet.

szozattovabbacikkhez

Könnyű László: Anyám képe

Egy fénykép függ az ágyam felett,
nézem sokszor órákon át,
szívembe véstem mindörökre
bájos, szelíd-szép mosolyát.

Hóruhában, mirtuszos hajjal,
csendes mosollyal néz felém,
oly lágyan, kedvesen, álmodón
és egy kis bánat ül szemén.

Itt szoktam csendben imádkozni
és sírni is, ha fáj nagyon
a szomorú, bús árvaságom,
a szívem és a bánatom.

A képről ilyenkor biztatón
tekint le rám szép, jó anyám, -
és én megbékélt mosolygással
megyek tovább a Golgotán.

Arany-Tóth Katalin: REPEDÉSEK

cracked wallKettétört bennünk
sokadik sóhajtásra
a bizakodás:
megbántásokká
hasadt a jövő.

*

Sebeink lázas
fájdalmát felszakítva
gerjed új harag:
lélek-lázadás.
Veszélyes játék.

szozattovabbacikkhez

Bereti Gábor: Hiába kiáltozom

Hiába kiáltozom neved.
A  hóesés téged is befedett.
    Hiányod megérint
fekete szalaggal kötve be szemem.

Kinyújtott kezeimbe
befészkel a félelem.
Nyomon nyomot hagyok
ha most látnál
    azt hinnéd táncolok.
A keresés megszállottságával
csipkebokrot vérzek a hóra
hogyha mégis elindulnál
pihenhess alatta.

Buda Ferenc: Hőből, fényből

hőből fényből a hűs ködig
eljutván végső tűntödig
léted leegyszerűsödik

elmúlnak idők és terek
nem vagy se felnőtt sem gyerek
fölösleged mind szétpereg

voltál valaha csecsszopó
leszel ha leszel ősz apó
s elrejt a föld
belep a hó

Czigány György: Boldogság

Ébren, meztelenül.

Sötétlő havazásból
kel föl a megterített
asztal, az egyre üresebb.

Hallgatás cseng, akár a szó:
az óvóhely pokrócai
közt nevetgélünk, dél van.

Estére meghalunk

ovohely

Czipott György: Imacserép

               Steffyért

súvad végső határ,
kétség guggol földre.
elcsempült imát már
mi ragaszthat össze?

mi van, enyészik,
csak nincsből hajt virág.
potyán karmol égig
önmeddő, csontos ág.

mit őrzöl, ereszd el.
föloldást ne remélj,
békélj meg kereszttel –

fölszegel napra éj.
sárral megkeresztel
csillagűrtúli mély.

Deák Mór: Két ősz

Két őszből így lehet tavasz,
ne nézd,
hogy az ablak alatt
száraz levelek gyűlnek.
Húzd be a függönyöket,
én vagyok én!,
gyere, szeresd
a vén vagányt, a tűznek
a csendes hamu alatt
még lángjai parázslanak,
hagyd őket égig futni.
Ebben a fényben lássalak,
ahogy Te bennem önmagad,
s ki tudjunk tavaszodni.

Ernst Ferenc: Határfeszegető

hatarsorompoelindulok
határaimon túlra
itthagyva a bennem
dúló forradalmakat
migrálok
sajátos világom enged
útlevelem
lapjain múltpecsétek
korszakok furcsa
hieroglifái
zsír és kávéfoltok
gyűrődések mentén
elmosódott
régi képletek
ködfoltokat
idéz meg a láz
leigáz meggyaláz

szozattovabbacikkhez

Fucskó Miklós: In memoriam Mindenki

A halál kiürítette testeteket,
s kiürítette ruháitokat,
csontjaitokat már
leszopogatta a föld,
én meg itt maradtam
az édenkerthelyiség asztalán
elgőzölt csészék
keser emlékével,
félbehagyott soraitokkal,
nyárfavirágnyálas söreitekkel,
növekvő hiányokkal
magamból fogyatkozva –

És gyűjtögetem sorra a ti neveiteket is,
mint folyton növő rózsafüzér-gyöngyöket,
mormolom össze maradékaim;

szozattovabbacikkhez

Fülöp Kálmán: Harmatcsepp a fény porában

harmatHarmatcsepp
a fény porában

bolyhos reggel
szúr a nap

bor nevet
rám a pohárból –

kristály-hű
szelíd szavak

távolban egy
vén harang szól

áhítatra hív
szegény

szozattovabbacikkhez

Füzesi Magda: Útban hazafelé

Ezüst cérnám elfogyott régen,
nem vezet erdei ösvényen.
A vadak nyomát fű takarja,
alszik a mesék birodalma.
Krumplicsősz lett a nagy király,
Hófehérke a gyárba jár,
bujdosik a hétfejű sárkány,
Erős János falat rak, sárt hány…
Foszlik az álom, menthetetlen…
Gonddal csatázó felnőtt lettem.

