Gyulai Pál: Kandallómnál
Zörget kinn a födelen,
Benn kandalló pattogása
Enyhít s elmulat velem.
Itt ülök a fél-sötétben
És elnézem a tüzet,
Vörösen, majd fehér-kéken
Amint lángot ereget.
Szikraként, amely kiszökken
S épp oly gyorsan elenyész,
Emlékemben is sok minden
Fel-felvillan s ködbe vész.
A tüzet mind nézem s nézném,
De immár hamvába hal
És megzendül lelkem mélyén
Mélán egy bús régi dal.
Arról zeng, hogy mi az élet:
«Árnyék, amely játszik véled,
Egy kis szerelem, egy kis bor,
Sok nagyravágyás, végre por.»
1895.
