Csighy Sándor: Őszi alkonyat

A hegyoldalt nézem:
bús lombtalan minden ág.
Lelkembe rezdül
szörnyű árvaság,
gyászos döbbenet.
Felvillanása
tragédiáknak,
melyektől hazám
s a kor remeg.

Lábam alatt
zizzen az avar,
roppan a gally.
Fenn varjú károg.
Mint sötét szirom
hull a fejemre
furcsa zaj.

Fénytelen állok.
Levél a lombon
hasonló hozzám,
ha őszutón az ágon
napot álmodik.
Szívem,
rozoga dorombom,
multat idéz,
rózsákra áhít.

Visszhangoznak
nyári éjszakák.
Idézem őket,
emlékek ezüst harangját
kongatom, verem.
Dalol bennem orgonafürtös,
örök szerelem.
Hullanak a szirmok,
haló melódiák…

Gyertek, álmok,
régi rózsafák:
csak percnyi már
a fénylő alkonyat.
Utolsót villannak
őszi fénykaszák
s elmerül
a csókos ajkú nap.

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo