Bartalis János: Erdély

– – – nincs itt tenger, nagyvíz.
Vad sirályok nem keringenek.
Egy méla bús tenger-óriás fedélzetén
nem állhat az erdélyi ember.

Glaszé kesztyűvel az utazó bőrönddel –
Ó, ha neki feszülhetnénk a végtelennek,
de feltörne lelkünkből,
az örök lehetetlenség-dal.

Itt jázminvirág és orgonabokrok.
Járok szédülve a búzatáblák közt.
Sóhajt az elsőkapálásos tengeri.
De furcsa élni,

de furcsa élni,
ha a földrögéből előhívnak
teremtő, nehéz kezek
élni, tenni,
munkánk után lenni,
faragni az örök ember képét
– – – hajam lobog,
nincs itt tenger. A végtelenség
messze hív.
Szívemből elvesz egy kiáltás.