Czipott György: Rákcsillagok

hiába kuporgatom
magamtól mazsoláit
megpenészül
(akárha leltári élet)
ünnepről rejtett kalács

acsarog fölvonyít
odvas mellemben
félhold szívemhez
toportyán tutul
fogcsikorgáshoz igazul
rojtossá foszlik idő
ökörnyállal jelölni
éjszaka sarokköveit
bűnmaszadékos tetthelyet
letaszított szeráf
öltem
ebben e bőrben vérben
ebben ez időtlen térben
ebben ez idétlen magamlétben
tenmagam túlhalni júdáskonok
sorozatmészárosa
hiába kuporgatom rejtve
híjas fogsövény mögé
csillaghűvösön aszalt szóim
hiába merítem mentő pálinkahabokba
penészlepettek immár a talárok
angyalszárnyat növesztenek
leheletpengéjű kések éjfél után
mind soványabbra faragnak
bukdácsoló holdat hites
ordasüvöltést

hajtom anyám varrómasináját
zakatol lábítóba szorult maraton
billeg föl-alá surrog megfeszülő szíj
fehér fekete cérnák hurkába szorult
semmi kisimulva siklik előre

    Engem jámbor, vén kutyák becsaptak.
    Sétára vitték csak ebéd után
    Mamát, meg fiúkat egy délután.
    Pedig híg tavaszt libbentett ablak,

    pedig már az abroszt lesöpörtem,
    mint ki emberibb világot teremt.
    Fakókék virágot bontott a rend,
    imákat mosolyogtam a csöndben.

    Üresség indázik. Odalettek.
    Fekete rönkké sűrültek percek,
    napok, részeg tántorgón az évek.

    Virradat, légszomjünnepet nyílik,
    angyallal iszom, várok a hírig.
    Veszett kutyák tőlem jobb ha félnek!

tánckeringős égben csodát tehet
aki magammal magam vagyok
még szurkos fényt terítenek
pillangó rákcsillagok