Gyalogutak langyos porában
bokáig süpped fáradt lábam.
Látom, gesztenyék tenyerén
hogy villan meg a kósza fény,
gyilkos vesszőfutás alatt
vérző igazság mint szalad…
Az aszfalton nincsen gyökér,
a veréb is szeméten él,
autó száguld, kazán visít,
por lepi a nyár színeit.

szozattovabbacikkhez

Gaál Áron: Vendégség

/В гостях у... * ПОСРЕЩАНИЕ НА ГОСТИТЕ**/

A Mindenség kapuja zárva
tart még a fogadás
Tenyeredben hideg a kilincs
bátorságodra vársz
Belépsz azután
még mindig félve egy kicsit
de eltűnt már mind a vendég
odabent senki sincs
Csupasz az asztal
felfalták róla az étket
a Báránynak csak csontja fehérlik
középen.

*Szerzői fordításban, Alexandra Krjucskova válogatásában és lektorálásával megjelent a költő „Записка в бутылке или Расколотые слова”
/Feljegyzések a palackban, avagy Felszakadt szavak) kötetében a Литера М. kiadó gondozásában 2012-ben, Moszkvában. ISBN: 978-5-98458-020-1
**Neli Piguleva bolgár fordításában megjelent Ruszéban, a Брод bolgár irodalmi folyóirat 2010 / 8-as számában. ISSN: 1312-1855

Gavallér János: Új levegőt

Rozsdafolt testem pókháló-labirintusában
kering a végzetes göröngy. Néha remeg a pók.
Kevés a levegő. Csak az Isteni akarat
segít megélni az újabb és újabb sóhajok
fogságát. Szárnyam letépte az őrző angyalom.
Révkalauz vezet egy sötét sikátoron át,
élek valami rothadó bűzben. Faltörő kos
bennem a gondolat; az út nem vezet sehová,
csak újabb sikátorok nyílnak, még büdösebbek,
még több leprás-eszme kupacok között a mélybe.
Üvöltök, s a visszhang tömegek sikolyát löki
hullámokban dobhártyámra, a csontok csörögnek,
ébresztenének évezredes álmomból! Senki
nem hallja a harangzúgást, félrevert kolompot,
ott belül a pókháló közepén remeg a szív.

szozattovabbacikkhez

Jagos István Róbert: KÖLTŐ ÉS IDEÁL

Nincs már annyi madárlátta,
ahány éhes száj vesz körül.
Fogakkal és fogatlanul
már a véres húsnak örül.

Tagbaszakadt kiáltással
tépjük szét a sovány jelent.
Közepette ki értené,
számomra ez mit is jelent.

Elment, hagyott, elmenekült,
vagy csak kokottá változott.
Holt apám vélik arra is,
mikor aranylón ragyogott.

Egykor szép volt: a Minden.
A rímek szerelemtánca.
Az ember, ki csak élni mert
Itten: Hetedhét országban.

Mára könnyed lábanyomát
eltaposták beste árnyak.
Légy átkozott! Légy átkozott!
Költőnek és ideálnak.

Kaiser László: Dőlésszögben

Most végre kiengedek,
nem volt ámokfutás,
csak szele meg förgetege.

Most végre kiengedek,
aludni talán, álmodni nem –
éjek halott szörnyetege.

Most végre kiengedek,
örvény nem, egyelőre –
de kavarog, de kavarog.

Most végre kiengedek,
nyugtatóan messze a mély,
dőlésszögben megvagyok.

Kapui Ágota: Hibátlanul

hibátlanul működünk
amíg lehet
amíg bírja szusszal
a lélek
s mozdulattal a
test
amíg győzi szóval
a száj
és gondolattal
az agy
amíg az ébredésnek
megadod magad
tetted is
robot
foglyul ejt
napod
börtönébe zár
léted majd
felold
fölpattan a
zár 

Mészáros László: Inventarium

Mindazt, mi taníthatatlannak tűnt, csakis
a tehetetlenségélményért, de megtanultam.
Akár a kigyúlt Napnak hajított kavics,
mely éppen tulajdon árnyékába zuhan

inve

Móritz Mátyás: Arany emlékezete

A csikósok, a betyárok, és a poéták édenében,
mikor a legkisebb bikfic is csak verseket faragott;
és a szerencse nem szolgált neki csak szörnyűképpen,
és nem csillapított szava bosszúvágyat se haragot.

