Bíró András: A Mindenség litániája

A csillagrendszerek tudták-e
születésedet?
A csillagok mindent tudnak,
a csillagok léte a Törvény.


Évmilliókban csak egyszer születik Krisztus,
kinek jöttét csillag jelzi.
De csak kevesek értik a csillagok nyelvét –
nekik az üstökös föltűnte: semmi.



Hörpögve folyik tovább a bor az ivóban,
szüli az együgyű asszony porontyát,
káromkodik a kocsis
lovának tehetetlen feszülése láttán,
kését a garázda
társának hátába szúrja
s nem néz, dehogy is néz a csillagokra.
Császár,
mint máskor, osztja parancsát,
pengeti percét a strázsa,
hogy mikor jó, mikor a váltás?
Künn az éji mezőn a paraszt
hazaballag
s még véletlen sem néz föl az égre
s ha nézne is –
az az üstökös mit is mondana néki,
szegénynek?
Háború? dögvész? aszály? vagy árvíz?
jobb, ha szemétől távol a csillag!



Mert csak kevesek értik a csillagok nyelvét.
A csillagok léte a Törvény.
A csillagok mindent tudnak.
A csillagok tudták-e
születésedet?


Évmilliókban csak egyszer születik Krisztus,
kinek jöttét csillag jelzi.
A te születésed nem jelezte
csillag.



Az égbolt meztelen sugárzott
amikor az anyád megszült.
Nem fénylett egy csillag sem
fényesebben, mint szokott,
csak élet-adód arca sugárzott,
verejtékcseppek csillagoztak
homlokán,
sós gyöngyök bújtak meg szeme
sarkaiban.



A csillagok léte a Törvény.
A gének rendje is Törvény.
A kromoszómák rendje is Törvény.
Ezt is a csillagok írják.
A gének és a kromoszómák
meghatározták utadat,
melyek anyádnak ölébe sodortak.


Ó, Rend!
Áldom én, áldom Törvényeidet!
Uralkodj
bennem is szavad szerint!
Törvényeidet betartom –
mért is mondanék ellent
szavadnak?


A Mindenségek
Rendjének Törvénye szerint
a csillagok tudták születésedet,
áramukkal engem is megnyilaztak,
belém oltva a vágyat, a Rendet,
hogy a gének és a kromoszómák
végzése szerint abban a percben
utadba kerüljek.



Az a nap nem volt rendkívüli:
a fenyők a szélben zümmögve suhogtak,
a kőbányában tette mindenki dolgát,
karcos bort mért a csapos az ivóban,
a postamester épp számadást csinált?
kannáját lengetve ment a leány a kútra,
vacsorához készülődve tüzet rakott az asszony,
az a nap nem volt rendkívüli,
mikor az úton elébem jöttél.



A csillagrendszerek tudták születésedet,
a gének és a kromoszómák meghatározták utadat,
nekem elébem kellett, hogy jöjjél!
S én, kit a csillagrendszerek árama
megnyilazott rég, belém oltva a vágyat, a Rendet,
abban a percben utadba kerültem!
Csak ezt tehettem:
te vagy, akit a láthatatlan áramlások
számomra kijelöltek,
kijelöltek és felém taszítottak,
mikor az úton elébed mentem –
s én vagyok, kit a láthatatlan áramlások
számodra kijelöltek,
kijelöltek és feléd taszítottak,
mikor az úton elébem jöttél.



És nem volt rajtad semmi rendkívüli.
Csípőd úgy ringott, mint más asszonyoké,
arcod, szemed és szájad – mint másé.


De az a Jel,
mit a csillagrendszerek rád leheltek,
amivel átitattak,


az a tiéd volt,
egyedül csak a tiéd,
senki máséhoz nem hasonlítható –
legbenső lényed sugara
záporozta és küldte felém
e titkos jeleket.



Ó természetnek varázslatos Rendje!
Ki megválasztod s egymásnak adod,
kik egymáshoz valók voltak
mielőtt még ismerték is
volna csak egymást!



Életem még izzó parazsának
vasat olvasztó rőt tüzénél,
szemben ülök a csillagokkal:


kössétek egybe a vizet a vízzel,
fogjátok össze a tüzet a tűzzel,
hegyet, csak hegyre rakjatok!



Évmilliókban egyszer születik Krisztus
emlékezzünk most a Kitaszítottra,
mert néki már nem lehetett párja,
emlékezzünk most a Kitaszítottra,
mert néki a csillagrendszerek is
engedelmeskednek –
imádkozzunk most a Törvény s Rend szerint:



– mindenki találja meg
a párját,
a boldog nemzés új forrásokat
fakasszon,
a boldog őrület új tüzeket
gyújtson,


tüzeket, tüzeket,
a szerelem tüzeit,
a Mindenségben
mindörökké –
ámen!


szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo