Áprily Lajos: Keleti szél
pehely-galamb a sok fedélre.
Új tél. Zsibongó, pesti tél.
Ne félj, ne gondolj régi télre.
Nézzük meg lenn a vén Dunát,
vizét a hídláb hogy zúgatja.
Ne félj, nincs benne semmi vád,
nincs benne múltad egy patakja.
Nézzük meg, hóhulláson át,
hogy int az erdők barna csokra.
Ne félj, a csúcsok rajza más,
nem emlékeztet egy vonás
az elmaradt erdősorokra.
Én csak a széltől féltelek,
keletről érkező vihartól,
mely felkel március körül
s feléd indul a régi partról.
Körülnyargalja telkedet,
fákon tör ét és szikla-záron,
vizes felhő-rongyokba tép
s keresztül zúg a sík határon.
Kifulladt, ifjú, szép herold,
kit hírrel küld hozzád a távol,
foszlányt röpít, fuvallatot
temetőid virágszagából.
A száján bimbók íze van
s tavaszi füst fanyar zamatja.
A kerted sűrű illatát
arcodba és szívedbe csapja.
Füledbe zúg, nyomon kísér,
úgy érkezel meg szökve, félve.
Maradj itthon tavasz körül,
tavasz felé ne menj a szélbe.