Akkor is dalolt ha majd meg szakadt bele szíve keble,
ha nagy panasz, és nagy harag nyomta is a szíve mélyét;
mikor nem volt keresett a tehetsége és a kedve,
és rázta csak a magyar sors mint szántó az ösztökéjét.

Akkor is hitt, mikor a hit nem volt több mint néma kétség,
mikor más lantján a szakadt húr csak remegve haldokolt;
és a legszentebb ügy ellen mindig akadt újabb vétség,
úgy takarta hiú dölyffel a kebelén égő pokolt.

szozattovabbacikkhez

Oravecz Diána: Vegasban Azakiel

Egy öreg, őrült város, tele emlékekkel, amikhez sosem volt közöm.
Egy város, ami sosem alszik, így tudja elbújtatni a vándort fényei között.
Fájó, égő sebeimből rubinszínű vérem patakzik, az elvágott gyökereimből...
Gyerekként sirattam, de árulóként már csak egy nő néz vissza a tükörből.
Gyűrűm csörög, hamis bilincsként csattan a csaló csuklómon.
Őrangyalom, Azakiel szerelmesen, biztatva ölel át szárnyaival és szájon csókol. angyalelhagy

szozattovabbacikkhez

Pethő Árpád László: LÁTLELET

Az  Éden kívül
már alig - alig
 
bennebb a sűrű-
jében talán - talán
 
így megmarad a
sóhaj: hátha - hátha
 
betévedünk a volt
égbe néha - néha
 
s a földi romok ár-
kaiba ma és holnap.

Sógor Zsuzsanna: Madaraim

a szavak melyekben bíztam mindig
most messze délre költöző madarak
a hanglejtés magányosan táncol
a hangok ereje el-eltűnik
függönyök redői közt
máskor úgy tépi őket mint
nyári vihar szele
nyitva hagyott ablak ázott selymeit

nem tör át monológok izzó szava
a báltermek zárt ajtajain

s a dialógus?

a csoda?

mely a szavak minimumával
a közlések maximuma?

a csoda struktúrája nem épül meg soha

messze délre költöztek a szavak
    mint a madarak

Szentjánosi Csaba: Van, amikor úgy fáj valami

Van amikor úgy fáj valami,
hogy érteni is szégyen,
a legkisebb atomért is,
élni kell egészen,
 
amikor elhagy a láb, a kéz,
leesik a mozdulat,
leül az ágy szélére a csend,
holdfejével bólogat,
 
mikor nem lehet kibírni,
ami kibír minket,
lehúzzák rólunk a világot,
mint az inget,
 
az ember száraz marad,
törik mozdulata, mint az ág,
megtapogatja teste:
lebombázott házfalát,
 
szozattovabbacikkhez

Vaday Attila: Fiacskám

Mikor piciny fiam sírdogál,
Szomorú dalában néha meg-meg áll,
Piheni a gyötrő sírálmokat,
S hívja magához az édes álmokat.

Mikor szegényke kicsiny fiam nyöszörög,
Pocakján vitustáncot járnak apró ördögök,
Görcsgombolyag gomolyog patájuk nyomán,
Reccsenő hangok szólnak mellé a kísérő dudán.

Mikor picurka fiam álmában mosolyog,
Vele vidulnak fent az összes csillagok,
Örömkönnyem gyöngye áldásként hull reá,
Nem is születhetett vonla e csöppnyi lélek máshová.

szozattovabbacikkhez

Varga Rudolf: CSAK HALLGAT

Talán.
Talán egy.
Talán egy szürkekabátos, egy,
egy szürke, szürkekabátos
hétköznapon, késő,
késő délután, talán
alkonyatkor, olyan,
olyan halkan, lépteit
alig, alig hallani, eljön,
eljön
érte az idő, megzörgeti
az ablakot, küszöb előtt
torkát köszörüli,
krákog, csizsmájáról
leveri a havat, zsebében
motoz, dohányt kotor, ráérős
cigit sodor, fúj nyakára
füsthurkot, szótlanul néz,
keresi tekintetét,
ő sem szól, amaz
is csak hallgat.

