Alföldi Géza: Tavaszi szél
nyőgeti a fákat.
Mint pajkos gyerek
zörgeti az ágak
még téli álomtól
sután álmos testét.
Porral szórja a szemed tele.
Illatot szagoltat
veled, aztán elszalad vele.
Furcsa hangokat hallat,
s úgy örül az első fénynek, –
amivel a nap ránevet, –
akár az új játéknak
a haszontalan, makacs:
aranyos gyerek.