Bíró András: Ma már tudom
a mindennapos sóhajokban
utánad való vágyódásban
a kimondatlan óhajokban
a tépelődő töprengésben
gondmalmaim habzó vizében
a kitudjaholnaphogylesz-ekben
benne a jövő füstködében
csípőd lágyuló ringásában
bokád ügyelő ritmusában
tenyered puha dombjaiban
pongyolaredőd zeg-zugában
az én szerelmem benne él
mosolygó szájad szögletében
engem kereső kék szemednek
ibolyázó tengervizében
dadogva hulló szavaimban
hazugságaim mély tavában
kötött vágyaim láncaiban
vétlen lelkem hulló havában
és benne él mert benne él
porcikáid minden ízében
menj bárhová és tégy akármit
taposs reám vagy épp kimérten
tartózkodóan közelítsél
az én szerelemem ott él benned
s ha már nem leszek csak nevemben
s a nevemet is elfelejted
nem tudzs kitérni vágyaidra
hámot és gyeplőt rak az este
s repít ismerős tájat látni
hogy aki voltam ne felejthesd
mert a szerelmem oly erős
akár a Föld legbelsőbb magva
mert ennél csak te vagy erősebb
aki mindezt és így akarta
ezért van az ma már tudom
mivégre élek itt a földön
szeretni téged amíg bírlak
s elmúlni ha időm betöltöm
