Váci Mihály: Beszélgetés közben
A talpfák alá kavicsot szórt,
emelgette a sorompót,
vonatoknak intett: – „mehet!”
vagy lapátolta a szenet,
– mindig ahogy épp soron volt.
Volt, hogy a főnöknek szolgált fel,
sepregetett a peronon;
füttyentettek: „Hé, te! hordár kell!”
vagy zsebtolvajt fogott nyakon.
Ruhatáros volt, féltve óvta
csomagjait a tolvajoknak.
Vén málházó, ki szorgoskodva
dekázta, amit tőle loptak!
Évekig egy helyen volt bakter,
aztán naponként utazott.
Egész élete így szaladt el:
rohant, s sehová nem jutott.
Egyszóval kis vasutas volt csak.
De mit folytassam?!… költemények
nem bosszulnak s nem kárpótolnak
soha már ilyen hatvan évet!
S kevés vigasz mindig felemlegetni
valakinek: – eddig hiába éltél!
ha nem tudjuk még véle elhitetni:
tíz éve szebb az elmúlt ötven évnél.