padesőben

Verebics Dániel: Komolyan

Hihetetlen, komolyan,
Amolyan tragikomikum,
Groteszk nevetségesség,
Mint lepusztult amfiteátrum,
Nincs nézőközönség.
Na tessék - mondom,
Újra s újra visszatér
Szürke gyászom
S magánytalányom,
Elszemtelenedett létkérdések
Pislognak idétlen vigyorral,
Őtőle s tettektől elrettentenek,
Ez az irracionalitás fintora.
A logika a gondolatmenetben,
Melyben utat találhatnék Hozzá,
Lassan sátort bont bennem,
S a hajdan érc bátorság,
Végleg megromlik a kredencen.

szozattovabbacikkhez

Zsirai László: A művészet…

A
művészet
méltóságát
hirdetik
aranyló
búzatáblák,
örömmel
őrzik
őszinte
őzikeszemek,
mint
a
kék
mintakép,
ritka
szép,
tiszta
ég –

szozattovabbacikkhez

Balla D. Károly: Kék zuhogás

A lassú évek múltán féktelen
iramban hull alá a kék jelen
és hull és hull és beborít
dőlt kalászból hull a hit
mely mégis éltet ad és születést
és kódolt éltet felbarázdált

föld-agyakba belevés
hát hullj, idő, mozgás-szabottan
érezlek ősszel, gesztenye ha koppan
vagy ha bőszen serken kinn a kikerics
és áthatsz minden éjjel, ha semmi sincs
mi vágyat olt e dús tavaszban

szozattovabbacikkhez

Balla Teréz: Tavaszi dal

Kimosott vánkosom
a szélben szárítom,

estére felrakom
pártám, kalárisom,

gyöngylugasban várom
démoni párom.

Ki jön illatos szeleken,
visz ördögszekeren.

Egy ibolyát meglátok,
rögtön melléállok,

csókkal keresztelem,
neve lesz: szerelem.

orgona

Dupka György: Lelkünk iránytűje

Drávay Gizella emlékére

Itt hagytál bennünket, Gizi nénénk,
lelkünk iránytűje,
s elnyelt a végtelenség barna fátyla…
Azóta az emlékek kárpitja mögül
naponta újraidézem s élem
fülembe kövülő szavadat,
jajszó-hangú sóhajodat,
ahogy mondtad:

…elmegyek,
elhullik egy-két könny
értem, ennyit talán
mindenkinek értem…
Azóta hosszú gyászos rendben
ezernyi emlék-pillangó rebben,
szárnyaikon fényesen lebegnek
a Verhovina-füstbe burkolt délutánok,
mikor szomjas lelkünkbe ivódott
csodáktól súlyos álmod.

szozattovabbacikkhez

Fodor Géza: Ily ránk vert sorssal

Csoóri Sándornak

Csak nézünk egyre a hószín égre fel
egy magasba írt haza légterébe
mely földerengő madárszívverésre
dérütötte fénnyel legbenn énekel

hogy felfogjon lassan eszméletünkre
mert zárlatot már valamennyi átok
mint a belénk metszett országhatárok
ha átvérez a zárt éjjelek tükre

és ránk vert sorssal bőrünk alá vésve
körözni kezd a széltörések örvén
a kék váltóláz kettős keringése

s pulzárjai mint hófúvásos lángok
a fagy tüzelő fénykörébe törvén
szítanak csak elevenebb zsarátot

hát nézzünk egyre a hószín égre fel
egy magasba írt haza légterébe
mely dérütötte madárszárnyverésre
mélységeinkből majd egykor égre kel

Zselicki József: Rokonom, csillagom…

Rokonom csillag,
édes rokon,
a kimondhatatlan
nem fér a számban,
el kell mondjam,
itt lakom,
itt, a lehulló egek
alján.

Kiebrudaltak az álmok,
hazátlan ágyamban hálok.

Itt csöndek járnak,
néma csendek,
parancsolják,
ne köszönjek
a szeleknek.

Rokonom
hinni kéne,
hogy a rongy csillagnak
le kell hullni,
mert istenember
nem vigyázza tenyerén.

szozattovabbacikkhez

Fülöp Kálmán: Angyalok keresnek, Gyúlnak tüzek, Vad szélfuvásban

Megszólítanak a
harangok,kérnek
hívnak, mert szeretnek.

Éget a hang
az éter rezgésén
elér hozzád-
angyalok keresnek.

Arcuk a láthatatlan
tűz,amely belobban
a nedves szempillák mögé-
vérkeringésed forró
zuhatagában
vissza nem térő
simogatás a nyár,
amely a harangütők
kendőzött bronz-sóhajában
egy kedves szóra,
érintésre vár.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang arany arssacra Meghi vo Mindhala lig 1 Meghi vo Mindhala lig 2 Czigány György-Simon Erika Könyvbemutató arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo